Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Jött, láttuk és meggyőzött a CityRocks (galériával)

Kultúra
CityRocks
Szalki-sziget
közösség

facebook megosztás

Öcaline - 2022. aug. 08., 18:27

Három nap a muzsika és a közösség jegyében, most mégsem a szokásos tudósítás következik, azt nagyjából lerendeztem az elmúlt alkalmakkor. Messzebbről kezdem: a CityRocks ugyanis érzékelhetően hazatalált.

Na, melyik az a település, ahol már másodszor szervezett/rendezett több száz, a közönséget is ideértve több ezer főt megmozgató akciót a CityRocks csapata? Igen, igen, Dunaújváros. Innen startolunk.

Előtérben a háttér

Nem firtattam az okokat, de kettő nyilvánvaló tényező közrejátszik a döntésben. Az egyik – ez nem újkeletű nálam, az autós márkatalálkozóknál már emlegettem, de korábban is előkerült perdöntő érvként – a geográfiai sajátosság: az ország közepén, egyazon távolságra Győrtől és Szegedtől, Miskolctól és Szombathelytől. Pár óra alatt bárhonnan is kényelmesen megközelíthető, Pest a sztrádán csak egy ugrás. És a Szalki-sziget okos forgalomirányítással, egy kis előkészülettel dugótlanítva minden szempontból ideális helyszín – ha én rendezvényszervező cég lennék, kéthetente tolnék ide nagy, országos és/vagy nemzetközi merítéssel bíró megmozdulásokat, tematikus tábort, bármit, ahol sok ember kényelmesen összegyűlhet, és jól érezheti magát.

Szintén fontos tényező – ezt Gajda Ferenc főszervező is kiemelte a szombat esti nagykoncerten (konkrét terv nélkül ugyan, de megpendítve egyúttal a folytatás esélyét is), meg visszatérő motívum volt Mezei Zsolt alpolgármester köszöntőjében is –, hogy a CityRocks támogató közegre talált mifelénk. Jó hely vagyunk, na, mondjuk ki, bulira termett népséggel – akinek eddig kétségei voltak, a szombati és vasárnapi produkciók az összest eloszlathatták.

A formátum(ok) diadala 

Nekem már a tavalyi megmozdulás is bejött, több száz résztvevő tolta a közismert rock-örökzöldeket, a mostani elképzeléssel sem volt semmi baj, mondhatni, újra a formátum dicsőségét igazolta az összes buli. Merthogy három is volt a pénteki bemelegítős-barátkozós alapozás, a szombat esti nagykoncert – ahol külön is említést érdemel a Móricz iskola diákjainak patent közreműködése, szép volt, jó volt, fiatalok, külön köszönet az időtökért, energiátokért, azért, hogy áldoztatok a nyaratokból erre a mutatványra! – után vasárnap kamionos felvonulás a városban, őrült jó hangulattal, teli torokból, a megállókban mini koncertekkel, lelkes, hálás közönséggel, derűsen, vidáman, mosolyogva, lazán.
És valahol itt van, ebben rejlik a CityRocks titka. Éppen beszéltük Végh Zoller telepes barátommal szombaton este: profi közegben, lelkes muzsikusokkal és mindenre kapható, vidám, derűs közönség előtt csendültek föl a műfaj nagy klasszikusai és dögös slágerei – és a nagyérdemű együtt, de pláne egy emberként üvöltötte, énekelte végig a teljes műsort az ország legnagyobb rockzenekarával. (Jó, én a Bikinit nem, de ennyi önfejűség talán belefér.) 

Jó hely, befogadó közeg

Mindez együtt ugyanis: remek elegy. Amiben szépen megfér a Linkin Park és a Metallica, a Black Sabbath-örökzöld és Billy Idol, a Tankcsapda és az Ocho Macho, a Pink Floyd és a Fish!  – a lényeg, hogy ismert, jól játszható és együtt énekelhető, a szó legszorosabb értelmében közösség- és közönségbarát dalok legyenek.

Nincs agyonbonyolítva, túlhabosítva és -cifrázva – azzal együtt persze, hogy a háttérben egy komoly, jelentős logisztika és szervezés dolgozott hónapokon át a megérdemelt sikerért. És nem véletlenül mondta Sintér Doktor vasárnap lelkesen, vidáman a DSTV kamerája előtt: óriási, hatalmas buli kerekedett.
Merthogy ez a lényeg: ahogy a Móricz kóristáinak, úgy Gajd Döme szegedi dobosnak, városunkból elszármazott, már a fővárosból legurult Rejtő Barnabás gitárosnak, a titkos Szeged-Budapest tengelyt erősítő Csapó Jenőnek (szintén gitár) vagy Kosztelnik "Costee" László dobosnak, meg minden színpadra lépő résztvevőnek komoly, nagy élmény volt ez a három nap. 
A CityRocks jó helyet talált, vonzó és befogadó közeget – egyáltalán nem fogok csodálkozni, ha visszatér. Biztos lesznek máshol is nagy bulik, rock flashmobok, hiszen éppen erre lett kitalálva. De hogy a másik pillérként éppen nálunk debütált koncertprogramnak és Rock Truck akciónak itt a helye, sőt, itt van jó helyen, az meg már biztos. 

Aki nem hiszi, annak is meséljenek a képek a tegnap délutáni nagy menetről!

2. Galéria
CityRocks
kamion
közösség

facebook megosztás

Nekem már a tavalyi megmozdulás is bejött, több száz résztvevő tolta a közismert rock-örökzöldeket, a mostani elképzeléssel sem volt semmi baj, mondhatni, újra a formátum dicsőségét igazolta az összes buli. Merthogy három is volt a pénteki bemelegítős-barátkozós alapozás, a szombat esti nagykoncert – ahol külön is említést érdemel a Móricz iskola diákjainak patent közreműködése, szép volt, jó volt, fiatalok, külön köszönet az időtökért, energiátokért, azért, hogy áldoztatok a nyaratokból erre a mutatványra! – után vasárnap kamionos felvonulás a városban, őrült jó hangulattal, teli torokból, a megállókban mini koncertekkel, lelkes, hálás közönséggel, derűsen, vidáman, mosolyogva, lazán.

(Fotó: Végh Zoltán)
 
CityRocks (2022) – harmadik nap, városjárás - fotó:

Öcaline - 2022. aug. 08.

A rovat további hírei: Kultúra

Múzeum: újra tárt kapukkal várják a látogatókat!

2020. jún. 23.

A járványhelyzetet követő enyhítések miatt sorra-rendre nyitnak a kulturális intézmények: az Intercisa Múzeum szerdától fogadja ismét a látogatókat. Óvatosan, de nyitnak!

Keserédes utánképzés a Bartókban

Keserédes utánképzés a Bartókban

2020. jún. 22.

A kényszerszünet utáni első előadást láthatták a Bartók Kamaraszínház nézői: Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című, fanyar humorral átszőtt, szatirikus darabját vitte színpadra a dunaújvárosi teátrum. 

ICA-D: újra nyitnak, nagyon készülnek

ICA-D: újra nyitnak, nagyon készülnek

2020. jún. 21.

Meghosszabbítják a Koronczi-kiállítást, hétfőtől újra várják a közönséget, és gőzerővel készülnek a Dunaújvárosi Tárlat seregszemléjére is – újra nyitva áll a látogatók előtt a Kortárs Művészeti Intézet!

Bakelit Online Fesztivál – élőben itt!

Bakelit Online Fesztivál – élőben itt!

2020. jún. 20.

TADÁMM – eljött a nagy nap délután kettő és este kilenc óra között itt követheted nyomon a Bakelit Online Fesztivál élő műsorfolyamát: öt banda, koncertek, interjúk, buli, móka, műfajteremtés itt!

Jön, jön, jön a BakElit – hadd szóljon!

Jön, jön, jön a BakElit – hadd szóljon!

2020. jún. 19.

Közeleg a nagy nap, június 20-án, szombaton rendezi a BakElit Zenecentrum kibővült csapata a BakElit Online Fesztivált. Az országban kialakult krízishelyzet miatt a városunkban elmaradó nagyrendezvények helyett rendezendő "műfajteremtő" kezdeményezésen öt helyi banda mutatkozik be!

Dunaújváros mesél: Új kikötő

Dunaújváros mesél: Új kikötő

2020. jún. 17.

Remek korabeli riportot "talált" a DunaújvárosMesélPontHu – a Béke és Szabadság című képes hetilap hasábjain 1954-ben napvilágot összegzés az új kikötő életébe nyújt bepillantást – szokás szerint néhány kedvcsináló részlet következik, de jó szívvel ajánljuk az egész elolvasását is!

Könyvtár: újra nyitva – néhány korlátozással

2020. jún. 16.

A járványhelyzet enyhítése nyomán mától újra fogadta a látogatókat a József Attila Könyvtár: a kölcsönzés és több szolgáltatás előtt szabad az út, de néhány tilalom továbbra is él az intézményben.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Játékost cseréltek az Acélbikák

  2. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

  3. DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

  4. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

  5. Mire figyeljünk az utasbiztosítás kiválasztásakor?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő