Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Közel voltak a bravúrhoz röplabdázóink

Sport
röplabda
DKSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. ápr. 13., 07:30

Óriási csatában, ötszettes küzdelemben szenvedett 3-2-es vereséget az alsóházi rájátszás első, kecskeméti összecsapásán a DKSE felnőtt röplabda csapata.

Idegenben, a Kecskemét ellen kezdte meg az 5-8.helyről döntő rájátszás küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata kedden este. A három nyert mérkőzésig tartó párharc esélyese egyértelműen a házigazda volt, ugyanakkor a mieink abban bíztak, hogy taktikus, jó játékkal meglephetik a remek légiósokkal és erős hazai játékosokkal felálló ellenfelüket.

A meccs ezzel együtt kissé ijesztően kezdődött, mert az első nyolc pontból hatot a hazaiak szereztek, ám együttesünk időben kapcsolt, s Pavliuk ütéseivel minimálisra csökkentette hátrányát (6-5). Egyenlíteni azonban nem sikerült, ráadásul egyre inkább összeállt a hazai sánc, így a kecskemétiek ismét megléptek négy egységgel, s bár egy ideig követte ellenfelét a DKSE, 17-11-nél már muszáj volt időt kérnie Tomanóczy Tibornak. Sajnos ez nem sokat segített, mert a vendéglátók a folytatásban is pontosabban, jobban játszottak röplabdázóinknál, s előnyüket tovább növelve magabiztosan, 25-17-re behúzták az első felvonást.

A második etap elején hiába szerzett háromszor is vezetést együttesünk, 2-3-as állás után sorozatban hat pontot ért el a házigazda, így ismét magához kellett hívnia játékosait Tomanóczy Tibornak (8-3). A DKSE egy 3-0-s etappal kezdte meg a felzárkózást, s mivel a hazaiak is elkezdtek hibázni, 9-9-nél már Kecskemétnek kellett időt kérnie. Együttesünk azonban lendületben maradt, az előnyt is újra magához ragadta, de hiába vezetett két ponttal is, 18-16-nál ismét a hazaiak álltak közelebb az újabb részsikerhez. Jött is a menetrendszerű pauza, s 23-nál utolérte ellenfelét a Tomanóczy-gárda, mely óriási csatát vívott vetélytársával, s Pavliuk remeklésével, valamint Farkas sikeres sáncával kiegyenlített (26-28).

Képek: DO-archív

Az újabb térfélcserét követően nagyon kiegyenlített játékot hozott a két gárda csatája, s bár rendre a Kecskemétnél volt az előny, a mieink ott loholtak a nyomukban sőt, a 12-10-nél már dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelző. Pavliuk és Kecskeméti pontjaival tartotta egy-kétpontos előnyét együttesünk, s bár a túloldalon Argilagos is parádézott, Hatvany ásza után már 20-17-es fórnak örülhettünk. Innen pedig már nem volt megállás, mert a mieink továbbra is remekeltek, s a 27. pontját szerző Pavliuk újabb bombájával ezt a szettet is behúzták (20-25).

A negyedik játszma eleje hasonlóan alakult az elsőéhez, nagyon hamar meglógott a Kecskemét, mely láthatóan felszívta magát erre a játszmára, így 7-2-nél, majd 10-2-nél is meg kellett szakítania a játékot a DKSE szakvezetésének. A második időkérés után összeszedték magukat röplabdázóink, s megfelezték hátrányukat, de ennél tovább sajnos nem jutottak sőt, 18-14 után 4-0-s etappal végleg eldöntötte a szettet a Kecskemét, így közel két óra játékot követően sem dőlt el még semmi (25-19).

Jöhetett tehát a mindent eldöntő ötödik játszma, melynek elején gyorsan kétpontos előnybe került a házigazda, mely innentől már nem is engedte ki az irányítást a kezéből, s a remek napot kifogó légiósai, Argilagos, Fundora és Sidiropoulos vezérletével megnyerte a szettet és egyben a mérkőzést is (15-8). A három nyert mérkőzésig tartó párharc következő felvonására Dunaújvárosban kerítenek sort a felek, méghozzá pénteken este hét órától.

Kecskeméti RC - DKSE 3-2 (17, -26, -20, 19, 8)

DKSE: Kecskeméti, Hatvany, Farkas, Laczi, Pavliuk, Sümegi (liberó). Csere: Kisházi, Tóth, Dufour, Tajti, Winter, Juhász (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

A Fradihoz látogatnak a Bikák

A Fradihoz látogatnak a Bikák

2023. jan. 08.

Idegenben, a Ferencváros vendégeként korcsolyáznak jégre az Acélbikák hokisai az Erste Liga újabb fordulójában, ma délután fél négytől.

Fucsovics és Piros vezeti a magyarokat Tatabányán

Fucsovics és Piros vezeti a magyarokat Tatabányán

2023. jan. 07.

Nagy Zoltán, a magyar teniszválogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a franciák elleni tenisz Davis Kupa-selejtezőre, amelyre Tatabányán kerül sor február elején.

Búcsú a kupától

Búcsú a kupától

2023. jan. 07.

Az első félidő után még 4-2-re vezetett, a térfélcsere után viszont hat gólt kapott, s végül búcsúzni kényszerült a Magyar Kupa küzdelmeitől a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata.

Végre győztek az Acélbikák

Végre győztek az Acélbikák

2023. jan. 07.

Jó játékkal aratott megérdemelt, 4-2-es sikert az Újpest elleni hazai találkozón a DAB jégkorong csapata az Erste Ligában pénteken este.

DSTV: még előrébb lépnének a futsalosok

DSTV: még előrébb lépnének a futsalosok

2023. jan. 06.

Zemankó Zoltán szakmai vezető értékelte a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesének 2022-es esztendejét. Hangkép.

Megtörnék rossz sorozatukat az Acélbikák

Megtörnék rossz sorozatukat az Acélbikák

2023. jan. 06.

Újabb nehéz feladat vár Acélbikák jégkorong csapatára, mely az Újpest gárdáját látja vendégül a jégcsarnokban ma este fél héttől.

Egyelőre nem nyit ki a Fabó Éva Sportuszoda

Egyelőre nem nyit ki a Fabó Éva Sportuszoda

2023. jan. 05.

Amíg nem érkezik meg sportállamtitkárság célzott anyagi támogatása, zárva marad a Fabó Éva Sportuszoda. Itt a DVG közleménye a vagyonkezelő hivatalos közösségi oldaláról.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő