Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vereséggel búcsúzott az évtől a DKKA

Sport
kézilabda
DKKA
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2022. dec. 23., 07:30

Szoros első félidő után sima, 34-23-as vereséget szenvedett váci bajnokiján a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

A Vác otthonában lépett pályára, s fejezte be az idei esztendő küzdelmeit a DKKA felnőtt együttese csütörtökön este hat órától. Vezetőedzőnk a védekezés fontosságára hívta fel a figyelmet a meccs előtt, s a mieink ennek megfelelően vágtak is neki a csatának, s az első öt percben nem nagyon engedték lövőhelyzetbe ellenfelüket, ráadásul Kazai és Borgyos révén kétszer is bevették a hazai kaput. A folytatásra feljavultak a házigazdák, s bár a 10. perc elejéig tartotta kétgólos előnyét együttesünk, 2-4 után hullámvölgybe kerültek kézilabdázóink, hetest, ziccert is hibáztak, s védekezésük is felpuhult, így 5-4-es hazai vezetésnél időt kellett kérnie Rapatyi Tamásnak a 16. percben.

A mieink közel nyolcperces gólcsendjét Krupják-Molnár törte meg, s ugyan ekkor a Vác már kettővel vezetett, Farkas és Arany találataival tartotta a lépést ellenfelével együttesünk sőt, a 22. perc elején kiegyenlített (8-8). Hiába álltunk azonban a 27. percben még 10-10-re, a félidő hajráját sajnos nagyon elrontottuk, a hazaiak emberhátrányban is rendre eredményesek voltak, míg a mieink több ziccert is kihagytak, így kettő, majd három góllal is ellépett a Vác, mely a szünetre már 15-12-es vezetéssel vonulhatott.

Képek: DO-archív

Ugyan a második felvonás első találatát a mieink szerezték, sok örömünk nem volt ebben a harminc percben, mert szűk hét perc elteltével már 20-15-re vezetett a dunaújvárosi hibákat rendre kihasználó házigazda. Kézilabdázóink a folytatásban is pontatlanul játszottak, s hiába kért újra időt Rapatyi Tamás 24-18-nál a 44. perc elején, egy újabb 3-0-s sorozattal végleg eldöntötte a meccset a váci alakulat (27-19). A vendéglátók sajnos a véghajrában is eredményesebben játszottak akadémistáinknál, tovább növelték fórjukat, s végül 34-23-as győzelemmel gyűjtötték be a pontokat.

Praktiker-Vác - DKKA 34-23 (15-12)

DKKA: Bartulovic - Szalai 5, Horváth 3, Nick, Weisheitel, Borgyos 1, Arany 3. Csere: Oguntoye (kapus), Kazai 2, Farkas J. 6, Matucza, Poczetnyik, Krupják-Molnár 3, Fodor, Agócs, Farkas K. Vezetőedző: Rapatyi Tamás.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: véget ért a sorozat

DSTV: véget ért a sorozat

2024. júl. 04.

Izgalmasra sikeredett a végjáték a kispályás labdarúgóknál. A Jóbarátok Ködi Generál együttese nyerte az idei Dunaújváros Kupát, miután 4-2-es győzelmet aratott a Kemi-Ker ellen a sorozat fináléjában. Hangkép.

Eredményes edzőtábor

Eredményes edzőtábor

2024. júl. 04.

A sportági technikák gyakorlása mellett a kikapcsolódásra is jutott idő a DKSE birkózó szakosztályának és fiókszakosztályainak nyári edzőtáborában.

Zsófi megmutatta, mitől nagy egy sportoló

Zsófi megmutatta, mitől nagy egy sportoló

2024. júl. 03.

Rettentő mélyről jött vissza, amikor nagyon kellett, akkor teljesített remekül a DKSE tornásza, Kovács Zsófia, aki mostantól már minden idegszálával a párizsi ötkarikás játékokra készül.

Érmes helyek a strandról

Érmes helyek a strandról

2024. júl. 03.

Több dobogós hellyel, hasznos tapasztalatokkal zárták a dunaújvárosi versenyzők az strandbirkózók országos bajnokságának első, soltvadkerti fordulóját.

Kanadai hátvéddel erősítettek az Acélbikák

Kanadai hátvéddel erősítettek az Acélbikák

2024. júl. 03.

A kanadai egyetemi ligából érkezik Dunaújvárosba az Acélbikák hokisainak újabb igazolása, aki a hátvédsorban jelenthet erősítést a csapat számára.

Kovács Zsófia utazhat Párizsba

Kovács Zsófia utazhat Párizsba

2024. júl. 02.

A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnökségének döntése értelmében a DKSE Európa-bajnoka, Kovács Zsófia is ott lesz a párizsi ötkarikás játékokon.

DSTV: utánpótlás szezonértékelő

DSTV: utánpótlás szezonértékelő

2024. júl. 02.

Az utánpótlás csapatainak teljesítményével folytatódik a DKKA szezonértékelője. Ez alkalommal Vertig Csaba beszélt a fiatalok eredményeiről. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

  2. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

  3. Nem tudták lelassítani az Audit

  4. DSTV: színekben élni

  5. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő