Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Akadtak már biztató jelek

Sport
kézilabda
DKKA
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2021. aug. 13., 19:43

Hétgólos, 32-25-ös győzelmet aratott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese a Vasas otthonában lejátszott felkészülési találkozón.

Főoldali és belső kép forrása: Vasas kézilabda

A nyári felkészülés negyedik hetét is felkészülési találkozóval zárta le akadémiánk felnőtt együttese, mely a szintén NB I-es Vasas otthonában lépett pályára ma délután öt órától. A mindkét gárda számára hasznos összecsapás végül 32-25-ös dunaújvárosi sikerrel ért véget, s mint azt Vágó Attila vezetőedző a mérkőzés után elárulta, ezúttal már támadásban is sikerült valamelyest előrébb lépniük:

– Nem kezdtünk rosszul sőt, igen hamar öt-hatgólos előnybe kerültünk, ám ezt nem tudtuk megtartani az első játékrész végéig. Többet is cseréltünk, s nem mindenki szállt be jól a padról, emiatt van is egy kis hiányérzetem, így az első félidő után 15-15-ös döntetlennel vonultunk pihenőre. A második felvonásban azért szépen felőröltük ellenfelünket, s végül magabiztosan, 32-25-re nyertünk. Voltak már biztató jelek a támadásban, a héten azzal is elkezdtünk foglalkozni, eddig arról nem sok szó esett az edzéseken, de az is látszódik, hogy még nagyon sok munka áll előttünk. Jó úton haladunk, bizakodó vagyok, dolgozunk tovább.

A rovat további hírei: Sport

Elkészült a DFC végleges programja

Elkészült a DFC végleges programja

2022. júl. 19.

Az első és a harmadik bajnoki forduló között még egy hazai kupameccs is vár a dunaújvárosi labdarúgókra.

Újabb visszatérő az Acélbikáknál

Újabb visszatérő az Acélbikáknál

2022. júl. 19.

Léránt René három szezon után erősítheti újra a dunaújvárosi jégkorongozók felnőtt együttesét.

Sprintben is jók

Sprintben is jók

2022. júl. 18.

Újabb érmekkel gazdagodtak a DKSE kajak-kenusai a Szolnokon megrendezett Masters Magyar Bajnokságon.

Pupp Viktória Európa-bajnok!

Pupp Viktória Európa-bajnok!

2022. júl. 18.

Minden mérkőzését magabiztosan megnyerve szerzett aranyérmet a zágrábi serdülő Európa-bajnokságon a DKSE tehetséges birkózója, Pupp Viktória.

Kovács-Seres Hunor bajnok az ifik között

Kovács-Seres Hunor bajnok az ifik között

2022. júl. 18.

A DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor nyerte az ifjúsági korú úszók hét és fél kilométeres versenyszámát az nyíltvízi országos úszó bajnokságon.

Atlétikai vb - Halász Bence ötödik kalapácsvetésben

Atlétikai vb - Halász Bence ötödik kalapácsvetésben

2022. júl. 17.

Halász Bence 80,15 méteres egyéni csúccsal az ötödik helyen végzett kalapácsvetésben a eugene-i szabadtéri atlétikai világbajnokságon szombaton.

Két ezüst a bajnokságon

Két ezüst a bajnokságon

2022. júl. 17.

Vajda József és Vajda Józsefné is második helyen végzett 500 méteren a kajak-kenusok Masters Magyar Bajnokságának szombati versenynapján.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő