Elismerte a rongálást
A dunaújvárosi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, amelyet rongálás miatt indítottak egy adonyi férfival szemben.
Térkővel dobta meg a sértett járművét március 3-án éjfélkor Adonyban egy férfi. A sértett Ford típusú autójával G. László ingatlana előtt parkolt le, mikor váratlanul megjelent és a kapu felé futott a férfi, aki a bejárónál lévő beton térkövet felemelte, majd az autó szélvédőjének hajította. A személygépkocsi szélvédője betört, továbbá a motorháztetője és az ablaktörlői is megsérültek. G. Lászlót a nyomozók rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, aki a terhére rótt cselekmény elkövetését elismerte.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.
A rovat további hírei: Sziréna
Szirénapróba: ismét morgatnak hétfőn délelőtt
2022. okt. 02.
A szokásos hónap eleji gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn – városunkban ezúttal is 11 órától morgatnak.
Több mint 100 becstelen felvételt tárolt a telefonján – gyermekpornográfiával vádolják
2022. szep. 29.
Gyermekekről készült pornográf felvételeket tárolt a telefonján az a férfi, aki ellen a napokban emelt vádat a helyi ügyészség. Több mint 100 szexuális töltetű felvételt találtak nála, értesült a DO.
Senki sem sérült a dunaújvárosi buszban...
2022. szep. 28.
...de több súlyos sérültje is volt a tömeges ütközésnek a 62-es úton tegnap reggel. Összesen öt jármű karambolozott, értesült a DO.
Breaking: baleset a 62-es úton, teljes útzárral (FRISSÍTVE)
2022. szep. 27.
Több jármű ütközött Székesfehérvár-Börgönd közelében, teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök. A megyeszékhely csak kerülővel érthető el városunkból. (FRISSÍTVE)
Eltűnésből bűncselekmény?
2022. szep. 26.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon büntetőeljárás keretében folytatják tovább a keresést, értesült a DO. Egy 52 éves nő férjét vették őrizetbe.
Két férfit is tévedésbe ejtett a csaló
2022. szep. 26.
Szerelési munkákra, beszerzésre csalt ki pénzt az ismerőseitől, de most vádat emeltek ellene. Akadt áldozata, akit kétszer is megvezetett, értesült a DO.
Idős asszony gyors megtalálását segítette a térfigyelő
2022. szep. 23.
Perceken belül ráleltek a rendőrök a kórházból eltűnt idős asszonyra csütörtökön délután. A keresést a térfigyelő is segítette, értesült a DO.








