Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Újra itthon a futsalosok

Sport
futsal
bajnokság
DEAC

facebook megosztás

spigott - 2021. jan. 15., 07:31

A Debrecen elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket ma este hét órától felnőtt futsal csapatunk.

Becsülettel küzdött, s az első negyed órában remekül is tartotta magát a Ferencváros otthonában felnőtt futsal csapatunk, ám a több volt dunaújvárosi játékossal felálló fővárosiak végül sima, 7-3-as sikert arattak a Facskó József tanítványai ellen, a két gárda egy héttel ezelőtti fővárosi bajnoki találkozóján. Ez egyben azt is jelentette, hogy az október végén jelentősen átalakult együttes sorozatban kilencedik vereségét szenvedte el a pontvadászatban, így továbbra is tíz szerzett ponttal áll a tabella utolsó előtti, kilencedik helyén.

Nem búslakodhattak azonban sokat futsalosaink az újabb vereség miatt, ugyanis ma már újabb feladat vár a csapatra, mely este hét órától hazai környezetben húz szerelést a DEAC gárdája ellen. A debreceniek idén is igen erős csapatot alkotnak, s ez eddigi eredményeik mellett a tabellán elfoglalt helyezésük is bizonyítja. futsalosaink mai vetélytársa az ötödik helyen áll a tabellán úgy, hogy tizenhárom találkozójából nyolcat nyert meg, s öt alkalommal vereséget szenvedett, így szinte biztos résztvevője lesz a felsőház küzdelmeinek.

Képek: DO-archív

Ez persze nem jelenti azt, hogy a DEAC gárdája számára ne lenne fontos a mieink elleni összecsapás sőt, biztosak lehetünk abban, hogy csak és kizárólag a három pont megszerzése lebeg a debreceni játékosok szeme előtt. A papírforma alapján egyértelműen a DEAC számít az este hét órakor kezdődő találkozó esélyesének, míg a mieink célja az lehet, hogy fegyelmezett, taktikus játékkal nehezítsék meg ellenfelük dolgát, s olyan tapasztalatokkal gazdagodjanak, melyek komoly segítséget jelenthetnek majd az alsóházi rájátszásban.

A rovat további hírei: Sport

Az Üstökös Kupáért küzdöttek

Az Üstökös Kupáért küzdöttek

2022. nov. 01.

Közel kilencszáz ifjú kézilabdázó húzott szerelést a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Üstökös Kupa elnevezésű utánpótlás tornán szombaton, illetve vasárnap.

Újabb megyei rangadó előtt az Acélbikák

Újabb megyei rangadó előtt az Acélbikák

2022. nov. 01.

Nehéz meccs vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóira a javuló formát mutató FEHA19 ellen ma este fél hattól.

Kovács Zsófia vb-döntős gerendán

Kovács Zsófia vb-döntős gerendán

2022. okt. 31.

Hasfalsérülése ellenére is bejutott a gerenda fináléjába Kovács Zsófia a tornászok liverpooli világbajnokságán.

Mohácsi öt gólja jelentette a különbséget

Mohácsi öt gólja jelentette a különbséget

2022. okt. 30.

Tizenöt gólos meccsen kapaszkodott fel a tabella harmadik helyére az APR-Tech FC együttese a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus csoportjának középszakaszában.

Torna vb: végleges a szerleosztás

Torna vb: végleges a szerleosztás

2022. okt. 30.

A DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia végül csak két szeren, ugráson és gerendán méreti meg magát a liverpooli világbajnokságon.

DSTV: páros versennyel zárták az évet

DSTV: páros versennyel zárták az évet

2022. okt. 29.

Ha dartsról van szó, akkor a helyi egyesület által szervezett megmérettetéseken garantált a jó hangulat. Ez most sem volt másképp a Dunaújvárosi Darts Club által szervezett évzáró páros dartsversenyen, ahol kis túlzással az ország szinte minden pontjáról érkeztek versenyzők. Hangkép.

Diadalmas miskolci túra

Diadalmas miskolci túra

2022. okt. 29.

Ötszettes csatában szakították meg a MEAFC-Miskolc remek bajnoki sorozatát a DKSE felnőtt röplabdázói pénteken este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

  4. Eb-döntős a magyar válogatott!

  5. DSTV: vereség emelt fővel

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Embedded thumbnail for DSTV: villanyautók a hidegben

DSTV: villanyautók a hidegben

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Mentálhigiénés segítség az álláskeresőknek

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő