Rudas: kincsvadászat – a pénz nyomában

Öcaline - 2021. november 16. 16:25

Az elsők között tehették próbára tudásukat a Rudas középiskola diákjai a Pénziránytű Alapítvány által szervezett MoneyGo élménytúra során. Várt a vár, kalandra fel!

Nem mindennapi kihívás résztvevői lehettek a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium diákjai a közelmúltban: a dunaújvárosi középiskolások a Pénziránytű Bázisiskola program keretében az elsők között vehettek részt a Pénziránytű Alapítvány új, a Mastercarddal közösen kezdett szakmai-közösségi kísérletében. A részletekről Orbán Mária, az intézmény gyakorlatioktatás-vezetője számolt be:
– Az elsők között kapta meg a Rudas az alapítvány kuponjait, és foglalhatott időpontot a közelmúltban az alapítvány  MoneyGo élménytúrára. Az UrbanGo programmal közösen kialakított MoneyGo szabadtéri kincsvadász túra a mindennapi pénzügyi döntések világába vezette a résztvevőket – a szabadtéri kincskereső játék ötvözte a szabadulószobák izgalmas feladatait a sétálás örömével. Egyszerre volt szükség figyelemre, a csomagban kapott információs kártyákra és kreativitásra; persze a szervezők menekülőpályát is hagytak, ha valahol elakadt a csapat, akkor igénybe lehetett venni telefonos segítségeket is. 
A kalandtúra során nemcsak a diákok tudása gyarapodott, de problémamegoldó képességük is fejlődött – és nem utolsósorban remek játéknak is bizonyult a kihívás, nyomatékosította Orbán Mária. A főváros kalandozásban negyvennél több rudasos diák vett részt három kísérő tanárral –  a kincskeresés során a diákok 7 fős csapatokban fedezték fel a Várnegyedet úgy, hogy a helyszínekhez kapcsolódó pénzügyi rejtvényeket kellett megoldaniuk:
– Egy térkép segítségével a csapatok állomásról állomásra haladtak a Budai Vár környékén, és mindenhol megoldottak egy-egy érdekes feladatot, izgalmas rejtvényt. Ebben a játékosok segítségére volt egy jól elkészített mobilapplikáció és egy csomag is, amit a kezdéskor kaptak meg. A feladatok megoldásához azonban nemcsak általános pénzügyi ismeretekre volt szükség, hanem a csapattagok együttes munkájára is. Bár néhány csapat eltévedt, s jóval több kilométert ment a tervezettnél, élménnyel gazdagodva tértek haza tanulóink. Bízunk abban, hogy lesz lehetőségünk hasznosítani az itt szerzett ismereteket – és további csapatokat vihetünk a MoneyGo élménytúrára!

(Illusztráció: Rudas középiskola)
 

A rovat további hírei: Oktatás

Barangolás értékes nyereményekért – országos versenyt hirdet a Pannon

Barangolás értékes nyereményekért – országos versenyt hirdet a Pannon

2021. nov. 27.

A Pannon Oktatási Központ Gimnázium online barangolásra invitál. Csapatok jelentkezését várják – a térségi megméretések után immár az ország bármely iskolájából! (X)

DSTV: szövetségi színtéren

DSTV: szövetségi színtéren

2021. nov. 20.

Sportdelegáció látogatott a Vasvári iskolába a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az idén fennállása 70 évfordulóját ünneplő intézményt a Sportiskolák Országos Szövetségének képviselői keresték fel. Hangkép.

"… segítek, ahol és akinek csak tudok!"

"… segítek, ahol és akinek csak tudok!"

2021. nov. 09.

Rangos országos elismerést vehetett át a közelmúltban Budavári Sándorné Marianna: a szociális szférában is aktívan tevékenykedő dunaújvárosi óvodapedagógus a Pedagógusok Szakszervezetének Eötvös József Emlékérmét érdemelte ki. Életút és interjú a hajtás után.

Még lehet jelentkezni a Pannon szakmai nyelvvizsgáira

Még lehet jelentkezni a Pannon szakmai nyelvvizsgáira

2021. nov. 09.

A Pannon Oktatási Központ és Magángimnázium lehetőséget biztosít szakmai nyelvvizsga letételére angol és német nyelvből. Figyelem, a határidő közel van, november 12-ig, azaz péntekig lehet jelentkezni! (X)

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete: gazdag kínálat a városban is

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete: gazdag kínálat a városban is

2021. nov. 07.

Előadás, műhelybeszélgetés, bemutató foglalkozás, de még élménynap és kiállítás is színezi a Pedagógiai Szakszolgálatok Hete dunaújvárosi programsorozatának kínálatát. A szakmai sorozat hétfőtől csütörtökig tart, tele izgalmas és vonzó elemekkel.

Vasvári: színes, vonzó kínálattal csalogattak (galériával)

Vasvári: színes, vonzó kínálattal csalogattak (galériával)

2021. nov. 06.

Kajak-kenus toborzóval súlyosbították a Vasvári iskola immár hagyományos pályaorientációs napját pénteken délelőtt – a program érdekessége, hogy már az alsós diákokat is bevonták.

Nagy sikerrel nyitott kaput a szakképzési seregszemle (galériával)

Nagy sikerrel nyitott kaput a szakképzési seregszemle (galériával)

2021. nov. 05.

Hogyan tovább? Hova tovább? Lehetséges válaszok a szakképzés ünnepnapján: a Dunaferr középiskola adott otthont a Dunaújvárosi Szakképzés Napja eseménysorozatának – a színes program során hat iskola és tizenkét duális partner csalogatta az érdeklődőket.