Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hozták a kötelezőt

Sport
vízilabda
DUE-Maarsk Graphics
Magyar Kupa
Dunaújváros
Szeged

facebook megosztás

spigott - 2020. aug. 03., 18:54

A Szeged elleni sima hazai győzelemmel folytatta a Magyar Kupa csoportkörének küzdelmeit a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata.

A Honvéd elleni 23-8-as fővárosi siker után végre hazai környezetben is medencébe ugorhatott a Magyar Kupa csoportkörében a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata, mely a hétvégi szaunatűz miatt zárt kapuk mögött, nézők nélkül látta vendégül a Szeged gárdáját hétfőn délután öt órától a Fabó Éva Sportuszodában.

Az összecsapás esélyesének egyértelműen Mihók Attila együttese számított, s a mieink úgy is kezdték a találkozót, ahogy azt a szakvezetés megálmodta. A remek védekezéssel helyzetbe kerülni sem engedte ellenfelét együttesünk, mely Szilágyi és Mahieu találataival lépett meg a szegediektől úgy, hogy szinte minden támadásából gólt szerzett. Az első negyedben nyolc alkalommal céloztak pontosan az egyetemisták, akik a második nyolc percben sem hagytak sok levegőt vetélytársuknak. Ugyan egy kisebb figyelmetlenséget kihasználva a 12. percben szépített a Szeged, ez még szépségtapasznak sem volt elég, mert a félidő végére már tizenhat szerzett gólnál járt a DUE, s innentől már tényleg csak az lehetett a kérdés, hogy milyen arányban nyerik a meccset Mihók Attila tanítványai (16-1).

Talán a tetemes előny miatt, de a térfélcserét követően jelentősen csökkent a koncentráció hazai oldalon, s ez elsősorban a védekezésre volt igaz. Ami az első két negyedben remekül működött, az a harmadik felvonásban már nem nagyon, így a vendégek négy alkalommal is mattolták a hazai védelmet, s ugyan a túloldalon is született öt találat, mégsem lehetett elégedett a látottakkal a szakvezetés (21-5). Vízilabdázóink az utolsó etapra sem tudtak igazán felpörögni, s ezt ki is használta az ellenfél, mely ezt a játékrészt újabb négy gólt szerezve hozta egálra, de a mieink tükörsima győzelmét így sem veszélyeztette semmi (25-9).

Végh Zoltán felvételei

Mihók Attila: - Felemás félidők mérkőzése volt ez, mert az első két negyedben nagyon jól működött a védekezésünk, s ebből adódóan a támadások befejezésével sem volt probléma. A második félidő hasonlított a honvéd elleni meccs második feléhez, tompák voltunk, sok hibát követtünk el védekezésben, s ezt a Szeged ki is használta. Nem örülünk a két meccsen kapott tizenhét gólnak, s bár a lőtt góljaink száma rendben van, sokkal jobban örülnék annak, ha fele ennyi lőtt gól mellé csak fel ennyit kapnánk.

DUE-Maarsk Graphics – SZNVE 25-9 (8-0, 8-1, 5-4, 4-4)

DUE-Maarsk Graphics: Magyari – Szilágyi 5, Mahieu 1, Mucsy 2, Ziegler, Brezovszki 1, Huszti 1. Csere: Balog (kapus), Sajben 1, Gurisatti 5, Horváth 3, Pál, Garda 4, Szellák 2. Vezetőedző: Mihók Attila.

A rovat további hírei: Sport

Kispályás foci: egy ide, egy oda

Kispályás foci: egy ide, egy oda

2024. jún. 03.

Egy kétgólos győzelem mellett egy hasonló arányú vereséggel zárta legutóbbi meccseit a Labdaérzék gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus csoportjában.

Második hely az alsóházban

Második hely az alsóházban

2024. jún. 02.

Magabiztos, hétgólos győzelemmel zárta az NB II-es felnőtt bajnokság idei kiírását a DKKA U21-es női kézilabda csapata.

Értékes bronz az ifik között

Értékes bronz az ifik között

2024. jún. 02.

Több döntős helyezés mellett egy bronzéremnek örülhettek a DKSE kajak-kenusai a Szolnokon megrendezett ifjúsági válogatón.

Mazzag Dániel Dunaújvárosban

Mazzag Dániel Dunaújvárosban

2024. jún. 01.

A 28 esztendős center a DEAC csapatának mezét cseréli dunaújvárosira a 2024/2025-ös szezonban.

Visszavágott az éllovas

Visszavágott az éllovas

2024. jún. 01.

A Kemi-Ker elleni kétgólos győzelemmel lépett újabbat a bajnokság megnyerése felé a Karmacsi Autó gárdája a kispályás labdarúgók ST Solar csoportjában.

DSTV: sárkányok a vízen

DSTV: sárkányok a vízen

2024. máj. 31.

A mozgalmas hétvégi programsor egyik érdekes állomása volt a Dragon Steel SE sárkányhajósainak kitelepülése. Az egyesület autentikus helyszínen, a vízparton mutatta be a sárkányhajózás varázsát – egyébként rájuk is büszkék lehetünk, nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok képzésére, és továbbra is sok-sok éremért szállnak harcba. Hangkép.

Biztosan vezet a Fejó-Therm

Biztosan vezet a Fejó-Therm

2024. máj. 31.

Két sima és egy szoros meccset hozott eddig a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának hetedik fordulója a DLSZ Arénában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő