Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Négy között a magyar válogatott

Sport
vízilabda
magyar válogatott
Világliga
győzelem

facebook megosztás

doszerk - 2017. jún. 09., 10:25

Hollandia 8-7-es legyőzésével jutott be a Világliga Szuperdöntőjének legjobb négy csapata közé a magyar női vízilabda válogatott.

Nehéz mérkőzés várt magyar idő szerint délelőtt kilenc órától a magyar női vízilabda válogatottra a sanghaji Világliga Szuperdöntőjében, ugyanis a rettentően erős holland csapattal kellett farkasszemet néznie Bíró Attila tanítványainak az elődöntőbe jutásért. Ahogy várható volt, a mérkőzés első negyede kiegyenlített küzdelmet hozott, melyben a mieink és a hollandok is három-három találatig jutottak. A második felvonásban összeállt a magyar védelem, Kasó Orsolya is több bravúrral segítette a csapatot, s mivel a túloldalon Illés Anna egyszer betalált, így a nagyszünetre 4-3-as előnnyel vonulhatott válogatottunk.

A dunaújvárosi Szilágyi Dorottya ezúttal egy gólig jutott! (Kép: mvlsz.hu/Madar Dávid felvétele)

A térfélcsere után a játék fizikai jellege domborodott ki, de együttesünk bírta a tempót, s nem ijedt meg a birkózástól sem sőt, Illés és Bujka újabb góljaival növelte vezetését, így a záró etapnak már 6-4-es magyar fórból vághattak neki a felek. A negyedik negyedben mindent elkövetett ellenfelünk azért, hogy egyenlítsen, ám a Bíró-csapat egy gólt megőrzött előnyéből, s végül 8-7-es sikert aratva jutott be a Világliga elődöntőjébe, ahol az amerikai-ausztrál meccs győztesével játszhat majd.

Hollandia–Magyarország 7–8 (3–3, 0–1, 1–2, 3–2)

Magyarország: Kasó – Czigány 1, Antal, Szilágyi 1, Szücs G. 1, Takács O., Illés 1, Keszthelyi 1, Tóth I., Bujka 2, Csabai 1, Somhegyi. Szövetségi kapitány: Bíró Attila.

A rovat további hírei: Sport

Három pont a fővárosból

Három pont a fővárosból

2025. szep. 27.

A három gólt szerző Aszkarov vezérletével aratott 5-3-as győzelmet a BJAHC otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga pénteki játéknapján.

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2025. szep. 26.

Kiütéses, 27-6-os győzelmet aratott a DFVE női vízilabda csapata a francia Grand Nancy ellen a Bajnokok Ligája dunaújvárosi selejtezőcsoportjának ma péntek esti mérkőzésén, melyen a mindössze tizennégy esztendős Mihók Mandula négy góllal tette le névjegyét a nemzetközi mezőnyben.

DSTV: mindenből jutott az asztaliteniszezőknek

DSTV: mindenből jutott az asztaliteniszezőknek

2025. szep. 26.

A Pentele ASE asztaliteniszezőinek mindhárom csapata megmérette magát a bajnokságok legutóbbi fordulójában. Az NB I-es alakulat biztosan nyert, az NB II-esek döntetlent játszottak, míg a harmadosztályú gárda vereséggel zárta újabb bajnokiját. Hangkép.

A BJA csapatához látogat a DAB

A BJA csapatához látogat a DAB

2025. szep. 26.

A Vasas Jégcentrumban, a BJA HC elleni összecsapással folytatja az Erste Liga csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este.

DSTV: ismert nevek csatlakoztak a FitCity programjához

DSTV: ismert nevek csatlakoztak a FitCity programjához

2025. szep. 25.

Hétfői összeállításunkban már említettük, hogy nagyon sok edző és támogató csatlakozott a Fitcity tervezett rendezvénysorozatához. A szakemberek széles sportági palettát képviselnek, így biztosak vagyunk abban, hogy hogy mindenki talál majd magának érdekes mozgásformát. Hangkép.

Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra

Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra

2025. szep. 25.

A magyar férfi futsalválogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, mivel a múlt csütörtöki 3-2-es győzelem után a pótselejtező szerdai visszavágóján 2-2-es döntetlent játszott Románia vendégeként Craiovában.

BL-selejtező az uszodában

BL-selejtező az uszodában

2025. szep. 25.

A Fabó Éva Sportuszodában rendezik meg a női vízilabda Bajnokok Ligája két selejtezőcsoportjának mérkőzéseit péntektől vasárnapig, s a megméretésen a DFVE együttes is medencébe ugrik.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

  2. Sérülések árnyékában is előrelépés

  3. DSTV: mézeskalács a múzeumban

  4. Három pont a fa alá

  5. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő