Cáfol a Dunaferr: szélhámosok, ügyeskedők, hazugságok hálójában

Öcaline - 2021. április 29. 13:23

Több tételben cáfolta Szergej Taruta állításait az ISD Dunaferr Zrt. – a cégcsoport szerint az ukrán kisebbségi tulajdonos nem higgadt és főként nem megbízható üzletemberként járt el valójában, mint ahogy feltüntette magát  egy nyilatkozatában.

A cégcsoport nyomatékosítja: Taruta állításaival ellentétben ugyanis ő és lánya, akiről maga állítja, hogy az ő nevében jár el, ténylegesen jelentős kárt okoztak az Dunaferrnek, és cselekedeteik arra irányultak, hogy jogtalanul átvegyék a vállalatcsoport irányítását.

Tételes cáfolatok

A fentiekkel összefüggésben állítják: Szergej Taruta lánya, Tatyana Taruta 2020 decemberében megpróbálta jogellenesen visszavonni a VEB által delegált 3 igazgatósági tag visszajegyzésére a Dunaferr kérelmét, most mégis arra próbál hivatkozni, hogy a VEB semmit nem tett a cégcsoport megmentéséért. Ráadásul dokumentumokkal igazolható, hogy Tatyana Taruta korábban meghatalmazást adott az ál-Habsburg részére. 
Az ukrán üzletember a Steelhold cégről úgy beszélt, mintha nem lenne róla információja, de eközben valójában Cipruson olyan beavatkozásokat próbált végrehajtani, amely nyomán eljárás van ellene folyamatban a Nicosiai Kerületi Bíróságon, tehát Cipruson a Vnyesekonom Bank felperes kérelmére eljárás van folyamatban. 

Álképviselők megbízása – valódi károkkal

Információink szerint szintén aggályos, hogy Szergej Taruta igyekezett elhatárolódni dr. Mikó Istvántól, aki egyébként nem ügyvéd, de aki hamisított meghatalmazás alapján próbált eljárni, többek között jogtalan erőszakkal behatolni a gyár területére. Ráadásul azt is fontos kiemelni, hogy a Szergej Taruta nevében eljáró Tatyana Taruta hatalmazta fel azt az ál-Habsburgot, aki mellett Mikó is feltűnt több jogtalan cselekményben és akcióban. (Az ál-Habsburg pünkösd előtti királyságáról lásd összeállításunkat a 8. oldalon)
A Dunaferr álláspontja szerint Szergej Taruta most úgy tesz, mintha hiányolná a befektetőt az ISD Dunaferr Zrt-ből, de eközben semmibe veszi a másik két tulajdonos, tehát a Vnyesekonom Bank és Oleg Mkrtchan jogait, próbálja gáncsolni a vállalatcsoport működését több mint fél éve biztosító SAFIN cég pozitív törekvéseit, miközben az interjúban maga egyetlen befektetőt nem tud még megnevezni sem.

Az elmúlt tíz évben nem tett semmilyen konkrét lépést

A Dunaferr álláspontja szerint az ugyan tény, hogy Szergej Taruta a cégcsoportot tulajdonló Steelhold ukrán kisebbségi tulajdonosa, ugyanakkor az is igazolható, hogy számos zavaros ügyben érintett Ukrajnában, és akiről az a hír járja, hogy Ukrajnában több gyárat is zavaros jogi alapokkal és erőszakos módon foglalt el. Szintén tény, hogy lánya önálló képviseleti joggal nem rendelkezik (a pandémia miatti változások sem adnak erre semmilyen jogi alapot), emellett több zavaros és gyanús hátterű embert vont be szervezetébe meghatalmazások útján, köztük egy nyilvánvalóan nemzetközi szélhámost is. 
De a legfontosabb a cégcsoport működése tekintetében, hogy az ukrán üzletemben az elmúlt tíz évben nem tett semmilyen konkrét lépést, nem mutatott be semmilyen javaslatot azért, hogy bármilyen módon közben járjon a Dunaferr érdekében – segítse a céget, vagy támogatást nyújtson bármilyen téren.

(Archív fotó: Németh Zsolt)

A rovat további hírei: Dunaferr

Letartóztatták a Dunaferr egyik "támadóját"

Letartóztatták a Dunaferr egyik "támadóját"

2021. jún. 09.

A futballmérkőzések és a Városligetben zajló építkezések biztosításáról ismert, de a Dunaferr elleni emlékezetes támadásban is szerepet vállalt Tóth Csabát és társait hétfő hajnalban őrizetbe vették, írta meg a hvg.hu. Az Index információi szerint költségvetési csalással gyanúsítják őket.

ISD Dunaferr: döntött a Győri Ítélőtábla

ISD Dunaferr: döntött a Győri Ítélőtábla

2021. máj. 13.

Semmis a cégbíróság végzése, új eljárás jöhet; jogilag talán nem teljesen egzakt, de nagyon rosszul áll a cégcsoport irányításának átvételét szervező alakulat szénája. Sajtóközlemény.

ISD Dunaferr: "a szeánsznak semmiféle jogi hatása nincs"

ISD Dunaferr: "a szeánsznak semmiféle jogi hatása nincs"

2021. máj. 06.

Hivatalos közleményben fejtette ki a mai "közgyűlési kísérlettel" kapcsolatos álláspontját az ISD Dunaferr Zrt. A DO a téma jelentőségére tekintettel betűhíven közli a dokumentumot. A történet folytatódik – és legalább május 20-ig várni kell a megoldásra.

Habsburg György: szélhámos a Dunaferr-ügyben felbukkant "rokon"

Habsburg György: szélhámos a Dunaferr-ügyben felbukkant "rokon"

2021. ápr. 22.

Tudtuk, persze, csak nem sejtettük – az igazi Habsburg tisztázta a tisztázandókat, adta hírül a Euronews. Most már tényleg csak ET vagy a Hétszűnyű Kapanyányi Monyók hiányzik, hogy kerek legyen a Monty Python-i magasságokat ostromló történet.

ISD Dunaferr: "szó sincs új cégvezető kinevezéséről"

ISD Dunaferr: "szó sincs új cégvezető kinevezéséről"

2021. ápr. 22.

Hivatalos közleményben cáfolja az új cégvezető kinevezésével kapcsolatos (ál)hírt az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje. Jogi lépéseket tesznek, feljelentés születik az ügyben. Betűhív közlés.

DSTV: támadás a Dunaferr ellen

DSTV: támadás a Dunaferr ellen

2021. ápr. 20.

Terjedelmesebb összeállításban dolgozza fel az országos visszhangot kiváltó péntek esti eseményeket a DSTV stábja. A riportban idézik Kálló Gergely országgyűlési képviselő és Stummer János bizottsági elnök álláspontját is. Hangkép.

ISD Dunaferr: hamis iratokra alapozták a "gyárfoglalást"

ISD Dunaferr: hamis iratokra alapozták a "gyárfoglalást"

2021. ápr. 19.

Nyomozati anyagok szóbeli ismertetése, bizonyító erejű dokumentumok, szövevényes háttér és lehetséges jövő: rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a múlt pénteki támadást megalapozó iratok hamisságáról dr. Nagy Péter, az ISD Dunaferr  Zrt. vezető jogásza ma délelőtt. Krimibe illő, minden túlzás nélkül.