Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Felemás hétvégi mérleg

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
utánpótlás
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2018. okt. 29., 13:05

Továbbra is veretlenül vezeti az U17-es bajnokság harmadosztályának tabelláját a Dunaújváros PASE együttese, mely ezúttal Iváncsán nyert nagyon simán.

A Dunaújváros PASE labdarúgóinak négy utánpótlás együttese is pályára lépett a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában. Az U14-esek a harmadik helyen álló Veszprém ellen húztak szerelést, s arattak végül bravúros, 2-0-s győzelmet úgy, hogy az első és a második félidőben is egy-egy alkalommal mattolták vetélytársukat, s három szerzett pontjukkal sikerült feljebb kapaszkodniuk a másodosztály tabellájának hetedik helyére. Nehéz meccs várt az U15-ösökre is, ugyanis a veszprémiek hibátlan mérleggel, nyolc győzelemmel a hátuk mögött látogattak az Agrospeciál Sporttelepre. A listavezető sajnos igazolta a papírformát, s Márcsik Sándor két találatának köszönhetően begyűjtötte a pontokat, így a mieink maradtak a táblázat negyedik helyén.

Al-Sheraji Rauf Mohamed már 31 gólnál jár a szezonban! (Kép: DO-archív)

A harmadosztály közép-nyugat csoportjában listavezető U17-esek az ötödik Iváncsához látogattak, s esélyt sem adtak vetélytársuknak arra, hogy meglepjék őket. Fiataljaink már az első félidő után négy góllal vezettek, a fordulás után is könnyedén szerezték találataikat, s végül 9-2-es sikerrel erősítették meg vezető helyüket a bajnokságban. A harmadik helyezett U19-eseknek sajnos már nem ment ennyire jól, mert hiába szereztek vezetést már a 12. percben Iváncsán, a vendéglátók gyorsan egalizáltak, majd a második félidő derekán ismét betaláltak, s mivel a mieink minden lehetőségüket kihagyták, így a hazaiak örülhettek a 2-1-es sikerrel járó három pontnak.

Eredmények, gólszerzőink

U14
DPASE – Veszprémi FC 2-0
(1-0)
Gólszerzőink: Kiss Benedek, Tömöri Balázs.

U15
DPASE – Veszprémi FC 0-2
(0-1)

U17
Iváncsa KSE – DPASE 2-9
(1-5)
Gólszerzőink: Al-Sheraji Rauf Mohamed 4, Kovács Barnabás 3, Gaál Milán 1, Farkas Béla 1.

U19
Iváncsa KSE – DPASE 2-1
(1-1)
Gólszerzőnk: Máthé Dávid.

A rovat további hírei: Sport

Hírünk a (sport)világban – kommentcunamival

Hírünk a (sport)világban – kommentcunamival

2020. feb. 07.

Nem akarunk kommentálni. Nem akarunk minősíteni, De szégyenkezni se: dunaújvárosiként ég a képünk, emberileg sajnáljuk, szakmailag szégyelljük a történetet. Bocsánat minden drukkertől – lilától, zöldtől, kéktől vöröstől, tényleg mindenkitől!

Drukkolj az Acélbikáknak a fővárosban is!

Drukkolj az Acélbikáknak a fővárosban is!

2020. feb. 07.

Szurkolói buszt indít a Ferencváros elleni budapesti rangadóra a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatának vezetése.

Siófokon már nem volt esély

Siófokon már nem volt esély

2020. feb. 06.

Csak szűk negyed óráig tudta tartani a Siófok tempóját a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Gyerek vb a jégcsarnokban

Gyerek vb a jégcsarnokban

2020. feb. 06.

Két nap alatt közel négyszáz utánpótlás korú jégkorongos húz korcsolyát az ötödik Gyerek Világbajnokságon.

Óriási bravúr - Érden nyert a Kohász!

Óriási bravúr - Érden nyert a Kohász!

2020. feb. 05.

Parádés teljesítményt nyújtva aratott bravúros győzelmet a bajnokságban negyedik Érd vendégeként a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Több éremnek is örülhettek

Több éremnek is örülhettek

2020. feb. 05.

A hazai és nemzetközi mezőnyben is szépen szerepeltek a Dunaferr SE utánpótlás korú birkózói.

Halasztás a bajnokságban

Halasztás a bajnokságban

2020. feb. 04.

Elmarad a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapatának összes februári bajnoki találkozója.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új menüvel várja vendégeit a kultikus étterem

  4. Dunaújvárosi Estek: út a neurobiológiához

  5. Minden éremből jutott a birkózóknak

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Huszonhat napirendi pont a közgyűlésen

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő