Közel 42 milliárd bevétel az e-matricából
Az év első hat hónapjában 41,94 milliárd forint bevételt származott az e-matrica értékesítéséből, ami az előző év azonos időszakához képest 10 százalékos növekedést jelent - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) az MTI-vel.
Mivel az útdíjfizetési rendszer árai és feltételei nem változtak, ezért a bevétel-növekedés hátterében főként a magyarországi díjköteles úthálózat forgalmának erősödése áll. Kiemelték: az éves és a megyei e-matricáknál messze átlagon felüli emelkedés tapasztalható, az évesből június végéig mintegy 12,1 százalékkal, a megyeiből 13,7 százalékkal vásároltak többet az autósok. A megyei e-matricákból az első félévben közel 190 ezer darabbal fogyott több 2016 azonos időszakához viszonyítva, a bevétel pedig több mint 1 milliárd forinttal haladta meg a bázis értéket.
Továbbra is a Pest megyei matrica (901 ezer darab) iránt a legnagyobb az érdeklődés, ezt követi 169 ezres darabszámmal a Fejér megyei, valamint a Győr-Moson-Sopron megyei és a Heves megyei. Arról is beszámoltak, hogy a külföldiek mintegy 35 százalékos arányt képviselnek az első féléves értékesítési adatokban, ami nagyjából megfelel az előző év azonos időszakának. Az év első hat hónapjában közel 2,34 millió e-matricát vásároltak a nem magyar felségjelű járművekre, ami 10 százalékos növekedést mutat 2016 első félévéhez képest. A külföldi autósok június 30-ig legnagyobb számban heti e-matricát vásároltak, összesen 1,95 millió darabot, közel ugyanannyit (2,02 millió darab), mint a magyarországi autósok.
Kép: MTI
A külföldi országok sorrendjét vizsgálva az idei első félévben a legtöbb jogosultságot, mintegy 523 ezer darabot a román felségjelű autókra vásárolták, ami 22,41 százalékos arányt jelent. Ezt követik 21,43 százalékkal a német felségjelű autók, majd Ausztria, Szlovákia és Szerbia következik a sorban. Az adatok alapján Magyarországon idén eddig 94 ország járműveire vásároltak valamilyen e-matricát.
A június 30-ig értékesített mintegy 6,7 millió e-matrica közel 3,66 millió egyedi rendszámhoz köthető, ez körülbelül 357 ezerrel, 10,8 százalékkal haladja meg a bázis értéket. Az adatokból az is kiderül, hogy a tavalyhoz képest új rendszámként megjelent magyarországi járművek nagyjából felét nemrégiben, vagyis 1-2 éven belül helyezték forgalomba. Az e-matricát mindig a díjköteles gyorsforgalmi útra (autópálya, autóút) való felhajtás előtt kell megváltani, a pályamatrica megvásárlása soha nem jelent visszamenőleges jogos úthasználatot. A vásárláskor, még a kifizetés előtt ellenőrizni kell a rendszámot, a felségjelet, a járműkategóriát és az érvényességi időt - olvasható a NÚSZ közleményében.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.