Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Küzdelmes döntetlen

Sport
Dunaújváros
kézilabda
DKKA
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2019. dec. 05., 19:44

Fordulatos, izgalmas csatában értek el 28-28-as döntetlent az MTK és az FTC vegyes csapata ellen a DKKA kézilabdázói.

Újabb edzőmérkőzésen lépett pályára ma délután öt órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttese, mely az MTK és a Fradi vegyes csapatát látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A fővárosiak rendkívül bő kerettel érkeztek, míg a mieinktől Micijevic és Jovovity mellett Szekerczés Luca sem állt György László vezetőedző rendelkezésére.

A találkozót a vendégek kezdték lényegesen jobban, s bár Mihály, Triscsuk és Szalai találataival sikerült fordítania együttesünknek (4-3), a folytatás már a vendégek elképzelései szerint alakult. Az első negyed óra végéhez érve ugyanis egyre több hiba csúszott kézilabdázóink játékába, s ezt könyörtelenül kihasználta az ellenfél, mely 9-5-re meglógott a Kohásztól.

Ebben az időszakban csak felvillanásai voltak a mieinknek, így egészen a játékrész hajrájáig magabiztosan őrizte előnyét a fővárosi alakulat, mely a 20. percben még sort is tudott cserélni. A félidő utolsó tíz percében feljavult a DKKA védekezése, támadásban is sikerült többször megbontani a vendégek védekezését, így a szünethez érve már csak egy gól volt a mieink hátránya (14-15).

A fordulást követően Triscsuk, Ferenczy és Grosch góljaival sikerült végre egyenlítenie György László tanítványainak, akik a 40. percben, Koronczai hetesével a vezetést is átvették ellenfelüktől (20-19). Az egyre keményedő csatában többször is lehetősége volt a mieinknek arra, hogy akár három-négy találattal is meglépjenek, ám ekkor több ziccert is elhibáztak, így az 50. percben ismét egált mutatott az eredményjelző (22-22).

Miklán Klaudia felvételei

A véghajrához közeledve mégis úgy tűnt, hogy megtöri ellenfelét a Kohász, ám hiába szerzett háromgólos előnyt, nem tudta megőrizni azt a lefújásig, mert a vendégek pár másodperccel a lefújás előtt kialakították a 28-28-as végeredményt.

György László: - Maximálisan elérte a célját a mai mérkőzés, melyen nem az eredmény volt a lényeg, hanem az, hogy egy jó ellenféllel szemben tudtunk gyakorolni. Voltak jó egyéni teljesítmények, támadásban és védekezésben is előrébb léptünk a legutóbbi meccshez képest, de a technikai hibáink számát a jövőben csökkentenünk kell.

DKKA – MTK/FTC 28-28 (14-15)
Gólszerzőink: Triscsuk 7, Grosch 6, Szalai 4, Ferenczy 4, Bouti 2, Koronczai 2, Kazai 2, Mihály 1.

(Szentimrey Tamás)

A rovat további hírei: Sport

Szinte elfogytak az Acélbikák

Szinte elfogytak az Acélbikák

2023. jan. 14.

Nem tudták megnehezíteni az erősen tartalékos Acélbikák a BJAHC dolgát a két gárda péntek esti összecsapásán az Erste Ligában.

Nem volt esély a kazahok ellen

Nem volt esély a kazahok ellen

2023. jan. 13.

Nyolcgólos vereséget szenvedett a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar jégkorong válogatott a kazahok ellen a Téli Egyetemi Világjátékokon.

Fontos pontokra hajtanak a futsalosok

Fontos pontokra hajtanak a futsalosok

2023. jan. 13.

A bajnokságban éppen előtte álló Tihany elleni rácalmási összecsapással folytatja az NB II Nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata ma este nyolc órától.

Elhunyt Pavel Mihonyik

Elhunyt Pavel Mihonyik

2023. jan. 13.

Rövid betegség után, 56 évesen elhunyt a Dunaferr jégkorong csapatával kétszer is bajnoki címet szerző kiváló kapus, Pavel Mihonyik. Az Acélbikák gárdája is búcsúzik az "első aranykor" legendás hálóőrétől!

Remek röplabdás évkezdés

Remek röplabdás évkezdés

2023. jan. 13.

Egy sima és két szoros szettben győzte le a DKSE felnőtt röplabda csapata a házigazda Szolnokot a két gárda csütörtök esti bajnokiján.

Hazai pályán bizonyíthatnak az Acélbikák

Hazai pályán bizonyíthatnak az Acélbikák

2023. jan. 12.

A tabellán második BJAHC elleni hazai összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken este hat órától.

DSTV: sikeres évet hagyott maga mögött a Dragon Steel SE

DSTV: sikeres évet hagyott maga mögött a Dragon Steel SE

2023. jan. 12.

Szép eredményekkel örvendeztették meg magukat és az értük szorítókat a Dragon Steel SE sárkányhajósai a 2022-es esztendőben is. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő