Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 02. Karolina, Aida
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Az első hazai sikerre hajtanak a futsalosok

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. szep. 19., 07:30

Az Asterix Érd elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata ma este hét órától.

Kép: DO-archív

Nem úgy alakult a Dunaújváros Futsal felnőtt csapatának legutóbbi mérkőzése, ahogy azt a gárda drukkerei, vezetői és játékosai remélték, ugyanis a mieink hazai környezetben szenvedtek 3-2-es vereséget a Mad Dogs Futsal együttesétől, így három mérkőzést követően három ponttal állnak az NB II Nyugati Csoportjának hetedik helyén. Tóth Árpád gárdája a negyedik fordulójában ismét itthon, az egyetemi sportcsarnokban lép pályára, ahová az Asterix Érd együttese látogat ma este hét órától.

Futsalosaink mai vetélytársa eddig két meccset játszott az idei szezonban, mérlege felemás, ugyanis első találkozóján 6-2-re kikapott hazai pályán a Nagykanizsától, míg a legutóbbi játéknapon a Hidegkúti SC ellen diadalmaskodott 5-4-re úgy, hogy bő negyed órával a mérkőzés vége előtt még 2-2-t mutatott az eredményjelző.

Hazai környezetben azonban nem lehet más célja együttesünknek, csak a három pont megszerzése, ám ehhez elsősorban az egyéni hibákat kell minimálisra csökkentenie a játékosoknak, ugyanis a Mad Dogs Futsal elleni legutóbbi bajnokin elsősorban ezek miatt maradt pont nélkül az egyébként jól játszó dunaújvárosi alakulat. Az biztos, hogy a mieink nagyon készülnek, elszántan, bizakodva várják az este hét órai kezdést, s ha kihozzák magukból, amit tudnak, akkor megszerzik első hazai sikerüket a 2022/2023-as szezonban.

A rovat további hírei: Sport

"Így mi is boldogok lehetünk"

"Így mi is boldogok lehetünk"

2022. dec. 28.

Mindenki kivette a részét a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csoport karácsonyi jótékonysági kezdeményezéséből.

Újabb nagy pofonba szaladtak bele az Acélbikák

Újabb nagy pofonba szaladtak bele az Acélbikák

2022. dec. 28.

Szűk húsz percig volt méltó ellenfele a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a tabella éllovasának az Erste Liga kedd esti fordulójában.

Draskóczy Imre: "Minden tekintetben előrelépés volt 2022"

Draskóczy Imre: "Minden tekintetben előrelépés volt 2022"

2022. dec. 27.

A női tornász válogatott szövetségi kapitánya, Draskóczy Imre elégedett volt az idén tapasztaltakkal.

Az éllovashoz látogatnak az Acélbikák

Az éllovashoz látogatnak az Acélbikák

2022. dec. 27.

A listavezető BJAHC elleni fővárosi összecsapással folytatják a Dunaújvárosi Acélbikák hokisai az Erste Liga küzdelmeit ma este 18.40-től.

Csodás karácsonyt varázsoltak

Csodás karácsonyt varázsoltak

2022. dec. 26.

Öt család tizennégy kisgyermekének karácsonyát varázsolta szebbé, felejthetetlenné a Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoport, támogatói, valamint barátai segítségével.

Marco Rossi: ideje, hogy elérjük a céljainkat

Marco Rossi: ideje, hogy elérjük a céljainkat

2022. dec. 25.

Marco Rossi szövetségi kapitány a jövő év kapcsán úgy fogalmazott: ideje, hogy magyar labdarúgó-válogatott elérje céljait.

Ez sem a DAB estéje volt

Ez sem a DAB estéje volt

2022. dec. 24.

Ziccereiket kihagyták, védekezésben is sokat hibáztak, így összességében sima vereséget szenvedtek a DAB hokisai a FEHA19 elleni hazai találkozón.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nemzetközi progressive house élmény – DJ Ruby Máltáról a Tortugában!

  2. Játssz a biztonságért – itt a második kvíz!

  3. A Hóvirág Kupáért fociztak

  4. Folytatódik a csapadékos idő – de komoly enyhülés várható

  5. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: az éremművészet atyja

DSTV: az éremművészet atyja

Embedded thumbnail for DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

Embedded thumbnail for DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

DSTV: várostörténeti kalandozások a médiatárban

Top hírek

  1. Előállították Mezei Zsolt alpolgármestert (frissítve)

  2. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  3. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  4. Baleset miatt állt az M6-os sztráda forgalma Besnyő térségében (FRISSÍTVE)

  5. Több változás lesz februártól, módosulnak a gyermekorvosi körzetek Dunaújvárosban

Galéria

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Tárlatvezetés a Kortárs Művészeti Intézetben

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő