Két férfit is tévedésbe ejtett a csaló
Szerelési munkákra, beszerzésre csalt ki pénzt az ismerőseitől, de most vádat emeltek ellene. Akadt áldozata, akit kétszer is megvezetett, értesült a DO.
A vádemelés tényéről a megyei főügyészség tájékoztatta honlapunkat; Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzése szerint a Dunaújvárosi Járási Ügyészség kisebb kárt okozó csalás vétsége és további bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a gyanúsítottal szemben, aki két férfit ejtett tévedésbe 2020 és 2021 nyarán – amellyel összesen 530 ezer forint kárt okozott.
A vádirat szerint a férfi 2019-ben nehéz anyagi helyzetbe került, tartozásai voltak. A vádlott a sértettől 100 ezer forintot kért kölcsön. A férfi és a sértett megállapodtak abban, hogy a sértett adonyi házának nagy kapuját a férfi felszerelvényezi, azt elektromos kapuvá alakítja, a költségekbe pedig beszámítja a korábban kölcsön kapott összeget. A szerelésre kitűzött időpont előtt a vádlott telefonon felhívta a férfit és arra hivatkozott, hogy nincs pénze, nem tudja megvenni az alkatrészeket a kapuhoz, kérte, hogy utaljon számára 150 ezer forintot anyagvásárlásra. A sértett a kért összeget átutalta, azonban a vádlott a munkát nem végezte el, az ahhoz szükséges alkatrészeket nem vásárolta meg – ezt a pénzt is elköltötte.
A terhel tavaly júliusban újra akcióba lendült: elvállalta két klímakészülék beszerzését munkatársa kunszentmiklósi lakásába, amelynek elvégzéséhez 280 ezer forint átutalását kérte. A megbeszélt időpontban a vádlott nem jelent meg a munkavégzés helyszínén, a készüléket nem vásárolta meg, a sértettet hitegette, miközben kiderült, hogy ezt a pénzt is saját céljaira költötte.
Az ügyészség vádiratában a férfival szemben tárgyalás mellőzésével közérdekű munkabüntetés kiszabását indítványozta.
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Indítvány az emberkereskedelemmel, kényszerítéssel vádolt férfi és az anyja letartóztatására
2023. jan. 23.
Erőszakkal vett rá munkára és szerződéskötésekre egy férfit, továbbá prostitúcióra nőket az emberkereskedő – a becstelen sorozatban saját anyja lett a bűntársa, áll az ügyészség közleményében.
Bankkártyás csalás miatt keresik az asszonyt
2023. jan. 20.
A dunaújvárosi nyomozók kérik a lakosság együttműködését az ismeretlen elkövető azonosításához. Jelentkezzen, ha tud róla – és persze már egy megosztás is segíthet!
Emberkereskedelem, kényszermunka, prostitúció – elfogás a vége (videóval)
2023. jan. 18.
Hosszú bűnlajtsrom terheli H. Róbert és társai számláját – a csapat több nőt is prostitúcióra kényszerített, a napokban otthonában ütöttek rajta a rendőrök. Extrém durva történet, szexpartner-keresőre regelő anyukával és súlyos pénzekkel.
Eltűnt, nagyon keresik Piroskát
2023. jan. 17.
A dunaújvárosi kapitányság kezdett eljárást a 16 esztendős fiatal eltűnése ügyében. Felhívás itt – és már egy megosztás is segíthet!
Négyen vertek össze egy férfit – vádemelés a vége
2023. jan. 14.
Minden volt, mint a régi búcsúban: arcon fejelés, ökölcsapások, cipőzés – négy ember ment egy ellen, most jutott vádemelésig a történet.
Becstelen sorozattal fosztották ki az idős embereket
2023. jan. 13.
Véget ért a vizsgálat, végre vádat emelhetnek az idős embereket kifosztó kvartett tagjai ellen. Durva történet, szó szerint brutális elemekkel.
Balesetet okozott az M6-oson, majd lelécelt a helyszínről
2023. jan. 12.
Segítségnyújtás elmulasztása és közúti baleset okozása miatt nyomoz a rendőrség – és egyelőre kérdés, miért koccolt a sztrádáról a vétkes sofőr a kedd esti ütközés után.