Kósa: a további fejlesztés, szépítés vagy a háborúskodás között kell választani
A további építkezés, fejlesztés, szépítés melletti kiállás vagy az ellenségeskedés állandósulása az önkormányzati választás tétje - mondta vasárnapi Veszprémben, sajtótájékoztatón a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke.
Kósa Lajos kijelentette: az a cél, hogy hogy Magyarországon az önkormányzati kínálat életminőségben, szolgáltatásban érje utol 2030-ra az európai uniós önkormányzati szint átlagát. Ezzel szemben az ellenzék az Orbán-rendszer elleni fellépést, háborúskodást hirdet..
Az ország 3177 települése közül 828-on van Fidesz-KDNP-s jelölt a polgármesteri posztra, emellett 387 jelölt élvezi a kormánypártok támogatását - mondta. Kósa Lajos szerint így teljesült a pártszövetség korábbi célja, hogy az emberek négyötöde szavazhasson jelöltjeikre, mert 8 millióan élnek a kormánypártok által támogatott jelölteket kínáló településeken.
Az ellenzéki polgármesterjelöltek száma ugyanakkor mindössze 128 - mondta. Közölte: 160, tízezernél több lakosú település van Magyarországon, ebből 53-on valósult csak meg az ellenzéki összefogás, mindössze 31-en van közös ellenzéki polgármesterjelölt.
Ez azt jelenti, hogy a jelöltállításnál az ellenzék eredeti céljának még a 20 százaléka sem valósult meg - mondta Kósa Lajos. Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere azt emelte ki, hogy hivatali idejének 9 éve alatt dinamikusan fejlődött a város és közösségi sikereket értek el. Példaként említette a Modern városok program megvalósuló elemeit és az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerését.
Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke szerint bizakodva készülhetnek az októberi választásra, hiszen jelentős beruházások valósultak meg például a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával: 100 településen 300 projekt készült el 45 milliárd forintból.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.