Vereséggel kezdett a Kohász
Az első félidőben még tartotta magát, ám a másodikban elfogyott a lendület, s végül 29-24-es vereséget szenvedett a DKKA kézilabda csapata a Vác elleni bajnoki nyitányon.
Idegenben, a Vác otthonában kezdte meg a bajnoki küzdelmeket ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata. György László tanítványaira nem várt könnyű feladat jó erőkből álló házigazdák ellen, s mint azt vezetőedzőnk a mérkőzés előtt elmondta, egységes játékkal, kevés hibával képes lehet csapata a jó eredmény elérésére.
Ahogy az várható is volt, már a találkozó elején igen kemény harcmodort választottak a csapatok, Szalai Babett előbb egy góllal, majd egy kiállítással íratta be magát a jegyzőkönyvbe. A vendéglátók azonban a Kohász csapatkapitánya, majd Kazai és Sirián góljaira is válaszoltak sőt, Souza révén a 9. perc végén a vezetést is magukhoz ragadták (4-3). Hámori kiállítását sajnos a mieink sem tudták kihasználni, mert Radosavljevic duplájával először vezetett kettővel a váci együttes, s mikor a 15. percben a hazaiak légiósa már a harmadik találatát szerezte, György Lászlónak muszáj volt időt kérnie (8-5).
A rövid pauza után ugyan Sirián és Szalai is bevette Arenhart kapuját, ám a dunaújvárosi védelem továbbra sem működött úgy, ahogy azt szerettük volna, s ezt könyörtelenül kihasználta a házigazda, mely a 19. percben már 12-7-re vezetett. A Kohásztól Szalai igyekezett tartani a lépést gólszerzésben a házigazdákkal, ám mikor Klujber is bekapcsolódott, elkezdte csökkenteni hátrányát együttesünk, s a 25. percben minimálisra csökkentette hátrányát (13-12). A félidő hajrájában végre összejött az egyenlítés is, ám az utolsó másodpercek védekezésére nem figyeltek oda a mieink, s ezt Kácsor büntette góllal, így a szünetre 16-15-ös hazai előnnyel vonultak a csapatok.
A második felvonást sajnos a házigazdák kezdték jobban, s bő öt perc alatt ismét elhúztak három góllal, de Ferenczy és Kazai találatai után újra csak egy gól volt a Kohász hátránya (20-19). Sajnos nem sokáig, mert Kazai kiállítása alatt újabb két gólt szereztek a vendéglátók, így a 40. percben ismét magához kellett hívnia tanítványait György László vezetőedzőnek (22-19). A rövid pauza azonban nem hozta meg a várt eredményt, mert továbbra sem tudott mit kezdeni az erőszakos hazai védekezéssel együttesünk, mely tíz perc alatt mindössze egyetlen gólra volt képes, így a félidő derekához érve 24-20-as váci előnyt mutatott az eredményjelző.
Szalai hat gólja kevés volt a pontszerzéshez! (Képek: DO-archív)
A mieink hosszú gólcsendjét Szekerczés Luca törte meg, de Grosch kiállítása alatt újra csak a hazaiak szereztek gólokat, s megnyugtató előnyből várhatták a meccs véghajráját (26-21). Nem könnyítette meg a helyzetet az sem, hogy szinte folyamatosan emberhátrányban játszottak a mieink, de egyenlő létszámban sikerült valamelyest közelebb zárkózni, így ígért még izgalmakat az utolsó hét-nyolc perc (26-23). A véghajrában azonban több bosszantó hibát is elkövettek kézilabdázóink, így hiába volt lehetőségük a feljebb kapaszkodásra, nem tudtak ezzel élni a mieink, így a váciak ismét növelték előnyüket, s végül 29-24-es győzelmet arattak.
GVM Europe-Vác – DKKA 29-24 (16-15)
DKKA: Csapó – Kazai 4, Ferenczy 1, Szalai 6, Sirián 4, Szekerczés 1, Grosch 2. Csere: Vártok (kapus), Nick, Cifra, Klujber 5, Dombi 1, Molnár, Bouti, Nagy, Mihály. Vezetőedző: György László.
A rovat további hírei: Sport
Hazatértek a vb dunaújvárosi hősei (galériával)
2025. júl. 25.
A DFVE mellett városunk vezetése is köszöntötte a világbajnoki ezüstérmes magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi tagjait a Fabó Éva Sportuszodában pénteken délelőtt.
DSTV: remek nyári tábor a Dunán
2025. júl. 25.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a DKSE jóvoltából különböző táborok kínálatából választhattak nyárra a gyerekek. Táboroztatták a fiatalokat a kajak-kenusok is, a táboruk harmadik, s egyben utolsó hetében látogattunk el a csapathoz. Hangkép.
A szerbektől is kikaptak a magyar fiatalok
2025. júl. 25.
Közel volt ahhoz, hogy kétszettes hátrányból egyenlítsen, ám végül 3-1-es vereséget szenvedett a szerbektől a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.
Elkészült a DKKA sorsolása
2025. júl. 24.
A Vasas otthonában kezdi meg, majd az Alba FKC elleni megyei rangadóval zárja a női NB I 2025/2026-os szezonjának küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
DSTV: nyári munka a tollaslabdázóknál
2025. júl. 24.
Nyáron sem állt meg az élet a Danubius KSE tollaslabdázóinál. Varga Gabriella a legutóbbi edzőtábor tapasztalatairól, míg Jakab János a további terveikről és a csapat általános fejlődéséről beszélt. Hangkép.
Vereséggel kezdtek az U16-osok
2025. júl. 24.
Három játszmában szenvedett vereséget a címvédő olaszok elleni mérkőzésen a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén.
Világbajnoki ezüstérmes a magyar válogatott
2025. júl. 23.
A játék minden elemében jobb görögök 12-9-es győzelemmel hódították el a világbajnoki címet a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott ellen.








