Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A serdülőknek jobban ment

Sport
vízilabda
utánpótlás
DFVE
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2018. máj. 07., 13:00

A DFVE serdülő leány vízilabdázói simán nyertek, az ifik viszont vereséget szenvedtek az Eger elleni korosztályos bajnokin.

Nemcsak a felnőttekre, hanem a dunaújvárosi vízilabda utánpótlásra is várt feladat a mögöttünk hagyott hétvégén, ugyanis a DFVE serdülő és ifjúsági együttese is a ZF Eger ellen ugrott vasárnap a Fabó Éva Sportuszoda medencéjébe. Előbbiek egyértelmű esélyesként várták korábbról elhalasztott találkozójukat, ugyanis a forduló előtt a mieink a negyedik, míg az egriek a nyolcadik helyen álltak a tabellán. Schmidt Tamás tanítványai ennek megfelelően kezdték is a mérkőzést, már az első negyed után négy góllal vezettek, majd a másodikban újabb öt góllal szomorították ellenfelüket, így a félidei szünetre már 9-3-as vezetéssel vonulhattak. A térfélcsere után valamivel kiegyenlítettebbé vált a játék, de a harmadik és a negyedik negyedet is megnyerték a mieink, akik végül sima, 15-7-es győzelemmel erősítették meg negyedik helyüket a bajnoki tabellán.

Kép: DO-archív

Az ifjúságiakra viszont igen keménynek ígérkező találkozó várt, mivel a mérkőzés előtt a DFVE az ötödik, míg az Eger a hatodik helyen állt úgy, hogy a két csapatot mindössze kettő pont választotta el egymástól. Az összecsapás eleje azonban vendégek számára sikerült jobban, ugyanis az egriek már az első negyed után 3-1-re vezettek, míg a félidei szünethez érve már 5-2-es előnynek örülhetett az ellenfél. A harmadik felvonásban azonban visszajött a meccsbe együttesünk, ám hiába egyenlítettek ki fiataljaink, 6-6 után újra az ellenfél volt a hatékonyabb, így az Eger végül 10-8-as győzelmet aratva előzte meg csapatunkat a bajnoki tabellán.

Eredmények, gólszerzők

Serdülők
DFVE – ZF Eger 15-7 (4-0, 5-3, 3-2, 3-2)
Gólszerzőink: Sümegi Nóra Virág 6, Szabó Nikolett 3, Pál Réka 2, Velics Flóra 1, Somogyvári Lili 1, Fekete Eszter 1, Böde Laura 1.

Ifjúságiak
DFVE – ZF Eger 8-10
(1-3, 1-2, 3-1, 3-4)
Gólszerzőink: Szabó Nikolett 5, Rompos Dóra Bernadett 1, Pál Réka 1, Lara Luka 1.

A rovat további hírei: Sport

A legjobb hét közé kerülés a magyarok célja

A legjobb hét közé kerülés a magyarok célja

2023. jan. 04.

A legjobb hét közé kerülést tűzte ki célként a magyar férfi kézilabda-válogatott számára a jövő szerdán kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra a magyar szövetség (MKSZ).

Sokba került a húszperces kihagyás

Sokba került a húszperces kihagyás

2023. jan. 04.

Hiába állt bele jól a meccsbe, a második felvonásban mindkét kapu előtt sokat hibázott, így a DEAC-tól is kikapott a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Kovács Zsófia illusztris társaságba került

Kovács Zsófia illusztris társaságba került

2023. jan. 03.

A televízió előtt izgulta végig az Év Sportolója választás sajtótájékoztatóját háromszoros Európa-bajnok tornászunk.

Az év legemlékezetesebb pillanata az első egyéni téli olimpiai arany volt

Az év legemlékezetesebb pillanata az első egyéni téli olimpiai arany volt

2023. jan. 03.

A magyar sport idei legemlékezetesebb pillanatának az első egyéni téli olimpiai aranyat tartja Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.

Itthon kezdi az évet a DAB

Itthon kezdi az évet a DAB

2023. jan. 03.

A DEAC elleni összecsapással vág neki a 2023-as esztendőnek a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Újra megrongálták a DLSZ Arénát

Újra megrongálták a DLSZ Arénát

2023. jan. 02.

Nem először jártak vandálok a Lorántffy iskola melletti műfüves focipályán, melyet az új év első napján rongáltak meg jelentősen, a DLSZ vezetői és a kispályás labdarúgás helyi szerelmeseinek legnagyobb bánatára.

DSTV: minden szakosztályra büszkék

DSTV: minden szakosztályra büszkék

2023. jan. 02.

Elégedetten idézte fel az egyesület életének legfontosabb 2022-es eseményeit, megvalósult célkitűzéseit Mátyás Gábor, a DKSE elnöke. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csoportmásodikként elődöntős a válogatott

  2. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

  3. Történelmi íjász sikerek 2025-ben is

  4. Diadalmas évnyitó után komoly kihívások

  5. A DAB-ASP nyerte a városi rangadót

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Embedded thumbnail for DSTV: elismerték legjobbjaikat

DSTV: elismerték legjobbjaikat

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  4. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

  5. Nem válogatnak az eszközökben a csalók

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő