Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Egyenlített a Kistext

Sport
röplabda
DKSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. máj. 01., 07:30

Nem tudta megismételni az első meccsen mutatott játékát, így hazai pályán szenvedett 3-0-s vereséget a Kistext együttesétől a DKSE felnőtt röplabda csapata.

A fővárosban aratott 3-1-es győzelem után a Dunaújvárosi Sportcsarnokban fogadta a Kistext gárdáját a DKSE felnőtt röplabda csapata a hetedik helyről döntő csata második felvonásán, szombaton este hét órától.

A mieink célja természetesen az volt, hogy a szerdai bravúrt követően hazai környezetben tegyenek újabb lépést a bennmaradás kiharcolása felé, ám az első játszma egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt röplabdázóink elképzelték, ugyanis alig telt el öt perc a találkozóból, már 3-6-os állást mutatott az eredményjelző. Nem sokáig, mert Kecskeméti és Pavliuk pontjaival utolérte ellenfelét együttesünk, ám erre egy 5-1-es sorozattal válaszolt a Kistext, így 8-12-nél jöhetett az első időkérés. Ez sem sokat segített sajnos, mert a következő három pont is a vendégekét volt, akik innentől már nem is adtak esélyt együttesünknek, s nagyon simán, 25-12-re behúzták az első felvonást.

A térfélcserét követően is a vendégek irányították a játékot, korán vezetést szereztek, s bár együttesünk többször is befogta ellenfelét, a vezetést nem sikerült átvennie (7-7). A Kistext a játék minden elemében erős volt, ismét meglépett három ponttal, s ugyan innen is visszajöttek egyre a mieink, amikor kellett, mindig villant valaki a vendégektől, akik 18-21 után is stabilak maradtak, s a véghajrát is jól bírva 25-19-es részsikerrel húztak el 2-0-ra a DKSE-től.

Képek: DO-archív

Volt tehát honnan felállni, s a dunaújvárosi fiatalok mindent el is követtek azért, hogy ne érjen véget idő előtt a találkozó. A harmadik játszma ennek megfelelően kiegyenlített, nagy küzdelmet hozott, melyben hol a mieink, hol a fővárosiak álltak jobban egy-két ponttal. A hajrához közeledve felváltva támadhattak a csapatok, s bár 21-21-ig fej-fej mellett haladtak a felek, az utolsópontoknál ismét a vendégek koncentráltak jobban, így 25-22-re megnyerték a játszmát, s ezzel együtt a mérkőzést is.

Két találkozót követően teát 1-1-re áll a DKSE és a Kistext együtteseinek párharca, így aki a kedd esti fővárosi összecsapáson győzni tud, már csak egy lépésre lesz attól, hogy megszerezze az Extraliga hetedik helyét.

DKSE - Kistext - Party-CO. 0-3 (-12, -19, -22)

DKSE: Farkas, Laczi, Pavliuk, Kisházi, Kecskeméti, Hatvany Zs. Csere: Sümegi (liberó), Dufour, Juhász, Tajti, Winter. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

A fordulás után döntöttek az esélyesek

A fordulás után döntöttek az esélyesek

2021. jún. 10.

A Tízpróbások és a Varázs Kép gárdája is a második felvonásban szerzett góljaival biztosította be győzelmét a városi kispályás labdarúgó bajnokság kedd esti mérkőzésein.

Döntetlennel zártak a fiatalok

Döntetlennel zártak a fiatalok

2021. jún. 10.

Kiélezett, nagy küzdelemben elért 29-29-es döntetlennel zárta az NB I/B-s felnőtt bajnokság nyugati csoportját a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U20-as csapata.

DSTV: szép eredmények medencében és nyílt vízen is

DSTV: szép eredmények medencében és nyílt vízen is

2021. jún. 09.

Nem tétlenkedtek a DKSE úszói a közelmúltban, de a tanév befejezését követően is bőven vár feladat a szakosztály tehetséges versenyzőire. Hangkép!

Ittasan karambolozott

Ittasan karambolozott

2021. jún. 09.

Ittasan vezetett az egyik résztvevője annak a közúti balesetnek, mely kedden történt a Baracsi úton. Természetesen azonnal ugrott a jogsi!

DSTV: sikeres volt az idei bajnokság

DSTV: sikeres volt az idei bajnokság

2021. jún. 09.

Ugyan hamarosan véget érnek a küzdelmek a városi kispályás labdarúgó bajnokságban, ám ez nem jelenti azt, hogy meccsek nélkül maradnának a sportág helyi szerelmesei. Hangkép!

Iskolások vetélkedése a Gárdonyiban

Iskolások vetélkedése a Gárdonyiban

2021. jún. 09.

Öt kategóriában mérték össze egymással erejüket az ifjú tollaslabdázók a Gárdonyi iskolában megrendezett Vakáció-váró bajnokságon.

Leo Gudas marad az Acélbikák élén

Leo Gudas marad az Acélbikák élén

2021. jún. 08.

A 2021/2022-es szezonban is a cseh Leo Gudas irányítja a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóit.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő