Megéri szakmát választani?
Fontos, hogy a fiatalok merjenek szakmát választani, ha kell, akkor pedig váltani - hangsúlyozta az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési igazgatója.
Vörös-Gubicza Zsanett azt mondta, országos szinten óriási a munkaerőhiány, 50-60 ezer állás betöltetlen, ugyanakkor a felsőoktatásba most fel nem vett fiatalok 238 szakma kitanulása közül választhatnak 44 képzési centrumban.
Megjegyezte: a nappali képzésben hiányszakmát tanuló fiatalok a szakközépiskolákban 10-35, a szakgimnáziumokban akár 50 ezer forintos ösztöndíjat is kaphatnak, de ha valaki a duális rendszerben tanulószerződést köt, ez az összeg legalább további 18-20 ezer forinttal emelkedhet.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
Nullszaldós a Diákhitel Központ
2018. szep. 19.
A hallgatói hitelrendszert működtető - az alapítói szándék szerint nyereségcél nélkül működő - Diákhitel Központ (DK) Zrt., akárcsak egy éve, nulla forint adózott eredménnyel zárta az első fél évet. A társaság mérlegfösszege június végén 257,994 milliárd forint volt, 2,6 százalékkal csökkent 2017 végéhez képest - ismertette a társaság a BÉT honlapján közzétett jelentésében.
Megszépült a Széchenyi aulája
2018. szep. 09.
Új lámpákkal, padokkal, székekkel és asztalokkal gazdagodott a Széchenyi gimi aulája, így a diákok igazi közösségi térként használhatják a nagyszünetekben.
"A Dunaújvárosi Egyetemnek valós jövője van"
2018. szep. 07.
Mintegy ezerhatszáz hallgatóval kezdte meg a tanévet a Dunaújvárosi Egyetem. Cserna Gábor polgármester arról szólt beszédében, hogy Dunaújvárosban különleges értéknek tekintik a tudást, éppen ezért büszkeségnek tekintik, hogy ebben a tanévben is nőtt az egyetemre felvételt nyert hallgatók száma, ami országos viszonylatban is jó eredménynek számít.
Megújuló épületek, módszerek és eszközök
2018. szep. 06.
Fiatalos, modern arculatot kaptak a közösségi helyek a Lorántffy iskola kollégiumában, és hamarosan elkészülnek a felújításokkal a Rudas koleszában is. Emellett pedagógiai módszertani újításokat vittek véghez a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumban.
Sikeres ökoparty
2018. szep. 05.
A Gárdonyi iskola másodikosainak szülői munkaközössége felhívást intézett a diákokhoz és a szülőkhöz, hogy együtt tegyék rendbe az iskola előtti területet.
Újgenerációs szakképző iskolák
2018. szep. 05.
Újgenerációs szakképző iskolák jönnek létre, komplett iskolafejlesztési programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium, amely a szakképző iskolák teljes körű tartalmi és külső megújítását is jelenti - mondta a Miskolci Egyetemen tartott előadásában Palkovics László, a tárca vezetője.
Történelmet írt ez a tanévnyitó
2018. szep. 04.
Zökkenőmentes volt az átalakulás, és rendben megkezdődött a tanév a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményében, vagyis az egykori Szilágyi iskolában.