Beteljesült gyerekkori szerelem

Hogyan lett színművészből huszár hadnagy? Színpadon könnyedén lehet, de ön a való életben is hadjáratokat vezet.

Első lépésként nem ártott megismerkedni a lovaglás alapjaival, ezért hát jelentkeztem a Színművészetire. Azt szoktam mondani, hogy tulajdonképpen azért mentem oda, mert ott lehetett ingyen lovagolni.

Viccel?

Egyáltalán nem. Sosem volt annyi pénzünk, hogy ezt megengedhettük volna magunknak Miskolcon, ahol gyerekként éltem a családommal. Gyerekkori szerelem volt, ami az egyetemen beteljesedett. Először Balaska Zsolthoz, az öttusa válogatott edzőjéhez a Tattersallba jártam lovagolni, utána forgattam a Sacra Koronában, ahol a versenylovak után kaszkadőr lovakra kerültem.

Megtanultam úsztatni, tűzön átvinni a lovat. 2007-ben lett egy saját kisbéri-félvér kancám: 5 éves korában megvettem My Boy Römit. Most 16 éves, én lovagoltam be, és most már a csikójával, az általam tenyésztett Déva Regével teszem ugyanezt. És hol vagyok még attól, hogy igazából mindent tudjak a lovaglásról! Ehhez több élet kell. Még 22 éves tapasztalattal is az elején vagyok, de ez az egyetlen olyan aktív pihenési forma, ami kikapcsol.

Úgy tudom, nemcsak hadnagyként, de versenylovasként is sikeres.

Nem vagyok sportlovas, de igaz, ami igaz: kétszer már sikerült megnyernem a Nemzeti Vágta sztárfutamát. Tavaly valamiért nem volt ilyen, pedig ha harmadszorra is megnyertem volna, örökös bajnok lennék. Viszont olyan sem volt még, hogy valaki két egymást követő évben nyerjen. Egyéni és csapat huszárversenyekre is járok. Ezeken a versenyeken kisebb akadályok átugratása közben kell levágni a török fejeket, vagyis a bábokat az akadályok tetejéről, vagy karikákat kell felfűzni a szablyára. Ezek inkább katonai ügyességi versenyek.

A színpadon mindeközben Ványa bácsiként arat sikert egy megosztó, de szakmai körökben rendkívül felkapott előadásban.

Ez egy nagyon izgalmas dolog volt, az élet fura módon hozza ezeket a szerepeket. Dunaújvárosban, kisváros lévén, alig-alig tudunk tíznél többet játszani egy-egy prózai előadásból, ezért jött jól, hogy a Váci Dunakanyar Színház kezdeményezésére koprodukcióban állítottuk színpadra a Ványa bácsit.

Csehov: Ványa bácsi Fotó: Sándor Judit

Az ottani igazgató, Kiss Domonkos Márk már többször dolgozott Jaroszlav Fedoryshynnel, és szerette volna, hogy ő állítsa színpadra Csehov drámáját. Életemben először volt kétnyelvű szövegkönyv a kezemben, a rendező ukránul, oroszul beszélt, tolmáccsal érintkeztünk. Nagyon más típusú előadás született, mint amit Magyarországon megszoktak a Csehov-művek kapcsán. Csehov maga sem történetmesélő író, az ukrán színház még kevésbé.

Jaroszlav nagyon nagy név a szakmában. Komoly orosz színházi generációhoz kapcsolódik, az ő látásmódja más, mint ahogy mi Csehovot látjuk, szerinte groteszk szerzőről van szó. Fizikai színházi elemekkel dolgozunk, nem teázgatunk egy kopott fehér díszletben, mint általában az ilyen esetekben, hanem 6 darab guruló paddal, meg egy úgynevezett sematizált szecskavágóval játszunk.

Mikor Alla Fedoryshyna látványtervező elmondta, hogy ez utóbbin fogjuk ledarálni a lelkeket, megéreztem, hogy ők menyire másképp dolgoznak. Olyan előadást kreáltak, ahol fények, hangok, füst keveredik egymással, csúszunk-mászunk, esünk-kelünk, díszletet mozgatunk, a testünkkel dolgozunk.

Csehov: Ványa bácsi Fotó: Sándor Judit

Valóban egész más színházi nyelvet használnak ebben az előadásban. Volt, aki a szünetben elment, mások tátott szájjal nézték végig.

Aki nyitott az új formákra, az olyan expresszív előadásra, ami egyszerre akar hatni az érzékszervekre és a lélekre, azt behúzza. Aki prekoncepcióval jön, az valószínűleg nem dekódolja ezt a színházi nyelvet.

A próbaidőszak alatt mi, résztvevők és alkotók megértettük, milyen nyelvet kell beszélnünk. Színészként soha ennyire nyugodt nem voltam premier előtt, mert bármikor bemegyek a térbe, máris pontosan tudom, kivel milyen a viszonyom, mit miért csinálok az előadás folyamán, jóllehet nem reális cselekvésekkel fejezzük ki magunkat. Közben mégis a lelkünkből, a szívünkkel kell dolgoznunk, és az értelmünkkel kell közölnünk.

Csehov: Ványa bácsi Fotó: Sándor Judit

Pont 48 éves, ahogyan maga Ványa bácsi is.

Nagyon közel is érzem a szerepet magamhoz, minden pillanatát élvezem. A POSZT versenyprogramjába is bekerültünk, és mi ezzel máris nyertünk. Több mint 400 darabot néztek meg a válogatók, akik úgy döntöttek, hogy ott van a helyünk az idei évad legjobb 14 előadása között. Ha pedig azt vesszük, hogy ez egy nagyszínházi produkció, akkor a hat legjobb nagyszínpadi előadás egyike ma Magyarországon a mi Ványa bácsink. Átütöttünk egy olyan falat, ami nekünk máris győzelmet jelent. Ráadásul az előadást eddig másik 4 nemzetközi fesztiválra is meghívták.

Csehov: Ványa bácsi Fotó: Sándor Judit

Videóinstalláció is készült a darab születéséről, ami lényegében az Ön monodrámája.

Képzőművész barátom, Hetesi Attila évek óta nyaggatott, hogy készítsek egyszer az egyik próbafolyamatom során egy videóinstallációt. Ennek a lényege, hogy ha valamit próbálok, időnként a telefonom kamerájába elmondom, miket érzek. Megígértem neki, hogy a Ványa bácsi alatt megpróbálom. A próbafolyamat során heti 1-2-alkalommal 3-5 percben beszéltem Attilának az aktuális gondolataimról az olvasópróbától a bemutató utánig, amit ő mobiltelefonnal rögzített.

Ebből egy 56 perces anyag lett, ami a kiállításon végtelenítve fog menni. Lesz, aki csak 5 percig nézi majd, s talán lesz olyan is, aki az elejétől a végéig. Kicsit olyan ez, mint egy vásári komédia. A kiállítás augusztus 24-e és szeptember 6-a között látható majd Budapesten a Ráday utcában, az ART9 Galériában. A megnyitására Gulyás Gábort kértem fel, és óriási megtiszteltetésnek érzem, hogy elvállalta.

- kultura.hu -