Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Sikeres a nyári tábor

Sport
röplabda
DSE Röplabda Akadémia
nyári tábor
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2020. jún. 26., 08:30

Kilenc héten keresztül várja a gyermekeket szokásos nyári táborában a DSE Röplabda Akadémia.

Idén is megtartja szokásos nyári táborát a DSE Röplabda Akadémia, mely kilenc héten át várja a röplabdát megismerni vágyó, vagy a sportágat űző gyerekeket a Rudas iskolában, árulta el Szabó Gábor táborvezető, a DSE Röplabda Akadémia edzője.

"Ez már a sokadik röplabda táborunk, én személy szerint a harmadik táborban vagyok már jelen, két évvel ezelőtt egy hasonló tábort szerveztünk, de akkor csak azoknak a helyi gyerekeknek, akik régóta röplabdáztak már, míg tavaly a Balatonnál voltunk két hetet. A körülmények miatt idén úgy határoztunk, hogy nem megyünk sehova, hanem itt a városban próbálunk kilenc héten keresztül, tehát június 16-ától egészen augusztus derekáig egy napközis tábort szervezni. Ezt úgy terveztük meg, hogy azok is jelen legyenek, akik már röplabdáznak, illetve nyolc éves kortól bárki jelentkezhetett és jelentkezhet a mai napig is, hogy itt legyen velünk egy-egy hetet, naponta reggel nyolctól délután három óráig, illetve délután négyig ügyeletben vigyázunk a gyermekekre" – fogalmazott a szakember.

Akitől megtudtuk azt is, hogy ugyan a tábor egyértelműen a röplabdára épül, igyekeznek szabadságot is biztosítani a fiataloknak.

"Kicsit ugyan későn kezdtük el a szervezést, de eddig elég sokan jelentkeztek, s most is naponta jönnek a telefonok arról, hogy szeretnének jönni a gyerekek. Úgy érzem, hogy sikeres a tábor, ezt bizonyította az első hetünk is, akkor tizenkét fővel kezdtük meg a foglalkozásokat, főleg kisgyerekekkel, az elsőstől az ötödik, hatodik osztályosokig, de nagyon élvezték a gyerekek még annak ellenére is, hogy az időjárás nem fogadott a kegyeibe minket, ugyanis péntek kivételével szinte minden nap esett az eső, így be voltunk szorítva a terembe.

Próbálunk a gyerekeknek olyan programokat kitalálni, ami nemcsak a röplabdáról szól, hanem arról is, hogy jól érezzék magukat, s amellett, hogy szeressék meg a sportágat, ismerjék meg egymást, úgy menjenek el a táborból, hogy visszajönnek még egy, netán több turnusra, vagy szeptembertől elkezdenek röplabdázni a DSE Röplabda Akadémián, ahogy erre már az elmúlt években is volt példa. A napi programunk úgy alakul, hogy reggel nyolckor találkozunk itt a Rudasban, a délelőtt az edzésekkel telik el, külön vannak a tapasztaltabbak és külön a kezdők, délben ebédelünk. Majd egy kis pihenőt kapnak a gyerekek, ilyenkor általában különböző kvízeket szervezünk, lehet filmet nézni, illetve az első héten nagyon bejött az is, hogy hagytuk a gyerekeket, hogy csináljanak azt, amit szeretnének, mert lejöttek a terembe, s egyénileg gyakoroltak. Egy nagyon zárt programot sem szeretnék ráerőltetni a gyerekekre, ők kialakítják maguknak azt, hogy mit szeretnének, s ez jó, ráadásul a felügyelet azért így is megmarad, mert legalább négy edzőnk itt van minden egyes nap. Jó idő esetén természetesen szabadtéri programokat is tervezünk, vagy itt a külső udvaron, vagy a Szalki-szigeten, ahol strandröplabdázni is lehet. Minden évben volt eddig egy akadályfutó versenyünk is a Duna-parton, ahol egy-másfél kilométeres távon kell különböző röplabdás gyakorlatokat végrehajtani, az első héten ez is remekül sikerült, így ezt is szeretnénk minden héten megrendezni."

Végh Zoltán felvételei

A DSE Röplabda Akadémia nyári tábora idén is nagyon népszerű, ám a szervezők továbbra is sok szeretettel várják azokat, akik jelentkeznének a későbbi turnusokra.

"A visszajelzések jók, például az első turnusból öt kislány szülei jelezték az utolsó nap, hogy a gyerekek szeretnének visszajönni a táborba, természetesen szeretettel várjuk őket, mint ahogy mindenkit, aki meg szeretné ismerni a sportágat, s jól szeretné érezni magát egy remek közösségben. Jelentkezni egészen az utolsó turnus előttig lehet, a DSE Röplabda Akadémia honlapján megtalálható Kövessy Balázs és az én elérhetőségem is, telefonon és e-mailben is fel lehet venni velünk a kapcsolatot, hogy tájékoztatást tudjunk adni a napközis tábor részvételi feltételeiről."

A rovat további hírei: Sport

DSTV: mindenki sportja

DSTV: mindenki sportja

2022. júl. 30.

A szervezet megalakulása óta folyamatosan fejlődött a Dunaújvárosi Box Egyesület. A Dobos György vezetésével működő csoport egyre több aktív taggal rendelkezik és immáron nagyobb arányban vannak a női sportolók az edzéseken, mint a férfiak. Hangkép.

Újabb bronz a gyermek ob-n

Újabb bronz a gyermek ob-n

2022. júl. 30.

Bor Tamás révén már harmadik bronzérmüknek örülhettek a DKSE ifjú úszói a hódmezővásárhelyi gyermek országos bajnokságon.

Szellák Szabina 500-on is bajnoki címet szerzett

Szellák Szabina 500-on is bajnoki címet szerzett

2022. júl. 30.

Újabb két éremmel gazdagították gyűjteményüket a DKSE kajak-kenu szakosztályának versenyzői a szegedi Serdülő, Ifjúsági, U23-as Magyar Bajnokságon.

Értékes bronzok a gyermek bajnokságon

Értékes bronzok a gyermek bajnokságon

2022. júl. 29.

A DKSE versenyzői közül Nagy Emma és Bor Tamás is bronzérmet szerzett az úszók hódmezővásárhelyi gyermek bajnokságán.

Aranyos nyitány a bajnokságon

Aranyos nyitány a bajnokságon

2022. júl. 29.

A silkeborgi Európa-bajnokságon és a szegedi serdülő, ifjúsági és U23-as magyar bajnokságon is lapátot ragadtak a DKSE kajak-kenusai.

200-on már nem jött össze a döntő

200-on már nem jött össze a döntő

2022. júl. 28.

Bár legrövidebb számában nem jutott fináléba, így sem kell szomorkodnia Kovács-Seres Hunornak az Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon nyújtott teljesítménye miatt.

DSTV: hasznos dunaújvárosi edzőtábor

DSTV: hasznos dunaújvárosi edzőtábor

2022. júl. 28.

Ötnapos dunaújvárosi edzőtáborban készültek a közeljövő megméretéseire a Magyar Speciális Olimpia Szövetség kötelékében versenyző tornászok. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  2. Bravúr kell a továbbjutáshoz

  3. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  4. DSTV: eredményes negyedév

  5. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő