Drámai búcsú a Magyar Kupától

spigott - 2018. október 26. 21:18

Nagyon közel volt a győzelemhez, ám 2-0-után már nem tudott szettet nyerni, így búcsúzott a Magyar Kupától a Dunaferr SE röplabda csapata.

Miután a párharc első meccsén 3-2-es vereséget szenvedett, a győzelem és a továbbjutás reményében várta a Debrecen elleni Magyar Kupa nyolcaddöntő hazai visszavágóját ma este hét órától a Dunaferr SE röplabda csapata. Ehhez annyit kellett volna tennie Tomanóczy Tibor tanítványainak, hogy három, vagy négy szettben legyőzik ellenfelüket, de még egy ötszettes siker is hosszabbítást, úgynevezett aranyjátszmát jelentett volna továbbjutásért.

A dunaújvárosi fiatalok azonban nem foglalkoztak azzal, hogy a rutinos vendégek számítottak az esélyesebbnek, elszántan, nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe. Az első felvonás óriási csatát hozott, ám a hajrát a Dunaferr bírta jobban, s 26-24-es részsikerrel került előnybe, majd miután a második felvonást már valamivel simábban, 25-21-re megnyerte, így a következő két szettből elég lett volna egyet megnyernie ahhoz, hogy "túlórázás" nélkül bejusson a sorozat legjobb nyolc csapata közé. A Debrecen azonban egy pillanatig sem adta fel, s mivel a rendkívül izgalmas harmadik játszmában ezúttal a vendégek bírták jobban idegekkel a véghajrát, újra teljesen nyílt lett a meccs (24-26).

Főleg úgy, hogy a negyedik szettben állva hagyta fiataljainkat a DEAC, mely fokozatosan növelve előnyét, egy 25-10-re megnyert játszmával kiegyenlített, így a debreceni meccshez hasonlóan ezúttal is öt szettig jutottak a felek. A hatodikig, vagyis az aranyjátszmáig muszáj lett volna behúznia ezt a Dunaferrnek, ám a Debrecen sajnos ma pontosabbnak bizonyult a kiélezett helyzetekben, s mivel a vendégek 15-8-ra megnyerték az ötödik játékot is, így végül kettős győzelemmel jutottak be a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé.

Dunaferr SE – DEAC 2-3 (24, 21, -24, -10, -8)

Dunaferr SE: Balázs, Tomanóczy B., Laczi, Iván G., Csizmadia, Majoros, Hatvany Zs., Iván B., Mihucz, Móró, Sárközi, Mayiák. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

DEAC: Remete, Bakács, Hubicska, Árvai, Pallós, Nagy, Budai, Szikszai, Kiss, Mészáros, Bagics, Tóth A. Vezetőedző: Fodor Antal.

A rovat további hírei: Sport

Átlépnék az árnyékukat

Átlépnék az árnyékukat

2024. dec. 12.

A Kecskemét elleni hazai összecsapáson lépnek pályára a DKSE felnőtt röplabdázói az Extraliga következő fordulójában pénteken este fél nyolctól.

Eredményes évet zárt a DKSE

Eredményes évet zárt a DKSE

2024. dec. 12.

A hazai és nemzetközi mezőnyben kiemelkedően teljesítő felnőtt versenyzők mellett az év legjobb utánpótlás sportolóit is elismerték az egyesület évzáró ünnepségén.

Az első elődöntőt játssza pénteken a magyar válogatott

Az első elődöntőt játssza pénteken a magyar válogatott

2024. dec. 12.

A magyar és az olimpiai bajnok, címvédő norvég válogatott az első, 17.45 órakor kezdődő elődöntőt játssza pénteken Bécsben a női kézilabda Európa-bajnokságon.

DSTV: véget ért az idei Ovi Foci kupa

DSTV: véget ért az idei Ovi Foci kupa

2024. dec. 11.

Idén is megszervezték Dunaújvárosban az Ovi Foci Kupa sorozatot. Ez városunk egyik legaranyosabb rendezvénysorozata, amely három fordulón keresztül biztosított szórakozási lehetőséget az ovisoknak – mindenki nyertes volt, de a legtöbb gólt a kulcsi óvodások szerezték. Hangkép.

Sallai Nikolett súlyos sérülést szenvedett

Sallai Nikolett súlyos sérülést szenvedett

2024. dec. 11.

Hosszú kihagyás vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának balszélsőjére, aki a gárda hétfői edzésén szenvedett Achilles-ín szakadást.

Kikapott a franciáktól és a norvégokkal játszik az elődöntőben a magyar válogatott

Kikapott a franciáktól és a norvégokkal játszik az elődöntőben a magyar válogatott

2024. dec. 11.

A társházigazda magyar válogatott 30-27-re kikapott a világbajnok, olimpiai ezüstérmes francia csapattól kedden a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság debreceni középdöntőjének utolsó fordulójában, így a pénteki bécsi elődöntőben a norvég együttes ellen lép pályára.

Ősi Tamás Világkupát nyert Lengyelországban

Ősi Tamás Világkupát nyert Lengyelországban

2024. dec. 10.

685 kilogrammos összteljesítménnyel nyerte meg a Siedlce városában megrendezett XPC Powerlifting Világkupa küzdelmeit városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás.