Rangadó előtt a Dunaferr
A Veszprém elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket ma este hét órától a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.
Két mérkőzést követően egy győzelemmel és egy vereséggel áll a bajnoki tabella hatodik helyén a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata, mely ma este hét órától hazai környezetben folytatja a pontvadászat küzdelmeit. Frank Tamás tanítványai a nyolcadik fordulóból előrehozott összecsapáson látják vendégül a Veszprém gárdáját, mely a nyáron nemcsak a dunaújvárosiak volt edzőjét, Fehér Zsoltot, hanem a mieink két válogatott játékosát, Pál Patrikot és Fridrich Dávidot is átigazolta.
A veszprémiek nem is kezdték rosszul a 2020/2021-es szezon küzdelmeit, ugyanis az első fordulóban Kecskeméten arattak 5-2-es sikert, míg a másodikban hazai környezetben győztek 2-1-re a Nyírgyulaj ellen, így jelenleg a negyedik helyen állnak a tabellán, s Fehér Zsoltot ismerve ma is csak a győzelemmel lennének elégedettek. Ehhez persze lesz egy-két szava a mienknek is, akik a Haladás ellen 3-1-re elveszített összecsapáson szűk harminc percig rendkívül összeszedett, taktikus játékot nyújtottak, s ha ezt a teljesítményt az egész meccsre el tudják nyújtani ma este, úgy itthon tarthatják a rendkívül értékes bajnoki pontokat.
Képek: DO-archív
A járványügyi helyzet miatt a mérkőzés látogatása a következő előírások betartásával lehetséges, a rendezők egyúttal mindenkit felkérnek a szabálykövető, felelős magatartásra. - Aki lázas, köhög, vagy megfázásos tünetei vannak, ne menjen a mérkőzésre, kövesse azt az internetes stream közvetítésen keresztül - A bejáratnál kötelező testhőmérséklet-ellenőrzést végeznek. 37,5 Celsius-fok fölötti érték esetén nem engedélyezhetik számukra a belépést. - A mérkőzésre csak a főbejáraton keresztül lehet belépni. - A bejáratnál kihelyezett kézfertőtlenítő használata, és a maszk viselése mindenki számára kötelező. - Kérik, hogy a lelátó első két sorát hagyják szabadon, mert az a nézők elől elzárt területnek minősül! - A lelátón úgy kell helyet foglalni, hogy az egy üres szék távolságot fenn tudják tartani. - A kapuk mögötti lelátórészeken senki nem tartózkodhat. - A mérkőzés alatt a büfé nem fog üzemelni, a lelátóra csak műanyag pohárban szabad italt felvinni. - A félidőben nem rendeznek szurkolói játékot. - Az intézkedések miatt a beléptetés lassabb lehet, ezért a szurkolók megértését és együttműködését kérik. A kapukat korábban, már 18.15 órakor kinyitják. - Az itt leírt szabályok megváltoztatásának jogát az aktuális járványhelyzethez és a központi intézkedésekhez igazodva fenntartják. |
A rovat további hírei: Sport
Új lehetőségek a tengerentúlon
2024. máj. 12.
Hat szezon után távozik a dunaújvárosi labdarúgás mindennapi életéből a helyi nevelésű Garda Bálint, akinek kezei alatt számtalan gyermek sajátíthatta el a sportág alapjait.
Közel volt a bravúrhoz a Kohász
2024. máj. 12.
Ötven percig reális esélye volt a pontszerzésre a DKKA női kézilabda csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.
DSTV: a mozgás kedvéért
2024. máj. 11.
Ha nem is május elsején, de néhány napra rá hétvégén ismét megrendezték a Május 1. Kupát Dunaújvárosban. Tóth Kálmán önkormányzati képviselő szervezője és ötletgazdája a megmérettetésnek, elmondása szerint jó látni képesek mozgásra bírni az idősebb korosztályt is – s persze a hangulatra sem volt panasz. Hangkép.
Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán
2024. máj. 11.
Óriási hajrával végzett a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjének harmadik helyén Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupán.
Mindent elkövetnek a pontokért
2024. máj. 11.
Idegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot a DKKA felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hajdu Jonatánék döntősök a Világkupán
2024. máj. 10.
A középdöntős futamot megnyerve jutott be Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupa kenu ketteseinek ötszáz méteres fináléjába.
Szoros siker a felnőttek között
2024. máj. 10.
Végig vezetve, de nagy küzdelemben aratott 32-31-es győzelmet Budaörsön a DKKA U21-es együttese az NB II-es felnőtt bajnokság csütörtöki fordulójában.