Újabb letartóztatások – többen érintettek az ISD Dunaferr elleni támadásban is

Öcaline - 2021. június 22. 17:07

Döbbenetes képsorokkal rukkolt elő a NAV egy bűnszervezet tagjainak letartóztatása kapcsán – ráadásul úgy tudjuk, az akció érintett több olyan személyt is, akik részt vettek a vasgyár (és a város) elleni emlékezetes támadásban.

A napokban napvilágot látott eset közvetlen előzményéről már beszámoltunk; mint június elején hírül adtuk, a futballmérkőzések és a Városligetben zajló építkezések biztosításáról ismert, de a Dunaferr elleni emlékezetes támadásban is szerepet vállalt Tóth Csabát és társait őrizetbe vették, írta meg a hvg.hu. Az Index akkori információi szerint költségvetési csalással gyanúsítják őket. 
A letartóztatások folytatódtak, sőt, ha lehet, még vadabb méreteket öltöttek. A friss híradások szerint csaknem egymilliárdos kárt okozott ugyanis a költségvetésnek egy őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelynek tagjait a NAV munkatársai fogták el a napokban. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal facebook felületére posztolt, az elfogásokat dokumentáló hangképes összegzés szerint luxusautókat, ingatlanokat, jelentős bankszámlavagyont és rengeteg készpénzt foglaltak le – emellett éles lőfegyverek is előkerültek a kutatásokon. Mutatom a videót, íme!

 

A NAV közleménye szerint a vagyonvédelemi szolgáltatást nyújtó bűnszervezet úgy csökkentette fizetendő áfáját, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át. 
A "megoldás"dupla haszonnal járt: a csapat egyfelől az akcióval mintegy egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek, másrészt az éles őrző-védő és vagyonvédelmi piacon is kedvezőbb helyzetbe került versenytársaival szemben.

De mi köze városunknak a mostani bebukáshoz? Elsőre természetesen semmi, valójában nagyon is sok: több, egymástól független, de megbízható forrásból származó forrásunk szerint az újabb letartóztatási hullám érintett több olyan személyt is, akik részt vettek az ISD Dunaferr Zrt. – és a város – elleni emlékezetes tavaszi támadásban.

Márpedig ha ez a hír igaz – és a NAV képsorait nehéz lenne egy akciófilm beállított részleteinek tudni –, akkor eljött az ideje a számvetésnek is. A sor a csaló ál-Habsburggal kezdődött, a hamis megbízatásokat lobogtató, ügyeskedőkkel és hazugságokkal operáló személyekkel folytatódott, a már említett támadásban csúcsosodott; amely támadás főszereplői közül immár többen is a hatóságok vendégszeretetét élvezik. 

Eljött az idő, hogy egészen halkan, decensen megkérdezzük a KESMA-birodalom helyi lapjának képviselőitől, és egyúttal a nyíltan a támadók mellé állt érdekképviseleti vezetőktől is: nem illene lassan annyit mondani, hogy elnézést, elszúrtuk?

(Forrás és fotó: NAV facebook)
 

A rovat további hírei: Dunaferr

Értékesítik a Dunaferrt, két kérője is lehet a vasműnek

Értékesítik a Dunaferrt, két kérője is lehet a vasműnek

2023. ápr. 22.

A Porfolio szúrta, ki, hogy részvételi felszólítást tett közzé a Fővárosi Törvényszék a felszámolás alatt álló Dunaferr ügyében – megkezdődik a vasmű értékesítése, a gyár jövője és közvetlenül is mintegy 3700 dolgozó sorsa a tét.

Pengeélen táncol, könnyen csődbe kerülhet a kokszoló

Pengeélen táncol, könnyen csődbe kerülhet a kokszoló

2023. már. 01.

Alig pár héttel a Dunaferr és a kokszoló (ezáltal a folyékony fázis) megmentéséről szóló (hurrá)optimista hírek után csődközeli helyzet kapujában az ISD Kokszoló Kft; értesüléseink szerint a kokszoló hetek óta újra fizetésképtelen, az alvállalkozóit sem fizeti ki.

Ukrán céggel tárgyalt az Orbán-kormány a Dunaferr jövőjéről

Ukrán céggel tárgyalt az Orbán-kormány a Dunaferr jövőjéről

2023. feb. 03.

A Népszava értesülései szerint a Metinvest két stratégiai vezetője folytatott tárgyalásokat a gazdaságfejlesztési tárca iparpolitikáért felelős államtitkárával. 

Több kérő is látszik a vasgyár körül – az állam nincs köztük

Több kérő is látszik a vasgyár körül – az állam nincs köztük

2023. jan. 20.

December végén érkezett a hír, hogy egy újabb rendeletmódosítással azonnal elrendelhető a Dunaferr felszámolása. A nagy múltú cégnél azóta a felszámoló irányít, a várva várt befektetőről azonban egyelőre keveset tudni, pedig nélküle nem lehet megoldani a helyzetet. 

A Metinvest is a radaron – új kérő a Dunaferrért?

A Metinvest is a radaron – új kérő a Dunaferrért?

2023. jan. 10.

Miközben a vállalatcsoport "őrlángon" üzemel és javában tart a felszámolás, a sokat emlegetett angol Liberty mellett egy másik, még komolyabb acélpiaci szereplő is versenybe szállt a Dunaferr tulajdonlásáért, értesült a DO.

Portfolio: a támadások hozták nehéz helyzetbe a Dunaferrt

Portfolio: a támadások hozták nehéz helyzetbe a Dunaferrt

2022. dec. 06.

Exkluzív interjút adott az ISD Dunaferr Zrt. helyzetéről a Portfolio.hu gazdasági portálnak Sevcsik Mónika; a vállalatcsoport RMS és HR igazgatója szerint a Dunaferrt ért támadások bizonytalanították el a partnereket – a jelen a túlélésről és az újraindulás feltételeinek megteremtéséről szól, állítja.

Terjedelmes választ adott a Dunaferr vezetése a Portfolio.hu tegnapi cikkére

Terjedelmes választ adott a Dunaferr vezetése a Portfolio.hu tegnapi cikkére

2022. dec. 02.

A menedzsment azért tartotta fontosnak a válaszadást, mert a gazdasági portál szerint a vállalatcsoport kapuin belül megkezdődött az üzemek biztonságos lekapcsolásának előkészítése.