Visszautasította a Vasas a hosszabbításra vonatkozó ajánlatot
Elutasító állásfoglalást tett közzé a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség a munkáltató tegnap napvilágot látott, a kollektív szerződés (DTKSz) meghosszabbítását célzó javaslatáról.
A Vasas hivatalos honlapján publikált dokumentum szerint az érdekképviselet kitart a Dunaferr Társaságcsoport Kollektív Szerződése (DTKSz) változatlan formában történő, határozatlan idejű fenntartása mellett. Mivel pedig a munkáltató tegnapi, honlapunk hasábjain betűhíven publikált javaslatának elfogadásával a Vasas álláspontja szerint az érdekképviselet "elfogadná azt, hogy a DTKSz egyoldalú felmondása 2020. augusztus 14-én jogszerű volt". A szakszervezet értelmezésében a felmondási határidő április 30-ig történő meghosszabbítását célzó munkáltatói javaslat aláírásával a kontraktus megszűnéséhez asszisztálnának. Innen jöjjön betűhíven a lényeg:
"Szakszervezetünk nem lehet partner abban, hogy a munkáltatóval közösen kimondja azt, hogy a DTKSz 2021. április 30-át követően véglegesen megszűnjön. A fentiek alapján a munkáltató által tett ajánlatot a Vasas nem tudja elfogadni."
A javaslat elutasításának indoklásában a Vasas megemlíti, hogy nem lát garanciákat a bérek rendes időben történő kifizetésére, emellett az érvelésben szerepel, hogy a javaslat elfogadásával gyengülnének a szakszervezetek perbeli pozíciói a munkáltatóval szemben.
A szakszervezeti szövetség állásfoglalásának teljes szövege az alábbiakban olvasható!
Itt tartunk most – azzal, ha azt mondom, hogy a vállalatcsoport (válság)helyzete ezzel a reakcióval nem közelített a mindenki számára megnyugtató megoldáshoz, még nem mondtam semmit, azt hiszem.
Kapcsolódó tartalom:
A munkáltatói javaslat a DO-n (katt) >>
(Címlap és nyitókép: DO-archív)
A rovat további hírei: Dunaferr
ISD Dunaferr Zrt.: „… stratégiai partner áll a küszöbön”
2020. dec. 17.
Lezárná az elmúlt hetek-hónapok állóháborúját, záros határidőn belül stratégiai partner belépését ígéri, pocséknak ítéli a cégcsoport nyilvánosság előtt mutatott képét, viszont példásnak tartja a város önkormányzatának pártok feletti kiállását. És ami fő: az ISD Dunaferr Zrt. jövőjét illetően gyors megoldásban és gyors felfutásban bízik Evgeny Tankhilevich legfőbb- általános vezérigazgató-helyettes. Exkluzív interjú, az elején egy státusztisztázó párbeszéddel.
Dunaferr-ügy: elfogadhatatlan a szakszervezeti vezetők menesztése!
2020. dec. 12.
Választ várnak a kormánytól a Dunaferr-ügyben, elítélik a szakszervezeti vezetők kirúgását – közleményben fejtette ki a Párbeszéd álláspontját a Vasmű helyzetéről Szabó Zsolt elnökségi tag, Dunaújváros gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere.
ISD Dunaferr: zárt kapuk és nyitott kérdések (FRISSÍTVE!)
2020. dec. 11.
Pattanásig feszült a helyzet az ISD Dunaferr Zrt. életével, helyzetével és jövőjével kapcsolatos döntéshozói státuszok, jogosultságok miatt. Ma reggel már a szakszervezet képviselői sem juthattak a munkaterületre. Online üzemmód, frissítve immár a DSTV témába vágó hangképes összeállításával is!
"Ahonnan van haszon..."
2020. dec. 06.
Nem hittem, hogy jól hallottam, de még most, leírva, az Országgyűlés hivatalos oldalán olvasva is döbbenetes mondat. Az is számít, ki mondta, mikor mondta, mire mondta – és az is, hogy miért. Vélemény.
ISD Dunaferr: mélyül a válság, harmadszor is két részletben fizetnek
2020. dec. 04.
Bár a cégcsoport szerint a háttérben zajló tulajdonosi érdekcsoportok közötti viták ellenére is biztosított az ISD Dunaferr Zrt. működése, a szakszervezeti álláspont szöges ellentétben áll ezzel, ráadásul a decemberi fizetéseket is két részletben utalják, a csütörtöki közgyűlés pedig határozatképtelen volt.
Dunaferr: semmitmondó válasz érkezett a kormánytól
2020. nov. 21.
A városban kialakul "pártok feletti" egységre semmitmondó válasszal reagált a kormányzat az ISD Duneferr Zrt. munkavállalói kapcsán írt levélre, írta facebook-oldalán a kormányzati reakció kapcsán Pintér Tamás polgármester. Előhang és betűhív közlés itt!
Dunaferr: perel és pert nyert a szakszervezet
2020. nov. 17.
Peres útra tereli az augusztusban felmondott kollektív szerződés ügyét a Vasas és a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miközben a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség pert nyert a munkáltató ellen a szabadságos bér késedelmes kifizetése miatt. Betűhív közlések a hajtás után.