Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Végre győzelem!

Sport
röplabda
DKSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2021. ápr. 04., 17:52

Hullámzó teljesítményt nyújtva aratott 3-2-es győzelmet a Dág vendégeként a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga kvalifikációs körének hatodik fordulójában.

A sereghajtó Dág otthonában játszotta hatodik mérkőzését az Extraliga kvalifikációs körében a DKSE röplabda csapata, mely a hazai 3-0-s győzelem után idegenben is a három pont megszerzését tűzte ki maga elé. Tomanóczy Tibor együttese nem is kezdett rosszul, négyet is megszerzett az első öt pontból, ám a folytatás egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt a mieink eltervezték. Röplabdázóink rengeteget hibáztak támadásban, így a vendéglátók hamar egalizáltak, majd három ponttal meg is léptek a DKSE-től (9-6). Nem találta játékát együttesünk a továbbiakban sem, így a vendéglátók tartották fórjukat sőt, még növelni is tudták azt, így 16-12-nnél már időt kellett kérnie Tomanóczy Tibornak. Ez sem sokat segített, mert 19-14-nél ismét meg kellett szakítani a játékot, s bár ezt követően sorozatban három pontot is szereztek a mieink, a dágiak koncentráltak jobban a véghajrában, s 25-21-re behúzták az első felvonást.

A szünet alatt rendezte sorait a Tomanóczy-csapat, mely ismét egy 4-1-es sorozattal nyitott, de ezúttal a folytatásban is koncentráltan játszott, így 8-2-es dunaújvárosi előnynél már a dágiaknak kellett időt kérniük. A mieink lendülete azonban nem tört meg, Hatvany ásza után már 17-7-re vezetett a DKSE, s bár a hajrában volt egy megtorpanása röplabdázóinknak, végül biztosan hozták a szettet, amivel kiegyenlítettek (17-25).

Ahogy várható volt, a harmadik játszmára összekapták magukat a vendéglátók is, így ez az etap lényegesen szorosabb küzdelmet hozott. Röplabdázóink ezúttal is hamar előnybe kerültek, de a Dág tartotta a lépést, s nem engedte meglépni Mészárosékat (10-11). Egészen a szett derekáig, mikor a házigazdák hibáit könyörtelenül kihasználták a mieink, s miután sikerült három-négypontos előnyt szerezniük, már esélyt sem adtak vendéglátójuknak, így végül ezt a játszmát is meggyőző teljesítménnyel behúzva vették át a vezetést (19-25).

Képek: DKSE-archív

Amilyen jól alakult a második és harmadik játszma, olyan rosszul kezdődött a negyedik, mert a dágiak pillanatok alatt ötpontos előnyt szerezve léptek meg együttesünktől (8-3). Hiába kért időt kétszer is Tomanóczy Tibor, gyakorlatilag semmi sem sikerült a dunaújvárosiaknak, így 12-5-nél nagyon messze kerültek a játszma, s ezzel együtt a meccs megnyerésétől. Főleg úgy, hogy a dágiak innen már nem is engedték ki a kezükből a játszmát, így jöhetett a mindent eldöntő ötödik játszma (25-20).

A felejthető játékkal elveszített negyedik játszma szerencsére nem törte meg a mieinket, akik ellenállhatatlanul kezdték az utolsó felvonást. Sorozatban jöttek a dunaújvárosi pontok, s hiába kért időt Zirigh Balázs, egymás után tizenkét egységet szorgoskodtak össze a DKSE játékosai, akik végül kiütéses, 15-2-es szettsikerrel zárták le a találkozót (2-3).

Dág KSE – DKSE 2-3 (21, -17, -19, 20, -2)

DKSE: Garrett, Boa, Ambrus, Mészáros, Duman, Gebhardt Á. (liberó). Csere: Balázs, Tomanóczy B., Laczi, Majoros, Hatvany Zs., Kecskeméti, Sümegi (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Világbajnokság helyett világkupa lehet Szegeden

Világbajnokság helyett világkupa lehet Szegeden

2020. jún. 30.

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) vezetőtestülete megváltoztatta a júliusról szeptemberre halasztott szegedi gyorsasági világbajnokság státuszát, és a vb helyett - amelyen eredetileg az olimpiai programban nem szereplő számokban versenyeztek volna a sportolók - világkupa megszervezésére kérte fel a magyar szövetséget (MKKSZ), ötkarikás számokkal.

"Így kerek az egész!"

"Így kerek az egész!"

2020. jún. 30.

Idén is rengetegen kíváncsiak a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapatának nyári táborára.

Nemzetek Ligája - Elkészült az új program

Nemzetek Ligája - Elkészült az új program

2020. jún. 29.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kihirdette a Nemzetek Ligája módosított programját, amelyben a magyar válogatott négy mérkőzésének dátuma is módosult.

Tokió 2020: a halasztás nem befolyásolja a következő pályázatokat

Tokió 2020: a halasztás nem befolyásolja a következő pályázatokat

2020. jún. 29.

A tokiói olimpia és paralimpia jövő évre halasztásának semmilyen hatása nem lesz a következő játékok pályázataira a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyik vezető tisztségviselője szerint.

Mestyán István hazatér!

Mestyán István hazatér!

2020. jún. 29.

A dunaújvárosi nevelésű hátvéd a DEAC együttesétől tér vissza az Acélbikák jégkorongozóihoz.

Elkészült a bajnokság sorsolása

Elkészült a bajnokság sorsolása

2020. jún. 28.

Budapesten kezdi meg a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros Gorillaz amerikai futball csapata.

Újra közösen edzenek!

Újra közösen edzenek!

2020. jún. 28.

Több hónapos leállás után ismét elkezdték a közös munkát a Hikari Dojo SE karatékái.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

  2. DSTV: új szakképzési bázis

  3. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

  4. Kovács Zsófia gerendán és felemáskorláton készül a visszatérésre

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő