Sikeres felkészülési időszakon van túl a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor, aki nagy tervekkel vág neki a 2022-es esztendőnek, s az eddigi eredmények alapján, ezek elérésére minden esélye meg is lesz. Minderről vele, és edzőjével, Szabó Gergővel beszélgettünk a Fabó Éva Sportuszodában. Hangkép.
DSTV: intenzív felkészülés
A rovat további hírei: Sport
Könnyed győzelemmel maradtak az élen
Minden harmadot megnyerve aratott ötgólos sikert legutóbbi bajnoki mérkőzésén az Angels női jégkorong csapata.
Kupafeladatok előtt a Kohász
Még mindig nem teljes kerettel, de a továbbjutás reményében várja az MTK elleni hazai kupameccset a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese.
Nagy csaták a grundbirkózásban
Két korosztályban, összesen tizennyolc csapat vett részt a grundbirkózók Országos Elődöntőjének mezőfalvi megméretésén.
DSTV: Jégpályák Éjszakája (galériával)
Immáron hatodik alkalommal tartották meg a Jégpályák Éjszakáját a mögöttünk hagyott hétvégén, s a sorozatba idén a Dunaújvárosi Jégcsarnok is bekapcsolódott.
Biztosan hozták a kötelezőt
Az első perctől kezdve vezetve aratott 6-2-es győzelmet a Budapesti Atlétikai Klub elleni bajnoki találkozón a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese.
Vereség a Titánoktól is
Minden harmadot elveszítve szenvedett 4-0-s vereséget a Titánok elleni székesfehérvári találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.
Elment a gyűrűk ura
Ötvenegy esztendős korában elhunyt Csollány Szilveszter tornász, a Dunaferr SE történetének eddigi egyetlen olimpiai bajnoka.

