Letartóztatták a Dunaferrnél feltűnt "zsoldoscsapat" vezetőjét
Mikó István befolyással üzérkedés miatt került rács mögé, adta hírül a 24.hu. Visszanéző, súlyos vádakkal, meg a Borkai-ügy, de az csak mellékszál.
A lap értesülése szerint december 18-án került rács mögé a férfi, akinek a neve legutóbb a Dunaferr-botrányban bukkant fel; amint arról hasábjainkon több soron is beszámoltunk, áprilisban egy biztonsági emberekből álló csapat akarta megszállni a vállalatcsoport területét.
A vasgyár betámadása
A 24.hu felidézi: Mikó a vasmű ukrán kisebbségi tulajdonosának és köreinek képviseletében jelentkezett Dunaújvárosban, és a Dunaferr információi szerint ő volt az, aki összetoborzott csapattal készült elfoglalni a vállalat területét. Mikó azt állította: csak próbálja megakadályozni a társaságcsoport felszámolását, és a magyar munkavállalók illetve beszállítók érdekeit tartja szem előtt. Amint a lap hangsúlyozza, az ügynek azonnal akadt politikai mellékzöngéje: hasábjainkon arról is olvashattak, hogy Stummer János, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke nyilvánosan üzent a Fidesz alelnökének, azt kérve, hogy "kösse meg a kutyáit, ne fenyegesse tovább a dunaújvárosi embereket". A fideszes politikus válaszában úgy fogalmazott, nincs köze a vasgyár tulajdonlása körüli csatározásokhoz.
Vesztegetés, üzérkedés a vád
Amint a 24.hu összegzéséből kiderül, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tájékoztatása szerint Mikó István vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt zajló nyomozásban gyanúsított – három másik személlyel együtt, ám csak ő van rács mögött. Azt, hogy milyen ügyről van szó, egyelőre nem sikerült kideríteni, mert az eljárás érdekeire hivatkozva a nyomozóhatóság nem adott tájékoztatást a részletekről. Az említett bűncselekmény a büntető törvénykönyv szerint egytől öt évig, súlyosabb esetben kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
A lap szerint a KNYF szerepe azért érdekes, mert a főügyészség csak a köztársasági elnök, miniszterelnök, kormánytag, államtitkár vagy rendvédelmi szervek vezető beosztású tagjai működésével kapcsolatban elkövetetett hivatali vesztegetés, hivatali vesztegetés elfogadása és befolyás vásárlása ügyében illetékes. (A 24.hu információi szerint Mikónak jutott szerep a Borkai-ügyben is, de ez a dunaújvárosi vonatkozású történet szempontjából mellékszál.)
A Fővárosi Törvényszék közlése szerint december 18-án első fokon a Budai Központi Kerületi Bíróság, majd december 27-én másodfokon a törvényszék döntött a férfi letartóztatásáról.
A 24.hu összegzése itt olvasható!
(Címlap és nyitókép: DO-archív – Végh Zoltán felvétele; belső oldali fotó: Németh Zsolt)
A rovat további hírei: Dunaferr
Új tulajdonosa lesz a Dunaferrnek?
2017. jan. 24.
Előbb bő 21 milliárd forinttal leszállítják az ISD Dunaferr Zrt. alaptőkéjét, majd 27 milliárdra emelik. A tőkerendezés a több tízmilliárdos veszteséget felhalmozó vasmű tulajdonosváltását vezeti be - írta a Világgazdaság.
Nem lesz elbocsátás a Dunaferrnél
2016. szep. 21.
Az ISD Dunaferr Zrt. visszavonta a 2013 őszén kezdeményezett 890, valamint a 2016 áprilisában bejelentett, további 300 alkalmazott elbocsátására vonatkozó szándékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
Átadták a II-es kohót, a vasmű újra teljes kapacitással üzemel
2016. júl. 25.
A mintegy fél éves felújítási munkálatok után hivatalosan is felavatták a II-es kohót, a Dunaferr teljes kapacitással üzemel.
"A Dunaferr újra teljes erővel üzemel"
2016. júl. 18.
Ünnepséget szervezett az ISD Dunaferr Zrt. a 2-es kohó sikeres átépítése és üzembe helyezése alkalmából.
Idén nem lesz Vasasnap
2016. máj. 20.
A szakszervezetek és a munkáltató ISD Dunaferr képviselői ma tartottak egyeztetést a negyvenedik Vasasnappal kapcsolatosan, melynek során a munkáltató - információink szerint a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva - bejelentette, hogy idén nem kívánja megrendezni a Vasasnapot.
Tűz volt a Vasműben
2016. már. 30.
Tegnap bontási munkálatok közben csaptak fel a lángok a Vasmű területén. A sűrű füsttel járó tüzet a létesítmény tűzoltói rövid időn belül eloltották
Vasmű - Nemet mondanak a kiszervezésre és a létszámcsökkentésre
2016. már. 01.
Ezt hangsúlyozta Mucsi Zoltán, a Dunaferr-Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke a február 29-én kiadott közleményben.