Vadász József Rácalmáson született, ott végezte el az általános iskolát. Nagyon szerette édesanyja süteményeit, és imádott átjárni Czakó Imre bácsi cukrászmester műhelyébe, ahol láthatta, hogyan is készülnek a finomságok, és persze ifjú szakértőként kóstolta is a krémeket. Ez vezetett oda, hogy 1986-ban cukrász szakmát végzett, és az Arany Csillagban kezdett dolgozni.
-Az Arany Csillag a város egyik legjobb képzési bázisát jelentette. Tömérdek mennyiségű süteményt készítettünk abban az időben, olyan ma már retrónak számító sütiket, mint például az erdélyi csemege, a minyonok, a piramis szelet, a gesztenyealagút, a lúdláb, vagy a Rigó Jancsi. Összetett vendéglátást képviselt az Arany Csillag, és megtetszett nekem az éttermi rész, a vendégek közti lehetőség is. A mostani MOL kút mögött működött egy autós ételbár, és az üzemeltető, Wolf György megfűzött, hogy menjek oda is dolgozni. Innen kezdődött a felszolgálói munkám, szerettem a pincérkedés mellett a vendégekkel foglalkozni. Később volt egy lehetőség az Arany Csillagban, emberhiány volt, és Jelinek Tibor felkért, hogy a mozi előtt működő teraszon dolgozzak pincérként. Ez nekem óriási dicsőség volt, akkoriban nagyon menő helynek számított ez is, minden este tele volt külföldi vendégekkel. Időközben elvégeztem a felszolgálói iskolát, és a katonaság után az autós ételbárba mentem vissza dolgozni, majd voltam a Juharosban is. Aztán a ’90-es évek elején gondoltam egy nagyot, hogy ki kéne szakadni egy kicsit a városból, és a Balaton felé vettem az irányt, Zamárdi felsőre kerültem egy étterembe. Itt a hét minden napján, reggeltől estig dolgoztunk március és szeptember között, a téli időszakban pedig itthon munkálkodtam. Ekkor ismertem meg a feleségemet is, aki az én hatásomra szintén a vendéglátóipari pályára lépett, és pár szezont együtt csináltunk végig a Balatonon. Úgy voltam vele, hogy addig fogok itt dolgozni, amíg nem lesz gyermekünk. Közös terveink voltak, 1997-ben összeházasodtunk, és két évre rá meg is született az első lányunk. Ekkor már állandósként a Klub Hotelben dolgoztam, de néhány hónapra még visszahívtak a Balatonra, így a lányom tulajdonképpen ott tanult meg járni is. 2002-ben megszületett a második lányom. Aztán 2003-ban kerültem a Dunagyöngye Halászcsárdába, azóta is itt dolgozom.
Nem könnyű szakma, létforma a felszolgálás, illetve maga a vendéglátóipar, hiszen a fizikai megterhelés, az egész napos talponállás mellett több lemondással is jár.
- Nem is a hétfőtől vasárnapig tartó munkát, hanem inkább azt kell tolerálni a családnak, hogy főleg hétvégén, ünnepnapokon, amikor általában együtt vannak a családok, én többségében nem tudok ott lenni. Nyilván, próbálom a különlegesebb alkalmakra időzíteni a szabadnapokat. Nem egyszerű, például karácsonykor, amikor már mindenki az ajándékozást várja, úgy esem haza, hogy a fejem még ezerfelé áll. Azt nem lehet csinálni, hogy egy családon belül mind a ketten kőkeményen vendéglátózzatok. Amikor már megvoltak a gyerekek, a feleségem váltott, iskolai büfét üzemeltet, hétfőtől péntekig, reggeltől kora délutánig, így tulajdonképpen ő az, aki a család gerincét képviseli.
Visszatekintve, nem bánta meg, hogy ezt a szakmát választotta?
- Nem bántam meg ezt a pályát, de sokszor elgondolkodom, hogy meddig lehet ezt csinálni. Még nem tervezem, hogy abbahagyom, de megy az idő, és már gondolkodni kell azon is, hogy hol és mikor lesz vége. Ez nem olyan mesterség, amit még hatvan évesként is könnyedséggel tud csinálni az ember.
Mi a szép a felszolgálói szakmában? Mi az, amiért érdemes csinálni?
- Szeretek emberekkel foglalkozni, tetszik a légkör. Amikor reggel elkezded a munkát, nem tudod, hogy mi fog aznap történni, tehát minden nap egy új fejezet. Nem csak úgy van, hogy megterítünk, bejön a vendég és felszolgálunk, hanem adott esetben alkalmazkodni kell egy váratlan nagyobb összejövetelhez, egy nagyobb társaság érkezésére. Ha képes vagy arra, hogy átszervezd a munkát ilyen esetekben, ha rugalmas tudsz lenni a nap bármely szakaszában, akkor meg van a helyed a szakmában. Mindenképpen alázat és egyfajta megszállottság is szükséges, hogy ezt szívvel-lélekkel tudja az ember csinálni.
Ahogy változott a világ, változtak a szokások, az igények, amelyekhez alkalmazkodnia kellett a vendéglátóiparnak is. Mi az, amiben más lett a szakma, a vendégkultúra?
- Nagyon sokat változott a világ, a vendéglátás is modernizálódott, átment egyfajta üzleti vendéglátásba. Sokkal igényesebbek a vendégek, és nagyon sok ma már a beülős kávézós, teázós hely, ám régen nem ez volt az elterjedt. Akkoriban Dunaújvárosban nagyon sok étterem üzemelt, pénteken és szombaton este mindegyik tele volt, többségében élő zene szólt, és arról szólt a dunaújvárosi munkás éjszaka, hogy vigadtak az emberek, például a Vigadóban, a Sirályban, a Sörkertben, a Kiskohászban. Idővel kevesebb lett az étterem, elvegetáltak egy bizonyos időszakban. Most azt látom, hogy elférne még a városban egy-két új hely, mert megváltozott az embereknek a ráfordítható lehetősége, igény lenne rá. Viszont régen a vendégek rákészültek arra, hogy étterembe jönnek, ma pedig nem adják meg úgy a módját, hogy például egy spontán családi ebéd eltartana két-három órán keresztül. Hanem amint étkeznek, utána szinte pillanatok múlva már mennek is, még hétvégén is. Ez a felgyorsult világ ily módon érezhető a vendéglátásban is. A régi magyaros konyha és tálalás is elment egy kicsit franciás irányzatba, tehát nem zárul le két-három fogással, hanem kisebb adagokban öt-hat tálalás van. Úgy gondolom, erre a konyhaművészetre is szükség van, elfogadom, de a magyarok többsége nem ezt várja el. Esznek levest és főételt, és jól szeretnének lakni a magyaros, bőséges, szaftos, paprikás ételektől, amelyeket kedvelnek.
Közeleg a karácsony, ilyenkor az egyik hagyomány étel az ünnepi asztalon a halászlé. Dunaújvárosban különös jelentőséggel is bír ez az étel.
- A Dunagyöngye Halászcsárda esetében egy hatvan éves múltról, tradícióról beszélünk. Nálunk konkrétan a halászlé a húzóerő, és ki merem jelenteni, hogy Magyarország egyik legjobb halászléje itt készül. Nem csak a helyiek, hanem az ország minden tájáról nagy szeretettel jönnek ide, száz kilométeres körzetből is törzsvendégeink vannak. Nem kicsi a nyári turizmus sem, de ebben a téli időszakban szinte elképzelhetetlen, hogy mennyi halászlevet visznek tőlünk. Vannak olyan vendégek, akik már november végén berendelik, és lefagyasztják, hogy karácsonykor dunaújvárosi halászlé legyen az ünnepi asztalon.
Mivel tölti szívesen a szabadidejét?
- Nincs túl sok szabadidőm, de azt természetesen a családommal töltöm. Van egy kis hétvégi házunk egy tóparton, és amikor ott vagyunk, sütögetünk, horgászunk. A mi családunkban központi szerepet tölt be a víz és az úszás. Mindkét lányom úszott, a nagyobbik a tanulás miatt már abbahagyta, a kisebbik pedig átváltott a búvárúszásra. Rengeteg versenyre kísértük el a lányokat, szurkolunk nekik, amikor csak lehet. A feleségem is úszott korábban, aztán abbahagyta. Ám amikor arra került a sor, hogy a nagyobbik lányunkat megtanítsuk úszni, akkor jött a gondolata, elvégzett egy képzést, és azóta ő is úszást oktat a gyerekeknek. Szoktam sütni is. Pár éve például az internetről kinéztek egy-egy tortát a lányok, és kérték, hogy süssem meg nekik.
