Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Ez feladta a leckét

Kultúra
KMI
kiállítás
tárlat
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. máj. 12., 20:52

Két nagyon erős performanszt mutattak be szombaton este a Kortárs Művészeti Intézetben. Míg az egyik a valóságról elmélkedett, a másik a női szerepeket semmisítette meg.

Rendhagyó előadásokat láthatott az a húsz érdeklődő, aki ellátogatott a Kortárs Művészeti Intézetbe. A szombat délután hatkor kezdődő performanszok komoly kihívás elé állították a nézőket egyedi mondanivalójukkal és egyáltalán nem szokványos előadásmódjukkal. Elsőként feLugossy Laca és Várnai Ágnes A Világ Vége című előadására került sor. Ők egy misztikus, elvont világba léptek be, ahonnan arról tudósítottak, hogy a divat milyen formákat ölthet a valóságtól elrugaszkodva, valamint megüzenték a trogloditáknak is, hogy a valóság már nem létezik, a pszichológiai bomba pedig már ketyeg.

 

A húsz perces előadás után Fajgerné Dudás Andrea és Füsun Ipek performansza következett In the Name... címmel. Ők kezdetnek brutálisan kivégeztek egy Barbie babát, különös kegyetlenséggel szétzúztak néhány porcelán tárgyat egy vasalóval és elpusztították Danielle Steel néhány romantikus dráma kötetét még az előtt, hogy összetéptek volna pár leszbikus pornóból kivágott képet a kalocsai mintával készült konyhai házi áldások mellett. Tették mindezt azért, hogy kifejezzék, nem hajolnak meg a hagyományos női szerepek előtt, egyszer és mindenkorra elutasítják a női tárgyiasítást és azokat a normákat, amik ma a nőket jellemzik.

A rovat további hírei: Kultúra

Újvárosi társulat az európai hírnév kapujában

Újvárosi társulat az európai hírnév kapujában

2015. okt. 07.

Bartók Kamaraszínház és tánctársulata megtáncoltatta a ceglédi kannákat a CeskoSlovensko Talent tehetségkutató műsorban. Eddig a döntőig vitte őket a siker.

Fesztivál- után klubszezon

Fesztivál- után klubszezon

2015. okt. 07.

Ősszel újra kitombolhatjuk magunkat a legjobb hazai zenekarok koncertjein a Galéria Jazz Klubban, ahol immár harmadik éve szervezik meg a szezonális koncertsorozatot.

Három az egyben fotókiállítás a könyvtárban

Három az egyben fotókiállítás a könyvtárban

2015. okt. 07.

Városunk három „örömfotósának” képei tekinthetők meg a József Attila Könyvtár felső aulájában az Országos Könyvtári Napok keretében nyílt kiállításon.

Remek este, emlékezetes örömzenével fűszerezve - Bágyi Balázs New Quartet

Remek este, emlékezetes örömzenével fűszerezve - Bágyi Balázs New Quartet

2015. okt. 06.

Mi jellemzi a kortárs jazzt? Nos, erre a kérdésre adott kimerítő választ hétvégén a Bágyi Balázs New Quartet (Ávéd János - szaxofon, Oláh Dezső - zongora, Oláh Péter - bőgő) fellépése. A remek hangzás, a kiváló egyéni produkciók, Lubos Soukup cseh szaxofonos fellépése, mind a banda erényeit csillogtatták meg.

Nívó díjas realista ábrázolás

Nívó díjas realista ábrázolás

2015. okt. 06.

A színek násza elevenedik meg Lóki Judit festőművész kiállított képein, ezért is kapta a Sándor Frigyes Zeneiskolában megnyílt tárlata ezt a címet.

Rajta, vadászok!

Rajta, vadászok!

2015. okt. 06.

Azon a napon, október 6-án Arad népe már régen túl volt az első áldozaton: augusztus 22-én a várbörtönben végezték ki Ormai Norbert ezredest, a szabadságharc legendás honvéd vadászezredeinek parancsnokát. Őt az első aradi vértanúnak is nevezik.

Országos Könyvtári Napok - programok egy héten át városunkban is

Országos Könyvtári Napok - programok egy héten át városunkban is

2015. okt. 06.

Ismét elérkeztünk a könyvtári napokhoz, amelyhez városunkban a József Attila Könyvtár is csatlakozott. Vegyük, sorra milyen programok várják az érdeklődőket az Apáczai Csere János utcai székhelyen.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

  2. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  3. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő