Szijjártó Péter: a Dunaferr fejlődési pályára állt
A Dunaferr átvészelte a rendkívül nehéz acélipari piaci korszakot, a hosszú távú stratégia helyes kijelölésével a vállalat megerősödött és fejlődési pályára állt - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Hozzátette: a 2008-as válságot követően tavaly a vállalat a legjobb évét produkálta, sikeresen lezárta a modernizációs programját, nemrégiben pedig az idei évre 15 százalékos átlagos béremelésről tudott megállapodni a munkavállalók képviselőivel. Szijjártó Péter elmondta: a magyar kormány a Dunaferr létszámnöveléséhez képzési és tanműhely támogatást nyújt, és emlékeztetett arra, hogy a vállalat létszámbővítését támogatja a munkavállalók mobilitását segítő szabályozási környezet is.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar iparban sokáig meghatározó ágazat volt a kohászat és az acélipar, s a magyar nemzetgazdaságnak ma is érdeke az iparág fennmaradása, és versenyképességének megtartása. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a 2008-as válság után a Dunaferr a túlélésért küzdött, több ezer család egzisztenciája volt veszélyben. Hozzátette, a világpiaci folyamatok alakulása a vállalatot nem segítette, az acélipar globális és európai változásai a Dunaferr ellen dolgoztak.
Fotó:MTI
Szerinte a tudatos fejlesztési politika, a kormány, a vállalat és a város együttműködése révén tudta a Dunaferr 2017-ben növelni termelését, illetve tudott piaci sikereket elérni. A vállalat előtt álló pozitív kihívásnak nevezte a miniszter, hogy a paksi atomerőmű bővítése, illetve a magyar autóipar növekedése jelentős acélkeresletet generál, a Dunaferrnek pedig meg kell valósítania azt a programot, amely versenyképes, első körös autóipari beszállítóvá teszi a céget.
A miniszter ismertette, hogy az európai acéltermelés komoly kihívásokkal küzd, az Európai Unió 170 millió tonna éves termelésével a második legjelentősebb szereplője a globális acéliparnak Kína után. Megjegyezte, Kínában 350 millió tonna kihasználatlan termelési kapacitás van, ami jóval több, mint az EU egész éves acéligénye. Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország támogatja az Európai Unió törekvéseit az európai acélipar megvédésére, az ország elsőként csatlakozott ahhoz a G20-as fórumhoz, amelynek célja a világpiaci kihasználatlan kapacitások ésszerű csökkentése.
A sajtótájékoztatón Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója az elmúlt év sikerének nevezte, hogy a vállalat jobb gazdasági helyzetbe került, és jelentős béremelést, juttatást tud adni munkavállalóinak. A vezérigazgató szerint további gazdasági sikerek előtt állnak, és utalt arra, hogy acélipari beszállítóként szeretnének a Paks II projekthez kapcsolódni, és vezető beszállítóvá válni a gépjárműiparban.
Galambos Dénes, a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a bérmegállapodás a Dunaferrnél közvetlenül mintegy 6 ezer munkavállalót érint, és 12 ezer ember sorsát határozza meg.
A rovat további hírei: Dunaferr
A Dunaferr közleménye
2022. szep. 18.
Állami segítség nélkül heteken belül leállhat a Dunaferr, bár még mindig van esély a túlélésre, derült ki a cég mai sajtóközleményéből, melyet szó szerint közlünk olvasóinkkal.
"Az én életem a gyár volt..."
2022. jún. 22.
Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte a közelmúltban dr. Horváth Ákos, a vállalat nyugalmazott műszaki-technológiai főmérnöke. A Borovszky-díjas kiváló mérnök, a DUNAFERR Főtanácsosa személyéhez számos szakmai siker, jelentős termékfejlesztés fűződik.
Stabilan termel és munkahelyet kínál a háború elől menekülőknek az ISD Dunaferr
2022. már. 04.
Közleményt adott ki a termelésről, a háborús helyzethez kapcsolódó segélyalapról és munkahelyteremtő programról a cégcsoport. Mutatom!
Letartóztatták a Dunaferrnél feltűnt "zsoldoscsapat" vezetőjét
2022. jan. 12.
Mikó István befolyással üzérkedés miatt került rács mögé, adta hírül a 24.hu. Visszanéző, súlyos vádakkal, meg a Borkai-ügy, de az csak mellékszál.
Az energiaárak rendkívüli drágulása alapjaiban rengetheti meg a hazai acélipart
2021. dec. 23.
Központi beavatkozást sürgetnek a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés tagvállalatai.
ICA-D: Mese a városról a Városháza téren – fontos felhívással
2021. dec. 16.
Egyszerre ígérik múltidéző játéknak, zajos közösségi kísérletnek és fontos összművészeti programnak – vasárnap csalogatják vele a vendégeket a Városháza térre, azért szólok jó időben, mert még közreműködőket is vár a Kortárs Művészeti Intézet. Oké, a Víztorony már foglalt, de ki lesz a Korsós lány?
Újabb letartóztatások – többen érintettek az ISD Dunaferr elleni támadásban is
2021. jún. 22.
Döbbenetes képsorokkal rukkolt elő a NAV egy bűnszervezet tagjainak letartóztatása kapcsán – ráadásul úgy tudjuk, az akció érintett több olyan személyt is, akik részt vettek a vasgyár (és a város) elleni emlékezetes támadásban.