ISD Dunaferr: "a szeánsznak semmiféle jogi hatása nincs"
Hivatalos közleményben fejtette ki a mai "közgyűlési kísérlettel" kapcsolatos álláspontját az ISD Dunaferr Zrt. A DO a téma jelentőségére tekintettel betűhíven közli a dokumentumot. A történet folytatódik – és legalább május 20-ig várni kell a megoldásra.
Sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz az ISD Dunaferr Zrt. – az összegzésben részletesen kifejtik a jogi álláspontjukat, továbbá részletezik a ma délelőtti, a vasmű főkapujánál történt eseményeket is. Az alábbiakban betűhíven, mindössze két közcímmel kibővítve adjuk közre a cégcsoport hivatalos közleményét.
"... nem tértek jobb belátásra"
Az ISD Dunaferr Zrt. örömmel fogadta volna, ha a mai napon érvényes és szabályos közgyűlés határozatokat hozott volna. A cégbíróság valóban megkísérelte a közgyűlés összehívását, de sajnálatos módon a már eddig is milliárdos károkat okozó álképviselők azonnal jelezték, hogy megpróbálnak ezzel is visszaélni.
Ezen okból az ISD Dunaferr Zrt. a cégbíróság végzését megfellebbezte, így az mind a mai napig nem jogerős.
Jogerős végzés hiányában csak akkor lehetett volna határozatképes a közgyűlés, ha azon minden részvényes megjelenik, és minden részvényes egyhangúan egyetért a közgyűlés megtartásával.
Az ISD Dunaferr Zrt. székhelyén azonban a jelenlévő néhány magánszemély részvényes kivételével senki nem jelent meg. Ez nem is volt meglepetés, hiszen a társaság főrészvényesének a Steelhold Limited cégnek érvényes Ciprusi Bírósági döntés tiltja azt legalább 2021. május 20-ig, hogy az ISD Dunaferr Zrt. közgyűlésén részt vegyen és szavazzon. Eleve nem volt tehát esélye annak, hogy a mai napon a közgyűlés bármiféle döntést meghozzon.
Az álképviselők azonban még mindig nem tértek jobb belátásra, egy, a székhely melletti parkolóban állva ismét becsapták a szakszervezeteket és a munkavállalói képviseletet, és fénymásolt, nem valódi meghatalmazást mutogatva ismét megpróbálták benyomni embereiket az ISD Dunaferr Zrt. vezetésébe. Ennek a szeánsznak semmiféle jogi hatása nincs, és nem is lehet, az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje, tehát a munkavállalók és a vezető munkavállalók továbbra is végzik tevékenységüket.
"... tetteik következménye a saját fejükre hull majd vissza"
Az álképviselők ismételt próbálkozásának természetesen meglesznek a jogi következményei az illetékes jogi fórumokon. Ezek a jogi fórumok nem csak Magyarországot, de Ciprust, Ukrajnát és az Oroszországi Föderációt is jelentik, hiszen e határokon átívelő csalássorozat ellen már minden országban felléptek, folynak az eljárások a Vnyesekonombank (VEB) hathatós segítségével.
Kérünk mindenkit, hogy most se üljön fel a hazudozásoknak, továbbra se higgyenek a létszámában egyre szűkülő hordának. Látható, hogy tőlük már Sergei Taruta, sőt az általa támogatott Natalia Bashinskaya is elhatárolódnak, pedig nyilvánvaló volt, hogy a háttérben eddig ők is ott álltak.
Továbbra sem fogjuk megengedni azt sem, hogy engedély nélkül behatoljanak a területre és ott bármiféle kárt, ne adj’ isten közveszélyt okozzanak. Semmi közük a Dunaferrhez, és tetteik következménye a saját fejükre hull majd vissza.
Az igazgatóságnak tehát továbbra is két, korábban megválasztott tagja van, míg a többi tisztségviselő megválasztásáról a Steelhold Limited valós részvételével tartott közgyűlés dönt majd május 20. után. Reméljük, hogy e horda ciprusi portyázásait a Ciprusi Bíróság és az ottani hatóságok is véglegesen megszüntetik rövid időn belül.
(Fotó: DO)
A rovat további hírei: Dunaferr
ISD Dunaferr Zrt.: „… stratégiai partner áll a küszöbön”
2020. dec. 17.
Lezárná az elmúlt hetek-hónapok állóháborúját, záros határidőn belül stratégiai partner belépését ígéri, pocséknak ítéli a cégcsoport nyilvánosság előtt mutatott képét, viszont példásnak tartja a város önkormányzatának pártok feletti kiállását. És ami fő: az ISD Dunaferr Zrt. jövőjét illetően gyors megoldásban és gyors felfutásban bízik Evgeny Tankhilevich legfőbb- általános vezérigazgató-helyettes. Exkluzív interjú, az elején egy státusztisztázó párbeszéddel.
Dunaferr-ügy: elfogadhatatlan a szakszervezeti vezetők menesztése!
2020. dec. 12.
Választ várnak a kormánytól a Dunaferr-ügyben, elítélik a szakszervezeti vezetők kirúgását – közleményben fejtette ki a Párbeszéd álláspontját a Vasmű helyzetéről Szabó Zsolt elnökségi tag, Dunaújváros gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere.
ISD Dunaferr: zárt kapuk és nyitott kérdések (FRISSÍTVE!)
2020. dec. 11.
Pattanásig feszült a helyzet az ISD Dunaferr Zrt. életével, helyzetével és jövőjével kapcsolatos döntéshozói státuszok, jogosultságok miatt. Ma reggel már a szakszervezet képviselői sem juthattak a munkaterületre. Online üzemmód, frissítve immár a DSTV témába vágó hangképes összeállításával is!
"Ahonnan van haszon..."
2020. dec. 06.
Nem hittem, hogy jól hallottam, de még most, leírva, az Országgyűlés hivatalos oldalán olvasva is döbbenetes mondat. Az is számít, ki mondta, mikor mondta, mire mondta – és az is, hogy miért. Vélemény.
ISD Dunaferr: mélyül a válság, harmadszor is két részletben fizetnek
2020. dec. 04.
Bár a cégcsoport szerint a háttérben zajló tulajdonosi érdekcsoportok közötti viták ellenére is biztosított az ISD Dunaferr Zrt. működése, a szakszervezeti álláspont szöges ellentétben áll ezzel, ráadásul a decemberi fizetéseket is két részletben utalják, a csütörtöki közgyűlés pedig határozatképtelen volt.
Dunaferr: semmitmondó válasz érkezett a kormánytól
2020. nov. 21.
A városban kialakul "pártok feletti" egységre semmitmondó válasszal reagált a kormányzat az ISD Duneferr Zrt. munkavállalói kapcsán írt levélre, írta facebook-oldalán a kormányzati reakció kapcsán Pintér Tamás polgármester. Előhang és betűhív közlés itt!
Dunaferr: perel és pert nyert a szakszervezet
2020. nov. 17.
Peres útra tereli az augusztusban felmondott kollektív szerződés ügyét a Vasas és a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miközben a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség pert nyert a munkáltató ellen a szabadságos bér késedelmes kifizetése miatt. Betűhív közlések a hajtás után.