Eltűnt, keresik Fogas Tibornét (FRISSÍTVE)

Öcaline - 2024. június 15. 9:45

A dunaújvárosi rendőrök fordultak felhívással a nyilvánossághoz a 68 éves asszony eltűnése ügyében. Már egy megosztás is segíthet, hogy megtalálják! (FRISSÍTVE)

Eltűnésről adott hírt a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői összegzésből kiderül, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kezdett eljárást Fogas Tiborné eltűnése ügyében. A bejelentés szerint az 68 éves nő kulcsi tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott csütörtökön este, azóta életjelet nem adott magáról. A felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

A nő 155 centiméter magas, vékony testalkatú, őszes rövid hajú, barna szemű. Eltűnésekor egy rózsaszín pulóvert, sötétkék mellényt, szürke nadrágot és sötétkék klumpát viselt.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható Fogas Tibornét felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyére vonatkozóan információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a rendőrkapitányságon, vagy hívja a 25/510-510-es telefonszámot. Névtelenség megőrzése mellett lehet bejelentést tenni a nap 24 órájában elérhető 80/555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi telefonszámon!

A segítséget előre is köszönik – és az elv a régi: már egy megosztás is közelebb vihet az eltűnt asszonyhoz!

UPDATE 06. 19. 9.00 – visszavonták a felhívást!

A vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata friss közlése szerint a felhívás aktualitását vesztette, ezért megszüntették az eljárást.

(Fotó: FVMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

DSTV: az eltűntek nyomában

DSTV: az eltűntek nyomában

2024. jún. 19.

Rendszeresen adunk hírt az eltűnt személyekkel kapcsolatos rendőrségi felhívásokról – ezúttal a téma hátterét és az esetleges lakossági, hozzátartozói teendőket boncolgatja a DSTV összeállítása. A "nyomozást" természetesen most is a dunaújvárosi kapitányság koordinálja. Hangkép.

Késsel féltett szerelmet a fenyegetőző lovag...

Késsel féltett szerelmet a fenyegetőző lovag...

2024. jún. 18.

... csakhogy a lovagok kora már a múlté – felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emeltek vádat ellene. Ráadásul előtte ütött is, előbb egyszer, aztán még kétszer, értesült a DO.

Itt az idei év első hőségriasztása –  és rögtön a legmagasabb!

Itt az idei év első hőségriasztása – és rögtön a legmagasabb!

2024. jún. 18.

Harmadfokú hőségriasztás lép életbe szerdától szombaton éjfélig, áll a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében. F O L Y A D É K B E V I T E L!!!

Egy nap alatt két veszélyhelyzet az élményfürdőben

Egy nap alatt két veszélyhelyzet az élményfürdőben

2024. jún. 16.

Két rendkívüli esemény történt a dunaújvárosi rekreációs bázison szombaton – délután egy kamaszt kellett kimenteni, kora este egy idősebb hölgy lett rosszul. A gyors beavatkozás életet mentett mindkét esetben, nagy köszönet jár minden segítőnek.

Gyilkossági kísérlet miatt nyomoznak

Gyilkossági kísérlet miatt nyomoznak

2024. jún. 12.

Több szúrással vett elégtételt volt felesége élettársán az 54 éves gyanúsított Beloianniszban még múlt csütörtökön. A megtámadott férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, értesült a DO.

Földrengés volt a város közelében

Földrengés volt a város közelében

2024. jún. 09.

2,6-os magnitúdójú rengést észleltek tegnap este 19.29-kor, károkról nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.

Sok szakma munkáit vállalta, de csak egy téren jeleskedett

Sok szakma munkáit vállalta, de csak egy téren jeleskedett

2024. jún. 07.

A szakemberhiányból fakadó piaci rést találta meg az a férfi, akivel szemben 33 rendbeli csalás elkövetése miatt folytatnak büntetőeljárást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói. Nagy mester – csalásban!