Szabad városok: teázzon együtt három polgármesterrel!
Három ellenzéki polgármester, Dunaújváros, Szeged és Hódmezővásárhely első embere várja közös teázásra a városlakókat a Városháza téren szombaton. Kötetlen beszélgetés – egy szabad városban kérdezni is szabad.
"Teázzon együtt megyei jogú városok polgármestereivel!" – három ellenzéki városvezető lesz a vendége annak a programnak, amelyre február 8-án, szombaton délután várják az érdeklődőket a Városháza téren. A "szabad városok" – vagyis azok a megyei jogú települések, amelyek össz-ellenzéki győzelmet arattak a múlt őszi önkormányzati választáson – első emberei közül hárman vesznek részt a rendhagyó, egyszerre kötetlennek és roppant tanulságosnak ígérkező beszélgetésen. Botka László, Szeged polgármestere mellett Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely első embere is tiszteletét teszi a 15.30-kor kezdődő nyilvános eseményen, és természetesen részt vesz a beszélgetésen Pintér Tamás dunaújvárosi polgármester is.
"Kérdezzenek tőlük bátran, vagy hallgassák meg a történeteiket", szól a DO-hoz eljuttatott szíves invitáció. Milyen csontvázak hullottak ki Lázár János egykori városából, mekkora kihívás közel egy évtizede ellenzékiként vezetni egy nagyvárost, és milyen tervei vannak Dunaújvárossal az új városvezetésnek?
A válaszokat a városvezetők adják meg – szombaton délután mindenkit szeretettel várnak a Városháza téren!
A rovat további hírei: Közélet
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.
Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
2024. máj. 03.
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.