Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Újabb vereség a másodosztályban

Sport
röplabda
DSE Röplabda Akadémia
bajnokság
utánpótlás
vereség

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. dec. 03., 12:28

Hiába nyerte meg az első szettet a Zalaegerszeg ellen, végül 3-1-es vereséget szenvedett hazai bajnokiján a DSE Röplabda akadémia NB II-es csapata.

A Bartal Gergely és Kovács Zsolt által irányított DSE Röplabda Akadémia NBII-es együttese a tabella második helyén álló Zalaegerszeg gárdáját fogadta. Mivel a mieink ebben a bajnokságban a legfiatalabbak, így a mai találkozónak sem ők voltak az esélyesei. Ráadásul sérülések miatt még most sem tudtak kiállni teljes csapattal a zalaiak ellen. Ennek ellenére nagyszerűen kezdték a meccset Quintz Tamásék, akik az első szettben kiváló ritmusban játszva szerezték pontjaikat, és folyamatosan növelték előnyüket. A végjátékra ezt meg is tudták tartani, melynek 25-18-as győzelem lett az eredménye. A folytatásra sajnos nem sikerült átmenteni ezt a remek formát, melyet azonnal kihasznált a ZTE. Ráadásul voltak olyan időszakok, amikor egy-egy állásba beragadtunk, melynek következménye egyre nagyobb hátrány, és vereség lett (15-25).

A harmadik szett ugyan jól indult, de kevésbé jól folytatódott. Bartal Gergely és Kovács Zsolt ekkor már minden játékosának lehetőséget adott, hiszen az edzők célja az, hogy az idei szezonban tanítványaik minél acélosabbá váljanak. Most azonban a cserék sem segítettek az egyre nagyobbá váló hátrány csökkentésében, így a Zalaegerszeg megfordította a meccset (17-25). A negyedik felvonásban mindent megtettek a DSE játékosai, hogy visszajöjjenek a meccsbe, és igencsak megnehezítették a vendégek dolgát. A végjáték izgalmassá vált, végül azonban a ZTE örülhetett (21-25).

DSE Röplabda Akadémia NB II - ZTE RK 1-3 (25-18, 15-25, 17-25, 21-25)

DSE Röplabda Akadémia NB II: Amdegha Ádám, Ambrus Bence, Pukánszky Bálint, Kecskeméti Bálint Olivér, Sümegi Kristóf András, Dulcz Bende Levente, Quintz Tamás, Tamási Dávid Marcell, Lombos Gábor, Juhász Barnabás. Vezetőedző: Bartal Gergely.

A rovat további hírei: Sport

Először győzte le az UTE a Bikákat

Először győzte le az UTE a Bikákat

2022. dec. 21.

Bosszantó hibákat elkövetve szenvedett 7-4-es vereséget a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Újpest vendégeként.

Közel volt a bravúr

Közel volt a bravúr

2022. dec. 20.

Harmadik helyen végzett az országos diákolimpia kaposvári elődöntőjében a Bánki iskola röplabda csapata.

Újpesti fellépés, új játékosokkal

Újpesti fellépés, új játékosokkal

2022. dec. 20.

Hatpontos csata vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóira az Újpest elleni fővárosi összecsapáson ma este hat órától.

Ismét bevették Érdet a futsalosok

Ismét bevették Érdet a futsalosok

2022. dec. 20.

Egységes játékkal, hátrányból fordítva aratott fontos, 4-1-es győzelmet az Érd elleni bajnokin a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese.

Ismerős szlovák hátvéd az Acélbikáknál

Ismerős szlovák hátvéd az Acélbikáknál

2022. dec. 19.

A 24 éves Dusan Kmec éppen korábbi csapata, az Újpest ellen mutatkozhat be a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatánál.

Ismét Érdre látogatnak a futsalosok

Ismét Érdre látogatnak a futsalosok

2022. dec. 19.

A vele azonos pontszámmal álló Asterix Érd otthonában búcsúztatja az idei esztendőt a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este fél nyolctól.

A Siófok is meghajolt a Kohász előtt

A Siófok is meghajolt a Kohász előtt

2022. dec. 19.

Óriási izgalmak után tartotta itthon a pontokat a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia felnőtt együttese a Siófok elleni bajnokin.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  2. Két vereség a megyei rivális ellen

  3. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

  4. Miért népszerű a scrapbookozás?

  5. Egri előny a negyeddöntőben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő