Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Minősített rablás a vád az álrendőrökkel szemben

Sziréna
rablás
letartóztatás
ügyészség

facebook megosztás

Öcaline - 2021. ápr. 22., 10:55

Magát rendőrnek kiadva rabolt ki egy idős sértettet két férfi a városban tavaly decemberben – az ügyészség tájékoztatása szerint elkészült a bűncselekmény vádirata. Durva történet, erőszak, fenyegetés – lássuk a részleteket. 

Minősített rablás bűntette és további bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik tavaly decemberben Dunaújvárosban magukat rendőrnek adták ki, és a sértettől erőszakkal, illetve fenyegetéssel készpénzt, valamint gáz riasztófegyvert vittek el. Az esetről, majd később a két támadó letartóztatásának indítványozásáról is beszámolt a DO – a most elkészült vádirat részleteit dr. Varga Lóránt főügyészhelyettes összegzése ismerteti. E szerint a letartóztatásban lévő terheltek délután, magukat rendőrnek kiadva értékek eltulajdonítása érdekében egy idős asszonyhoz arra hivatkozással akartak bejutni, hogy be kell őt vinniük a rendőrségre, mivel hamis bankjegyet tart magánál. Az asszonyt felhívták arra, hogy a nagytestű kutyáit kösse meg, a sértett azonban a felszólításnak nem tett eleget, és kérte a terhelteket, hogy igazolják magukat szolgálati igazolvánnyal. A vádlottak ekkor távoztak a helyszínről, majd később visszatértek, és magukat vízóra-leolvasónak kiadva ismét be akartak jutni a házba. Az asszony azonban ismét elküldte a vádlottakat, így a cselekményük kísérleti szakban maradt.
A terheltek ezt követően, este egy idős férfi udvarára a kerítést átmászva jutottak be, éppen a macskáját az ajtón kiengedő, mozgásában erősen korlátozott sértettnek magukat rendőrnek kiadva azt állították, hogy házkutatást fognak tartani, majd belökték az ajtón a férfit, és bementek a házba.  A vádlottak a földön fekvő férfit felszólították pénzének átadására, és megbilincseléssel fenyegették meg. A vádlottak a férfitól összesen 130 forint készpénzt, továbbá egy gáz riasztófegyvert vittek el hat tölténnyel.

Az ügyészség vádiratában a terheltekkel szemben a letartóztatásuk fenntartását, szabadságvesztés büntetés kiszabását, közügyek gyakorlásától eltiltást, vagyonelkobzást, valamint a vádlottak egyikével szemben a más bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztés szabadságvesztés büntetés végrehajtását indítványozta.

(Archív fotó: FMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Újabb embercsempészt ítéltek el

Újabb embercsempészt ítéltek el

2022. máj. 06.

Gyorsított eljárás keretében marasztalta el a kedden elcsípett ukrán embercsempészt a Dunaújvárosi Járási Ügyészség kezdeményezése alapján a bíróság – az ítélet máris jogerős, értesült a DO.

"Ha Szent Flórián segít, hamarabb eloltjuk a tüzet…"

"Ha Szent Flórián segít, hamarabb eloltjuk a tüzet…"

2022. máj. 05.

A magyar tűzoltók napján, szerdán emlékeztek meg a helyi tűzoltók az elhunyt kollégáikról. A tűzvédelmi szervek munkatársai egy-egy koszorúval, és néma tiszteletadással búcsúztak egykori bajtársaiktól.

Három autót tört fel – még aznap elfogták

Három autót tört fel – még aznap elfogták

2022. máj. 04.

A Piac téren két, a Munkácsy utcában további egy autót tört fel a kulcsi gyanúsított. Nem sokáig örülhetett az egyébként gazdag zsákmánynak, még a bűncselekmények napján kézre kerítették. Pizzahát a hajtás után.

Lakástűz a Dózsa György úton (galériával)

Lakástűz a Dózsa György úton (galériával)

2022. ápr. 28.

Tűz ütött ki egy Dózsa György úti társasház tetőterében nem sokkal egy óra előtt. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, az érintett és a szomszédos lakásból összesen négy embert mentettek ki. (FRISSÍTVE)

Breaking: teherautó és személykocsi ütközött a 6-oson (FRISSÍTVE)

Breaking: teherautó és személykocsi ütközött a 6-oson (FRISSÍTVE)

2022. ápr. 27.

A város határában történt a baleset 15 óra előtt, egyelőre annyit tudni, hogy senki sem sérült meg, de még félpályás útlezárás mellett haladhat a forgalom. Gyorshír. (FRISSÍTVE)

Kilenc külföldinek nyújtott segítséget a grúz embercsempész

Kilenc külföldinek nyújtott segítséget a grúz embercsempész

2022. ápr. 20.

Minősített embercsempészés bűntette miatt, gyorsított eljárásban állították bíróság elé – a földvári hídnál akarták ellenőrizni, de inkább a gázra lépett, majd egy erdőbe menekült. Mindhiába.

Tévedésbe ejtette és kifosztotta az idős asszonyt

Tévedésbe ejtette és kifosztotta az idős asszonyt

2022. ápr. 19.

A távhőszolgálat munkatársának adta ki magát a férfi, így tulajdonította el a 81 éves sértett pénzét és okmányait. Minősített csalás a vád az elkövető ellen, akinek számláján más tételek is szerepelnek, értesült a DO.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  2. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  3. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  4. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  5. Csodás együttállás, frenetikus élmény

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  5. Három pont a fa alá

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő