Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Értékes iksz idegenben

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2022. ápr. 26., 07:30

A Dunaújváros Futsal felnőtt együttese tudott először pontot rabolni a PTE-PEAC gárdájától az NB II Nyugati Csoportjának alsóházában.

Kép: DO-archív

A Nagykanizsán aratott szép győzelmet követően ismét idegenben, a remek formában lévő PTE-PEAC pécsi otthonában lépett pályára a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese hétfőn este nyolc órától. A találkozó előtt a házigazdák holtversenyben az első, míg a mieink az utolsó előtti helyen álltak a tabellán, így ez alapján a pécsiek számítottak a meccs esélyeseinek, főleg úgy, hogy az alsóház első három fordulójában rendre sikernek örülhettek.

A Facskó-csapat azonban a bravúrt tűzte ki maga elé ezen az összecsapáson is, s ennek megfelelő elszántsággal, de taktikusan játszva vágott neki a játéknak. Az első felvonásban ugyan mindkét gárda előtt adódtak lehetőségek, ám a védelmek és a kapusok is jól álltak lábukon, olykor a befejezésekbe csúszott hiba, így a félidei szünetig nem találtak fogást egymáson a felek.

A fordulást követően szűk tizenhárom percig úgy tűnt, akár még gól nélkül is véget érhet a találkozó, ám ekkor megvillant együttesünk, mely Godslove találatával előnybe került, ám túl sokáig nem örülhetett ennek, mert a középkezdés után nem sokkal egalizáltak a vendéglátók. Erre is volt válasza azonban futsalosainknak, akik a Nagykanizsán triplázó Boldizsár révén újból magukhoz ragadták az előnyt a 36. percben, de ez sem ért győzelmet, mert a lefújás előtt két perccel megszerezték második góljukat a hazaiak is, kialakítva ezzel a 2-2-es döntetlent jelentő végeredményt.

Ezzel az eredménnyel leginkább a Sárvár lehetett elégedett, hiszen így két ponttal meglépett a pécsiektől, ugyanakkor a mieink sem lehetnek azért csalódottak, nagyon értékes pontot szereztek, ami még sokat érhet a végelszámolásnál.

PTE PEAC - Dunaújváros Futsal 2-2 (0-0)
Gólszerzők: Bartal, Füzes, ill. Godslove, Boldizsár

Dunaújváros Futsal: Cseresnyés - Csányi, Szili, Boldizsár, Godslove. Csere: Bán (kapus), Béni, Gráczer, Kiss, Facskó, Dobrovitz. Edző: Facskó József.

A rovat további hírei: Sport

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2024. aug. 07.

Hiába küzdött hatalmasat, 5-4-es vereséget szenvedett az amerikaiaktól, így nem jutott be a legjobb négy közé a magyar női vízilabda válogatott a párizsi olimpián.

Hosszabbításos vereséggel búcsúzott a női kézilabda válogatott

Hosszabbításos vereséggel búcsúzott a női kézilabda válogatott

2024. aug. 06.

Hiába Klujber Katrin tizenegy gólja, vereséget szenvedett a svédektől, így a negyeddöntőben búcsúzott a párizsi olimpiától a magyar női kézilabda válogatott.

Hajdu Jonatánék középfutamban az olimpián

Hajdu Jonatánék középfutamban az olimpián

2024. aug. 06.

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu kettesek 500 méteres versenyszámának középfutamába Adolf Balázs és Hajdu Jonatán kettőse a párizsi olimpián.

Elkészült a labdarúgók őszi sorsolása

Elkészült a labdarúgók őszi sorsolása

2024. aug. 06.

Idegenben kezdi, majd hazai pályán fejezi be a Fejér Vármegyei I. osztály 2024/2025-ös szezonjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Mihók Attila: "Nekünk itt dominálni kellett volna"

Mihók Attila: "Nekünk itt dominálni kellett volna"

2024. aug. 05.

A nagyobb vállalkozókedvet hiányolta az ausztrálok ellen elveszített mérkőzés után Mihók Attila, a női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya.

Újra itthon Czifra Bettina Lili

Újra itthon Czifra Bettina Lili

2024. aug. 05.

A DKSE tornászai és városunk vezetése is köszöntötte a párizsi olimpiáról hazatért Czifra Bettina Lilit, aki a 21. helyen végzett a tornászok egyéni összetett versenyében.

Vereséggel, harmadik helyen zárta a csoportkört a női válogatott

Vereséggel, harmadik helyen zárta a csoportkört a női válogatott

2024. aug. 04.

Óriási küzdelemben, ötméteresek után szenvedett vereséget az ausztráloktól, így csoportjának harmadik helyén végzett a magyar női vízilabda válogatott a párizsi olimpián.

  • További hírek

Friss hírek

  1. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  2. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

  3. Véradókat várnak az újtelepi városvédők

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő