Évindító, visszatekintő, időutazó beszélgetés Barta Endrével

– 2019 végén, amikor új városvezetése lett Dunaújvárosnak, heteken belül megérkezett a covid, ami még 2021-ben is jelen volt, aztán jött az ukrán háború és következményei, az elszabaduló energiaárak, amit a mai napig szenvedünk. Ha így tekintünk vissza, mint egyfajta időgrafikonra, akkor azt mondhatjuk, hogy a "Rajta, Újváros!" Egyesületnek – finoman fogalmazva – nem sok szabad pillanata volt, nem állt messze a folyamatos válságmenedzseléstől. Barta Endre ezt hogy látja?
– Nyilván 2019-ben is tudtuk, hogy nehéz lesz. Arra, ami történt, persze senki nem gondolt. Mi 2020 februárjában elfogadtuk a város költségvetését és arra készültünk, hogy hogyan fogjuk megünnepelni a város 70 éves évfordulóját. Nos, ehhez képest elkezdtünk zárni, korlátozni és felkészülni a lehető legrosszabb forgatókönyvekre is. Mindenki vívta a saját harcát a saját területén. Én sem gondoltam volna, hogy azért fogom – egyébként kétszer is (a vírus és a háború miatt) – a katasztrófavédelemmel karöltve végigjárni a városi kollégiumokat, hogy azonnali kiürítési és az új funkcióknak új felhasználási protokollt dolgozzunk ki. És kijárási tilalomban éltünk, de meg kellett szerveznünk az idősek ellátását, vagy óvodai, bölcsődei dolgozóink mit álltak ki, min mentek keresztül az egészségügyi szakemberek, vagy most azt kértük a dolgozóinktól, hogy félhideg, vagy éppen tökhideg munkahelyen dolgozzanak. Erre mit lehet mondani? Vagy mit tudott bárki is előre tervezni? Az elmúlt időszaknak egyetlen jó oldala volt, az, hogy összehozta az embereket, minket is az intézményekkel, a különféle szervezetekkel, közösségekkel. Azt kell mondanom, hogy büszke vagyok az eltelt 3 esztendőre, arra, ahogyan meg tudtunk küzdeni az elemekkel. Így, együtt. Rendkívül büszke vagyok arra a közösségre, amiben élek és dolgozom. És az eredeti kérdésére is válaszoljak, igen, visszatekintve, durva válságkezelés volt. És van.
– Érkezzünk meg a jelenbe. Hogyan néznek ki a mindennapok a humán szférában?
– Annak örülök, hogy minden esztendőt egy ágazati kerekasztalbe-szélgetéssel szoktunk indítani, ahol közösen vázoljuk fel a problémákat, javaslatokat. Azon túl, hogy tudunk egymásról, én a mai napig azt érzem, hogy a humán területen "akarat van", minden lehetetlen körülmény ellenére is ötletelnek, csinálják, előre tekintenek. Mondok egy példát: a Bartókban december 16-án volt egy szenzációs előadás Oszvald Marikával, vastapssal és felállva ünnepelt a közönség. És ők tudták, hogy másnap még eljátsszák a darabot, aztán 2 hónapra bezárnak. De már terveik vannak, készülnek, és semmi nem tudja letörni a szárnyaikat, folytatják. A könyvtári dolgozók, az MMK, a múzeumi dolgozók 8 fokban dolgoznak és kitartanak. És kitartanak a látogatók is. És ugyanez a tűz ott van óvodákban, a szociális szférában. A sportolóink pedig zseniális 2022-t villantottak. Le a kalappal!
– Picit félve kérem meg, hogy beszéljen az idei tervekről.
– Pedig, bármilyen fura is, én bizakodó vagyok. Szerintem az embereknek szükségük van arra, hogy ki tudjanak mozdulni a hétköznapjaikból, így az idén igyekszünk még nagyobb hangsúlyt fektetni a rendezvényekre. Azt már tudjuk, hogy a Rockmaraton megszűnt, nem lesz. Márciusban halfőzőfesztivál lesz, aztán májusban Parázs-Varázs, autóstalálkozók, készülünk augusztus 20-ra, folytatjuk a Dunaújváros hangja versenyt. Tervek vannak, a költségvetés pedig hamarosan elkészül, és akkor majd többet tudunk a részletekről is. Én bízom a sportolóinkban is, vízilabdázóink közül négyen is esélyesek az olimpiára, a kajak-kenusoknak is ott vannak az ötkarikás lehetőségek, jönnek a birkózó eredmények.
– Ha egy kívánsága teljesülne, mit kívánna humán alpolgármesterként Dunaújvárosnak?
– Olyan Dunaújvárost, amiben mindenki meg tudja mutatni magát. Kívánom, hogy legyünk, lehessünk önmagunk, tartsunk össze, forduljunk a másik felé, rúgjuk le magunkról a sok gyűlöletet. Nézzünk emberként egymásra!

(Fotó: Végh Zoltán)