Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Részletes vallomást tett Hasszán Farhud

Közélet
Hassan F.
terrorizmus
illegális bevándorlás
migránsok

facebook megosztás

doszerk - 2019. ápr. 03., 10:44

Tegnap reggeltől délután négy óráig hallgatták ki Hasszán Farhudot a Fővárosi Nyomozó Ügyészség munkatársai. A terrorgyanús szír férfi részletesen beszámolt arról, hogy az utóbbi években merre járt és kivel találkozott. Kiderült többek között, hogy a szíriai hadseregben szolgált korábban. Az ügyvéd úgy érzi, hogy jelenleg ötven-ötven százalék az esély arra, hogy Hasszán Farhud valóban terrorista, de arra is, hogy — mint fogalmazott — „csak egy szír paraszt” - írja a Magyar Nemzet.

A maratoni, kilencórás kihallgatás után Kelen László részletesen beszélt az elhangzottakról a Magyar Nemzetnek. A védő szerint a hatóságoknak jelenleg csak a közvetett tanú áll rendelkezésükre, vagyis az, aki ismeri a vérengzés egyik szemtanúját. Mint ismert, két olyan tanú van Belgiumban, akik korábban azonosították Hasszán Farhudot mint a homszi vérengzés egyik elkövetőjét, irányítóját, az Iszlám Állam (ISIS) középvezetőjét. Az eredeti szemtanút viszont még nem sikerült kézre keríteniük a belga hatóságoknak.

Az ügyvéd elmondta, hogy a magyar ügyészség és a védelem is kérdéseket fog intézni a tanúkhoz. Bár Kelen nem árulta el a konkrét kérdéseket lapunknak, annyit azonban elmondott, azt szeretnék kideríteni, hogy a közvetlen szemtanú hogyan került a helyszínre, az ugyanis valószínűtlen, hogy „valaki csak úgy odasétál egy kivégzés helyszínére”.

A védő attól tart, hogy a közvetlen szemtanú Hasszán Farhud egy rosszakarója, a gyanúsított szír férfi ugyanis dezertált az Aszad által vezetett szír kormányerőktől, amelynek bosszújától a mai napig tart. Védencének a szír kormányerőknél betöltött szerepéről azt mondta, hogy csak rövid ideig volt a hadsereg tagja. Ott harci cselekményekben, hadműveletekben nem vett részt, csupán objektumok őrzésében vállalt szerepet. Kelen szerint ez analfabetizmusának és egy korábbi térdsérülésének is köszönhető.

A védő szerint abban az időszakban, amelyben terrorcselekmény elkövetésével, terrorszervezet vezetésével gyanúsítják, Hasszán Farhud Törökországban és Görögországban tartózkodott. Tegnap az ügyészségi nyomozóknak főként erről beszélt a gyanúsított, neveket, adatokat, telefonszámokat sorolt fel, olyan tanúkét, akik alá tudják támasztani történetét. Ezzel kapcsolatban Kelen László kérdésünkre elmondta, hogy szerinte nincs ellentmondás abban, hogy Hasszán Farhud analfabétának vallja magát, miközben számos személy telefonszámát és lakcímét fejből tudja, valamint a telefonjában is vannak mentett információk. Kelen szerint egyes üzeneteit például a felesége írta.

Az ügyvéd beszélt Hasszán Farhud embercsempészési ügyéről is. Mint kiderült, egy, a feleségére hasonlító asszonyt próbált Európába hozni a saját párjának papírjaival, ötezer euró fejé­ben. Miután lebuktak, felfüggesztett börtönbüntetést kapott embercsempészetért és közokirat-hamisításért, ezután kiutasították Magyarországról.

A védő beszélt azokról a felvételekről is, amelyeken a gyanú szerint Hasszán Farhud látható az ISIS szimpatizánsaként. Ezen a felvételen „egy olyan személy van, aki élteti az ISIS-t” – mondta Kelen. A védő azonban a látottak alapján nem tudja egyértelműen azonosítani az ügyfelét. Mint mondta, lehet akár ő is, de nagyobb összeget nem tenne rá. – Az ügy jelenlegi szakaszában ötven-ötven százalék az esélye, hogy Hasszán Farhud terrorista vagy „egy szír paraszt” – fogalmazott.

Kelen László kiemelte, hogy szerinte nagyon korrekt munkát végez az ügyészség, komolyan ellenőriznek mindent, a védelem indítványaira odafigyelnek, a jogszabályi kötelezettségekre pedig felhívják a figyelmet, ha szükség van rá.

Ahogyan arról lapunk korábban beszámolt, Hasszán Farhudot azzal gyanúsítják, hogy 2016-ban, az Iszlám Állam köteléké­ben parancsot adott húsz ember lefejezésre, és tíz ember kivégzésében személyesen is részt vett. A szír férfi tagadja a vádakat.

- magyarnemzet.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Pedagógusdíjak: évtizedekes pályákat ismertek el a Városházán (galériával)

Pedagógusdíjak: évtizedekes pályákat ismertek el a Városházán (galériával)

2020. szep. 24.

A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért, a Pedagógus Életpályáért Emlékérem és a Dunaújváros Ifjúságáért díjakat adta át a Városházán Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester. Az elismeréseket követően fogadás várta a megjelenteket.

Őszi lomtalanítás – elsőként a Római városrészben (galériával)

Őszi lomtalanítás – elsőként a Római városrészben (galériával)

2020. szep. 24.

Új rendszer szerint, városrészenként szervezik meg az őszi lomtalanítást városunkban – elsőként a Római városrész kerül sorra, méghozzá most szombaton. Felhívásunkhoz rendhagyó, egy olvasónk által készített fotókból válogatott extra képtárat mellékelünk; a ráadás: DSTV-hangkép.

Tervre terv – lendületben az Innopark

Tervre terv – lendületben az Innopark

2020. szep. 24.

Az elmúlt hónapok tűzoltása után a helyi gazdaság egyik fontos bázisává válhat az Innopark Nonprofit Kft., hangsúlyozta lapunk érdeklődésére Dr. Huszti Zsolt ügyvezető.  A feladat nem egyszerű, de komoly tervek egész sorát valósíthatják meg a közeljövőben, ígérte. Interjú.

Együtt lehetünk büszkék a hőseinkre!

Együtt lehetünk büszkék a hőseinkre!

2020. szep. 23.

Múltidéző pillanatok és szép szavak: ünnepi eseménysorozat helyszíne volt a bázis ma délelőtt, immár hivatalosan is Dunaújváros első olimpikonja, a Dunaferr Sportegyesület örökös bajnoka, Nyers László nevét viseli a radari küzdősport centrum.

DSTV: "Az acél szépsége" – könyvbemutató a múzeumban

DSTV: "Az acél szépsége" – könyvbemutató a múzeumban

2020. szep. 23.

A Vasmű aranykoráról szóló könyv bemutatójának adott otthont az Intercisa Múzeum második emeleti előadóterme a napokban. Az acél szépsége címet viselő kötet szerkesztője Szente Tünde, aki összesen 35 érintett bevonásával foglalta össze Horváth István, a Dunaferr korábbi vezérigazgatójának dunaújvárosi pályafutását. Hangkép.

Európai Mobilitási Hét: környezettudatos kínálat a ligetben (galériával)

Európai Mobilitási Hét: környezettudatos kínálat a ligetben (galériával)

2020. szep. 22.

Gazdag kínálattal, színes programmal ért véget az Európai Mobilitási Hét eseménysorozata: a Klímavédelmi Akciónap és Autómentes Nap eseményeivel a Vasvári iskola előtt és a Petőfi ligetben várták az érdeklődőket.

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Szabó Zsolt a Gombos-ügyről

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Szabó Zsolt a Gombos-ügyről

2020. szep. 22.

A "Rajta, Újváros!" Egyesület frakciója megdöbbenéssel értesült Cserna Gábornak, a Fidesz helyi elnökének a kirohanásáról, amelyben közgyűlési mandátumának visszaadására szólította fel Gombos Istvánt, hangzott el Szabó Zsolt frakcióvezető Városházán tartott ma délelőtti sajtótájékoztatóján.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  2. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  3. Húsz percig bírta a Kohász

  4. DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

  5. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő