Dunaújváros Hetilap

Több városi rendezvény is elmarad

doszerk - 2020. március 16. 14:00

Szerdától megszűnik az első ajtós felszállás, több városi rendezvény is elmarad, derült ki az önkormányzat ma délutáni közleményéből.

A városvezetés hétfőn is több intézkedést hozott a koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében. Szerdától megszűnik az első ajtós felszállás a Volán járatain. Elmarad a Fejér Megyei Diáknapok, a Május elsejei programok, a DUDIK Fesztivál és a Bringatúra is. Több városi intézmény is bezár, tudtuk meg az önkormányzat hivatalos honlapján megjelent közleményből.

A koronavírus járvány elleni védekezés miatt hétfőn az alábbi döntéseket hozta a Városvezetés:

A Volán járatain szerdától megszűnik az első ajtós felszállás, minden ajtón biztosított lesz a felszállás lehetősége.

Keddtől nem fogad látogatókat a:

- József Attila Könyvtár
- Munkásművelődési Központ (MMK)
- Intercisa Múzeum
- Kortárs Művészeti Intézet (KMI)

A következő időszak rendezvényei közül elmarad:

- Fejér Megyei Diáknapok (FMD)
- DUDIK Fesztivál
- Bringatúra
- A Május elsejei programok – ezeket a helyzet függvényében később szeretnénk megrendezni
- A Parázs Varázs koncertjei – a szombati sütögetést viszont szeretnénk megtartani

A júliusi és későbbi rendezvények szervezése tovább folyik, amennyiben szükséges, akkor természetesen később itt is meghozzuk a korlátozó intézkedéseket.

Keddtől a bölcsődék, óvodák zárva tartanak. Ügyeletet tart a Zengő-Bongó Bölcsőde, valamint a Bóbita és az Aprók Háza Óvoda. A legfrissebb tájékoztatás szerint összesen körülbelül 50 gyermeknek kértek ügyeleti ellátást a szülők.

A gyermekek étkeztetését a zárva tartás alatt is biztosítjuk. Ennek módjáról az intézmények adnak tájékoztatást. Az étkezés lemondása a szokott módon lehetséges.

A temető gondnokságon a személyes ügyfélfogadás szünetel, kérdés esetén a 25/281-385 vagy 70/940-7816 telefonszámon, illetve t.gondnoksag@gmail.com e-mail címen lehet érdeklődni hétfőtől péntekig 8-16 óráig.

A Szent Pantaleon Kórházban is több fontos intézkedést hozott a vezetés, erről itt lehet tájékozódni: https://bit.ly/3a6i83W

A városvezetés Pintér Tamás vezetésével minden nap többször ülésezik és a védekezésben érintett szervekkel is folyamatosan tartja a kapcsolatot.

A rovat további hírei: Közélet

Lezárult a tavaszi lomtalanítási akciósorozat

Lezárult a tavaszi lomtalanítási akciósorozat

2024. jún. 07.

Már évek óta megszokott Dunaújvárosban, hogy tavasszal és ősszel lomtalanítások zajlanak. Kéthetente, különböző városrészekben adhatják le a városlakók a feleslegessé vált lomjaikat. Az elmúlt hétvégén a belvárosban zárult a tavaszi sorozat, ahol közel 300 köbméter szemét gyűlt össze.

Szóróparcellát is terveznek, de a legfontosabb: megmenteni a Kistemetőt

Szóróparcellát is terveznek, de a legfontosabb: megmenteni a Kistemetőt

2024. jún. 06.

Az önkormányzat azt tervezi, hogy megmenti és rendbe teszi a Kistemető környékét, amihez támogatását is adta a katolikus egyház. Terveik szerint a gazdátlan és veszélyes sírok elbontásával, parkosítással a területen sírkertet szeretnének kialakítani, szóróparcellával.

Fókuszban a város közútjainak felújítása

Fókuszban a város közútjainak felújítása

2024. jún. 06.

A parkolás mellett az utak állapota is örökzöld téma a nagyobb városokban. Az egyre növekvő számú gépjárművek által igénybe vett utak, utcák folyamatos javítást igényelnek városunkban is. 

Nemzetünk gyásznapjára emlékeztek

Nemzetünk gyásznapjára emlékeztek

2024. jún. 06.

A trianoni békediktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum 104. évfordulóján, a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájának igazságtalanságára az evangélikus templomban emlékezett Dunaújváros önkormányzata.

DSTV: Tapolczai Jenő nyomában

DSTV: Tapolczai Jenő nyomában

2024. jún. 06.

Dunaújváros múltját fontos szereplők formálták az évek során, derül ki a DSTV összeállításából. Tapolczai Jenő egykori városi, majd megyei tanácselnök munkássága előtt tisztelgett legutóbbi előadása alkalmával Farkas Lajos történész, az Intercisa Múzeum igazgatója. Hangkép.

Közösségi tér született a Március 15. téren

Közösségi tér született a Március 15. téren

2024. jún. 05.

Sok tekintetben megváltozott a Béke városrészi Március 15. tér arculata a most kialakított közösségi térnek köszönhetően. Még az utolsó simítások hátra vannak, de már most elmondható, hogy szebb, élhetőbb, komfortosabb lett a környék, igazi közösségi tér született a Békében.

Hamarosan épül a parkoló, de addig is rengeteg a teendő az új Vasmű úton

Hamarosan épül a parkoló, de addig is rengeteg a teendő az új Vasmű úton

2024. jún. 05.

Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője jó ideje foglalkozik már az új Vasmű út elején élők parkolási problémájával, aminek a megoldása már a legutóbbi közgyűlésen zöld utat is kapott. Hamarosan elkezdődik a parkolóépítés.