Dunaújváros Hetilap

Felújítják az orvosi rendelőket

Molnár Emese - 2019. július 11. 11:30

Újabb orvosi rendelőket újítanak fel, ezúttal a Római városrészben. Az érintett praxisok már az új, ideiglenes helyen fogadják a betegeket.

Az önkormányzat megrendelésére megújul az Alkotás utcában működő háziorvosi rendelő, a szakemberek jelenleg is dolgoznak, hamarosan pedig végeznek is vele, körülbelül a hónap vége felé. Ezt követően felújítják a Váci Mihály utcában található orvosi rendelőket is. A soron következő munkálat összesen hat háziorvosi praxist, két gyermek és négy felnőtt háziorvosi körzetet érint. Bár itt még nem kezdődött meg a tényleges kivitelezés, komoly előkészületi munka kellett hozzá, és ettől a héttől már az új helyszíneken fogadják a betegeket.

Lassingleitner Fruzsina, a 4-es számú választókörzet önkormányzati képviselője elmondta, többször szemlézték, egyeztették azt, hogy a lehető legközelebb, a legkevesebb problémával, a rendelői előírásoknak, jogszabályoknak megfelelve, ideiglenes helyet találjanak a praxisoknak. Egy ilyen bejárás volt szerdán reggel is, amelyen részt vett dr. László Borbála, a hivatal humán szolgáltatási osztályának vezetője is.

Mint mondta, a kiköltözéssel nem lehetett az utolsó pillanatig várni, hiszen a rendeléseket folyamatosan kell működtetni. Rengeteg feltételnek kell megfelelni, még az ideiglenes helyen is, az előírások ott is érvényesek. Figyelembe vették még azt is, hogy a nyárra való tekintettel az orvosok és az asszisztensek is szabadságra készülnek, ezért szervezték már meg az átköltözést.

A négy felnőtt háziorvosi praxis (dr. Janus Ágota, dr. Bartos Krisztina, dr. Majorosi Emese és dr. Barna Erzsébet praxisa) a Rudas középiskola védőnői szobájában működik a felújítás idején. Ezekhez a kollégium bejárata felől lehet bejutni, a mozgáskorlátozottak pedig (az iskolával egyeztetve) a főbejárat felől közelíthetik meg.

A két gyermekorvosi praxis (dr. Csáki Ildikó és dr. Pálfi Judit praxisa) a Római körút 36/b. szám alatt lévő, jelenleg közösségi pontként (korábban APEH-irodaként) működő helyiségben kapott helyet.

Lassingleitner Fruzsina hangsúlyozta, az érintett lakók tájékoztatása érdekében az új helyszínek leírását, a praxisok rendelési idejét, az orvos telefonos elérhetőségét kifüggesztették a régi és az ideiglenes rendelők bejáratához, valamint megtalálható az önkormányzat honlapján is. Ezek akkor módosulhatnak, ha szabadságra megy valamelyik orvos, de az aktuális helyettesítéseket is ki fogják írni.

A Béke városrészi, Alkotás utcai rendelő felújítása után, vagy akár már ezzel párhuzamos fogják hamarosan elkezdeni a Váci utcai rendelők munkálatait is. Körülbelül másfél hónap alatt kell végeznie a kivitelezőnek.

Ezután még egy rendelőt újítanak fel, mégpedig a Derkovits utcában, várhatóan szeptemberi kezdéssel. Az itt működő négy gyermek és egy felnőtt háziorvosi praxist a Bánki iskola egykori épületébe helyezik majd át ideiglenesen, és a dr. Dlustus Mária fogászati körzete beköltözik a munkálatok idejére a fehér SZTK-ba, ahol dr. Vajda Gabriellával fog váltott műszakban dolgozni a doktornő.

A rovat további hírei: Közélet

Hasznos a belvárosi lomtalanítás, csökkent a szemét mennyisége

Hasznos a belvárosi lomtalanítás, csökkent a szemét mennyisége

2024. máj. 30.

Az elmúlt időszakban ismét lomtalanítás volt városunkban. A már szokásos tavaszi lomtalanítási sorozat utolsó előtti állomásán ezúttal négy helyszínen is várták a városlakókat. Talán a hosszú hétvége, talán a jó idő miatt is, a szokásosnál egy kicsit kevesebben kapcsolódtak be a munkálatokba.

Dunaújvárosi résztvevők a NATO-gyakorlaton

Dunaújvárosi résztvevők a NATO-gyakorlaton

2024. máj. 29.

Mind az egészségügyi, mind a logisztikai kontingensben szerepet vállaltak a NATO – és egyúttal a világ – legnagyobb, többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlatán a Magyar Honvédség bakonykúti gyakorlóterén a közelmúltban. Izgalmas és tanulságos bevetés volt!

Tető került a múzeum belső udvara fölé

Tető került a múzeum belső udvara fölé

2024. máj. 28.

Kiállításmegnyitóval és koncerttel avatták fel a felújított Intercisa Múzeumot a közelmúltban. Közel félmilliárd forintból újult meg a város múzeuma, többek között a fedetlen belső udvara üveg tetőszerkezetet kapott.

Térfigyelő kamerát kap az új közösségi tér

Térfigyelő kamerát kap az új közösségi tér

2024. máj. 28.

Köztéri fogadóórát tartott Szabó Zsolt, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője a közelmúltban, aki arról is tájékoztatást adott, hogy lakossági kérésnek eleget téve térfigyelő kamerát telepítenek majd az újonnan épített közösségi parkba a Munkácsy utcában.

A honvédelem napján is a békéről beszélünk

A honvédelem napján is a békéről beszélünk

2024. máj. 28.

1992-től a kormány határozata alapján minden évben megünnepeljük a magyar honvédelem napját. Dunaújvárosban is sok éves hagyomány, hogy a '48-as emlékműnél emlékezést és koszorúzást rendeznek.

Az összefogás szüli a közös sikereket

Az összefogás szüli a közös sikereket

2024. máj. 27.

Lakossági fórumot tartott Újtelepen, a Waldorf iskola tornatermében Tóth Kálmán, a 9-es, és Orosz Csaba, a 10-es választókerület képviselője még múlt kedden.

DSTV: fényes búcsú a várostól

DSTV: fényes búcsú a várostól

2024. máj. 27.

Folytatták a szép selmeci hagyományt a Dunaújvárosi Egyetemtől búcsúzó hallgatók, derül ki a DSTV összegzéséből. A diákélet fontos mérföldköveként lámpás-fáklyás felvonulás, vagyis a Szalamander formájában vettek búcsút a várostól és az alma matertől. Hangkép.