Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Tihanyban folytatják a bajnokságot

Sport
futsal
Dunaújváros Futsal
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. nov. 21., 12:00

Három nappal a hazai kupasikert követően már a bajnokságban vár komoly feladat a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesére a Tihanyi FC ellen.

Szép győzelemnek örülhetett a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese a Magyar Kupa első fordulójában pénteken, s a Nagykanizsa elleni 4-2-es siker azt is jelentette, hogy Tóth Árpád csapata biztosította helyét a sorozat következőkörében. Túl sokáig azonban nem örvendezhettek futsalosaink, ugyanis ma már újabb feladat vár Csányi Dávidékra, akik este fél nyolctól idegenben, a Tihanyi Sportcsarnokban húznak szerelést az NB II nyugati csoportjának ötödik fordulójából elhalasztott mérkőzésén a Tihanyi FC ellen.

Együttesünk a hetedik helyről vág neki az összecsapásnak úgy, hogy eddig lejátszott kilenc meccséből hármat nyert meg, s hat alkalommal vereséget szenvedett, míg mai házigazdájuk tíz találkozón van már túl az idei szezonban, s négy győzelme mellett hat alkalommal hagyta el vesztesen a pályát, így három ponttal, valamint egy helyezéssel előzi meg futsalosainkat a bajnoki tabellán.

Képek: DO-archív

Fontos csata vár tehát a felekre, ugyanis hazai siker esetén a tihanyiak felzárkóznának a Nagykanizsára, míg egy dunaújvárosi győzelem azt jelentené, hogy csapatunk pontszámban beérni mai ellenfelét a bajnokságban. A mieinknél rendre nagy kérdés, milyen felállásban tudnak nekivágni egy-egy mérkőzésnek, ám azt a pénteki kupameccsen már sikerült bizonyítani, hogy tartalékosan is képesek a jó játékra, s amennyiben azt az arcukat mutatják, mint a Nagykanizsa elleni meccs második félidejében, úgy Tihanyból is elhozhatják a nagyon fontos bajnoki pontokat.

A rovat további hírei: Sport

Folytatás az éllovas ellen

Folytatás az éllovas ellen

2022. nov. 07.

Nagyon nehéz negyven perc vár a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesére a listavezető TFSE ellen az NB II Nyugati Csoportjának újabb fordulójában.

Fontos pontokkal gazdagodtak

Fontos pontokkal gazdagodtak

2022. nov. 07.

Bár az első játékot elbukta, végül magabiztos győzelmet aratott a Szolnok elleni hazai mérkőzésen a DKSE felnőtt röplabda csapata az NB I Ligában.

Gólzáporos győzelem az UTE ellen

Gólzáporos győzelem az UTE ellen

2022. nov. 07.

Remek kezdés után, hibátlan emberelőnyös játékkal aratott 7-4-es győzelmet a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata az UTE elleni hazai találkozón az Erste Ligában.

Kovács Zsófia hetedik a világbajnokságon

Kovács Zsófia hetedik a világbajnokságon

2022. nov. 06.

A hetedik helyen végzett a gerenda világbajnoki szerdöntőjében a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia.

Szépen csillogó ezüst a Világligában

Szépen csillogó ezüst a Világligában

2022. nov. 06.

Óriás küzdelemben, ötméteresek után veszítette el a Világliga szuperdöntőjének fináléját a magyar női vízilabda válogatott a házigazda spanyolok ellen.

Sima győzelemmel javított a DFC

Sima győzelemmel javított a DFC

2022. nov. 06.

A szezon egyik legjobb játékát nyújtva győzte le négy góllal az Újpest második együttesét a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a stadionban ma délután.

Másodszor a lilák ellen

Másodszor a lilák ellen

2022. nov. 06.

A fővárosban aratott siker után hazai környezetben is legyőznék az Acélbikák jégkorongozói az Újpest együttesét az Erste Liga újabb fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  2. Idegenben szerepel a DKKA

  3. DSTV: ismerkedős napok

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. Bravúr kell a továbbjutáshoz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő