Létfontosságú meccs előtt a Dunaferr
A férfi röplabda NB I alsóházában a kiesés elleni küzdő Dunaferr ezúttal Szolnokon biztosíthatná be a bennmaradását a legjobbak között.
Talán a szezon legfontosabb mérkőzésére készül a Dunaferr SE férfi NB I-es csapata, mely a Szolnok otthonában lép pályára ma este hét órakor. A meccs tétje óriási, mindkét fél számára az, hogy ki tudja elkerülni kiesést. Mivel a párbaj valamelyik csapat két győzelméig tart, így a Dunaferr azzal, hogy hazai pályán 3-1-re legyőzte ellenfelét ugyan lépéselőnyben van, de ezzel most nem szabad foglalkoznia. Amennyiben ugyanis a fiatalok elhiszik, hogy már minden rendben, és a következő egy győzelmet már zsebben gondolják, akkor nagy baj lehet. A Szolnok ugyanis, csakúgy, mint a mieink, hatalmas csalódásnak tekintené az első osztályból történő kiesést, hiszen erre a történelemben egyik oldalon sem volt példa.
Kép: DO-archív
Vagyis hatalmas erőkkel állnak majd bele Gulyás Ferenc tanítványai is a meccsbe. Várhatóan már az első labdamenettől kezdődően megpróbálják irányítani a találkozót, hogy el tudják hitetni fiataljainkkal, hogy ezen a találkozón semmi esélyük nem lehet. De emlékezve az első összecsapásra, akkor szintén erre törekedtek, mely csak egy szettben volt számukra eredményes, mivel a mieink vesztes állásból nagyon összeszedték magukat, fordítani tudtak, és végül megnyerték a meccset (3-1). Ahhoz tehát, hogy a Dunaferr sikeres tudjon lenni mindenképpen az kell, hogy betartsák az edzői utasításokat, fegyelmezetten, igazi csapatként játszanak, és hallgassanak a pályán belül csapatkapitányukra, Hatvany Zsoltra. Amennyiben, de erre gondolni sem szabad, kiegyenlítené a párharcot a Szolnok, akkor harmadik mérkőzésre kerülne sor, melyet vasárnap rendeznének Dunaújvárosban.
A párosítás menetrendje:
2019. április 11. csütörtök 19.00 Szolnoki Röplabda Klub - Dunaferr SE
2019. április 14. vasárnap 16.30 Dunaferr SE - Szolnoki Röplabda Klub (amennyiben szükséges)
A rovat további hírei: Sport
Újra itthon a DFC
2025. okt. 11.
A Majosi SE elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.
Sokba került a másfél perces kihagyás
2025. okt. 11.
Nagyot küzdött, de egy másfél perces rövidzárlatnak is "köszönhetően" kikapott Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata az Erste Liga pénteki fordulójában.
Biztos előnyben a DFVE
2025. okt. 10.
Fél lábbal már a négy között érezheti magát a DFVE női vízilabda csapata a Magyar Kupában, miután a negyeddöntő első meccsén magabiztos sikert aratott a UNI-Győr otthonában.
DSTV: szép eredmények a grappling ob-n
2025. okt. 10.
Kiváló eredményeket értek el a dunaújvárosi Fox SE versenyzői a közelmúltban megrendezett grappling junior és felnőtt magyar bajnokságon. A budapesti viadalt Mészáros Márk, az egyesület vezetője értékelte, valamint elárulta azt is, milyen feladatok várnak még rájuk a közeljövőben. Hangkép.
Idei első erdélyi túráján a DAB
2025. okt. 10.
A Csíkszereda otthonában folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.
DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban
2025. okt. 09.
A múlt héten zajlottak a „Vasvári hét programjai” az iskolában. Ekkor avatták igazi vasváris tanulóvá az intézmény legfiatalabbjait is – sok nebuló kezdte meg a tanulmányait városunk sportiskolájában. Hangkép.
Csak az U20-asok örülhettek sikernek
2025. okt. 09.
A DKKA U18-as leány együttese sima vereséget szenvedett, az U20-asok azonban izgalmas véghajrában gyűjtötték be a pontokat az Alba KFC elleni korosztályos bajnokin.








