Dunaújváros Hetilap

Vírushelyzet: Európa az új epicentrum, hazánkban 25 fertőzött, közel 500 karantént rendeltek el

Öcaline - 2020. március 14. 14:09

25 főre nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma az operatív törzs délelőtti közleménye szerint; és szintén emelkedett a házi karantén terén érintett létszám. A WHO közlése szerint a kontinens lett a koronavírus új epicentruma.

Magyarországon újabb 6 magyar állampolgárnál mutattak ki új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 25 főre nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma, erősítette meg a kormányzati operatív törzs hivatalos oldala. 
Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és a kontaktkutatás, amelyet a járványügyi hatóság a rendőrséggel együttműködve végez. Hazánkban eddig 25 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 9 iráni, 1 brit, és 15 magyar állampolgár.
A miniszterelnök tegnap hasábjainkon is ismertetett bejelentése előtt kiderült, hogy Európába tolódott a koronavírus-világjárvány (pandémia) súlypontja. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a betegség miatti halálozások száma túlszárnyalta a globálisan – Kínán kívül – elhunytakét. Mindezt pénteken közölte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója genfi sajtótájékoztatóján – amelyet egyébként stílszerűen videokonferencia formájában tartott.
Szintén a hivatalos portál számol be arról, hogy az ORFK adatai szerint már közel 500 házi karantént rendeltek el a Magyarországra belépni kívánó magyar állampolgároknál. A szám az ideiglenes határellenőrzés csütörtöki visszaállítása óta duzzadt ekkorára, közölte a főkapitányság szóvivője.
Amint arról már beszámoltunk, a rendőrök a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként csütörtök óta ellenőrzik az osztrák és szlovén határon át érkezőket. A belépni kívánókat kikérdezik, a fertőzött területről érkező külföldieket nem engedik be Magyarországra, a fertőzött területről érkező magyarokat pedig egészségügyi vizsgálat után, az eredménytől függően kórházba viszik vagy hatósági házi karanténba rendelik. 
A szóvivő nyomatékosította: a házi karanténban lévők nem hagyhatják el tartózkodási helyüket, nem fogadhatnak vendégeket, táblát kell kirakniuk az ajtóra, senkivel sem érintkezhetnek, ellátásukat pedig –- ha nincs családi, baráti segítség – az önkormányzatnak kell megoldania.

Kapcsolódó tartalmak tegnapról:

Bezárják az iskolákat, digitális munkarend lesz (katt) >>

Továbbra sincs dunaújvárosi fertőzött (katt) >>

Védjük az időskorúakat! (katt) >>

 

(Forrás és illusztráció: koronavirus.gov.hu)

A rovat további hírei: Közélet

Bréking: csőtörés a víztoronynál, jelentős kiesés a vízszolgáltatásban (FRISSÍTVE)

Bréking: csőtörés a víztoronynál, jelentős kiesés a vízszolgáltatásban (FRISSÍTVE)

2025. dec. 06.

Komoly a baj, jelenleg szünetel a szolgáltatás a Római, a Béke és a Technikum városrészben, valamint a belváros egyes területein is. Tart a hibaelhárítás. Online közvetítettünk, közvetítünk. (FRISSÍTVE 14.17-kor)

Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete

Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete

2025. dec. 05.

Megtartotta hagyományos évzáró közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete a Campus étteremben. Az esemény részeként adta át Pintér Tamás polgármester a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” elismerést Kondor László címzetes elnöknek, a Rudas iskola címzetes igazgatójának.

URBACT gyakorlati gyűjtemény készül

URBACT gyakorlati gyűjtemény készül

2025. dec. 05.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.

Van megoldás a hódok okozta károk ellen

Van megoldás a hódok okozta károk ellen

2025. dec. 05.

A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.

Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata

Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata

2025. dec. 05.

Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.

Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal

Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal

2025. dec. 05.

25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.

 

Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése

Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése

2025. dec. 04.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.