Augusztus 1-jén emlékeztünk meg a magyar forint bevezetésének 75. évfordulójáról. Hogy melyek is a legfontosabb és legérdekesebb tudnivalók ezzel kapcsolatban, arról Kronászt Margit történész-muzeológus számolt be. (Hangkép)
DSTV: a forint bevezetése
A rovat további hírei: Kultúra
Augusztális 2019 - Íme a teljes program!
Az önkormányzat megbízásából, a Tourinform Iroda szervezésében idén is színes programokra készülhetnek az érdeklődők Szent István napjára.
Munkában a Bartók társulata
Talán ez lesz az első alkalom, hogy egy trilógiazáró előadást láthatunk a Bartókban, hiszen már készül a korábbi évek nagysikerű gyermekelőadásának harmadik fejezete, a Makrokozmosz.
Ünnepidőben
Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?
Nagyboldogasszony ünnepe
Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária mennybevételét.
Húsz éve volt a napfogyatkozás
A Kortárs Művészeti Intézetben látható Fekete fény című kiállításához kapcsolódóan tárlatvezetéssel egybekötött vetítéssorozatot rendeztek vasárnap délután, a teljes napfogyatkozás húsz éves évfordulóján.
Délidő, éjsötét
Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.
Mester és tanítványai a templomban
Kosztolányi György festőművész kulcsi alkotókörének tagjai állították ki műveket vasárnap délután az evangélikus templomban.

