Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A Viborg is meghajolt

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2017. aug. 16., 18:39

Rendhagyó, háromszor huszonöt perces mérkőzésen aratott 35-33-as győzelmet a dán Viborg ellen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely péntektől már a hazai rendezésű Kohász Kupán bizonyíthat drukkereinek.

Hetedik nyári felkészülési mérkőzését játszotta ma délután öt órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely a dán Viborg gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A két együttes bő másfél héttel ezelőtt már megmérkőzött egymással, s a viborgi összecsapáson 26-26-os döntetlenre végeztek egymással a felek.
A mai, rendhagyó módon háromszor huszonöt perces mérkőzésen javuló játékot várt tanítványaitól György László vezetőedző, ám ezúttal mindkét csapat kissé lassan kezdett, s mivel jobbára a védelmek jöttek ki jobban a párharcokból, a tizedik percben még csak 4-4-es eredményt mutatott az eredményjelző. Micijevic ekkorra már túl volt két kiállításon, Szalai viszont inkább a gólokat gyűjtötte, így többször is átvette a vezetést együttesünk, ám a dánok rendre egalizáltak sőt, a 24. percben az előnyt is magukhoz ragadták (10-11).

Molnár révén azonban kétszer is egalizált a Kohász, mely a második huszonöt perc elején, 14-15-ös állást követően sorozatban hat gólt szerzett úgy, hogy közben egyet sem kapott, s a 40. percben már 20-15-ös dunaújvárosi előnyt mutatott a sportcsarnok eredményjelzője.

György László vezetőedző bátran forgatta csapatát, s bár a harmad hajrájában több tiszta ziccert is kihasználatlanul hagytak a mieink, a záró etapnak 23-20-as vezetéssel vágott neki együttesünk. A harmadik felvonásban már lényegesen kevesebbet törődtek a védekezéssel a csapatok, így volt oka a bosszankodásra György László vezetőedzőnek, ám támadásban Monori és Szekerczés góljaival tartotta három-négygólos előnyét a Kohász, így a győzelem nem igazán forgott veszélyben (31-27).

Az utolsó percekben újra több hibával játszott együttesünk, így a dánok megfelezték hátrányukat, de tovább már nem jutottak, így a rekkenő hőségben lejátszott mérkőzés végén a mieink örülhettek a 35-33-as győzelemnek. Vezetőedzőnk már nem volt ennyire elégedett, s mint azt elárulta, abban hasznos volt számukra a találkozó, hogy felhívta a figyelmet a védelmi hiányosságokra, ugyanakkor támadásban voltak jó periódusai a Kohász kézilabdázóinak.

Sok pihenője azonban ezúttal sem lesz kézilabdázóinknak, ugyanis pénteken és szombaton a hatodik Kohász Kupán lépnek pályára Kovács Annáék, melyen a dán Viborg, az orosz Zvezda Zvenigorod, a Budaörs, a Debrecen és a Vác igyekszik megakadályozni azt, hogy a tavalyi esztendő után újra akadémiánk felnőtt csapata nyerje meg a kupát.

DKKA – Viborg HK 35-33 (12-12, 23-20)

DKKA. Csapó – Grosch 1, Szekerczés 5, Cifra 1, Micijevic 1, Szalai 6, Molnár 3. Csere: Tomasevics, Vártok (kapusok), Dombi, Bouti, Klujber 5, Kazai 2, Monori 5, Kovács 5, Nick, Takács D 1. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

Két ezüst a bajnokságon

Két ezüst a bajnokságon

2022. júl. 17.

Vajda József és Vajda Józsefné is második helyen végzett 500 méteren a kajak-kenusok Masters Magyar Bajnokságának szombati versenynapján.

Hosszabbított fiatal támadójával a DAB

Hosszabbított fiatal támadójával a DAB

2022. júl. 16.

Marosi Máté a 2022/2023-as szezonban is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatát erősíti.

Kékszalag - Véget ért a verseny, 456 hajó teljesítette a távot

Kékszalag - Véget ért a verseny, 456 hajó teljesítette a távot

2022. júl. 16.

A versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, amelyet - saját 2014-es rekordját megdöntve - 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty nyert meg.

Elődöntőznek a Gorillák

Elődöntőznek a Gorillák

2022. júl. 16.

A Divízió II-es finálé eléréséért lép pályára a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz együttese az Újpest Bulldogs ellen vasárnap délután öt órától.

Vért kell izzadni egymásért és a szurkolókért!

Vért kell izzadni egymásért és a szurkolókért!

2022. júl. 15.

Két szezon után tért vissza Dunaújvárosba az Acélbikák hokisainak saját nevelésű játékosa, Somogyi Balázs, akivel hazatérése okán készített interjút a DAB közösségi oldala.

Jövő szombaton negyvenedszer tartják meg a Balaton-átúszást

Jövő szombaton negyvenedszer tartják meg a Balaton-átúszást

2022. júl. 15.

Jövő szombaton 40. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legismertebb tömegsportrendezvényét, a Lidl Balaton-átúszást, amelyre jó idő esetén közel tízezer résztvevőt várnak a szervezők.

Újabb finn szakember az Acélbikáknál

Újabb finn szakember az Acélbikáknál

2022. júl. 15.

Sami Tuomisoja az Acélbikák hokisainak Sportkarrier Programjánál segédkezik, illetve a felnőtt csapat másodedzői posztját is ellátja a 2022/2023-as szezonban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő