Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fontos pontokra hajtanak a futsalosok

Sport
futsal
bajnokság
Dunaújváros Futsal

facebook megosztás

spigott - 2023. jan. 13., 14:30

A bajnokságban éppen előtte álló Tihany elleni rácalmási összecsapással folytatja az NB II Nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt csapata ma este nyolc órától.

Kép: DO-archív

Nem úgy alakult a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesének UTE elleni kupamérkőzése, ahogy azt a gárda tagjai és drukkerei remélték, mert hiába vezetett csapatunk 4-2-re is a fővárosiak ellen, a lila-fehérek könyörtelenül kihasználták a mieink második félidei megingásait, s végül 8-5-ös győzelmet aratva jutottak be a sorozat harmadik fordulójába. Sokáig nem búslakodhattak játékosaink a vereség és a kupabúcsú miatt, s a héten már megkezdték felkészülésüket az előttük álló újabb feladatra, mely szintén nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis ma este nyolc órától a Tihany gárdáját látják vendégül Rácalmáson az NB II Nyugati Csoportjának 16. fordulójában.

A találkozó mindkét gárda számára kiemelt jelentőséggel bír, ugyanis a mieink eddig lejátszott tizennégy meccsükön hat győzelem mellett nyolc alkalommal szenvedtek vereséget, s így szerzett tizennyolc pontjuk éppen eggyel kevesebb, mint mai ellenfelük bajnoki egységei. Együttesünknek ráadásul akad elszámolni valója is a Tihany gárdájával, mert a két csapat novemberben lejátszott bajnokiján az akkor hazai pályán szereplő vetélytárs remek hajrájának köszönhetően 6-2-re legyőzte az erősen tartalékos dunaújvárosiakat. Hazai pályán azonban nem lehet más célja a mieinknek, csak a győzelem megszerzése, s amennyiben sikerül hullámvölgyek nélkül lehozni a találkozót, úgy folytathatja jó bajnoki sorozatát Tóth Árpád együttese, mely egy sikerrel meg is előzné hetedik helyen álló ellenfelét a tabellán.

A rovat további hírei: Sport

A válogatott tornászok tudnak edzeni

A válogatott tornászok tudnak edzeni

2020. már. 30.

A válogatott tagjainak van lehetőségük az edzésre, a többi tornász viszont otthon kell, hogy dolgozzon, árulta el Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke.

Három héten belül döntenek az új időpontról

Három héten belül döntenek az új időpontról

2020. már. 28.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) várhatóan három héten belül dönt a jövő évre halasztott tokiói ötkarikás játékok pontos dátumáról.

Halasztott az EHF is

Halasztott az EHF is

2020. már. 28.

Az Európai Kézilabda Szövetség közzétette a koronavírus-járvány miatt hozott, Eb- és vb-selejtezőkkel, valamint az európai kupamérkőzésekkel és versenyekkel kapcsolatos döntéseit.

MOB: az olimpiát nem eltörölték, hanem megmentették

MOB: az olimpiát nem eltörölték, hanem megmentették

2020. már. 27.

A tokiói olimpiát nem eltörölték, hanem megmentették - mondta Kulcsár Krisztián, a szervezet elnöke és Vékássy Bálint főtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által készített videóban, amelyben a sportvezetők a magyar sajtó kérdéseire válaszoltak az idei ötkarikás játékok halasztását követően. A MOB a koronavírus-járvány miatt, az újságírók egészségének megóvását is szem előtt tartva döntött az interjú ezen formája mellett.

Szövetségi támogatás

Szövetségi támogatás

2020. már. 27.

A Fejér Megyei Kézilabda Szövetség is segíti a kórházunkat a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

Dolgoznak tovább a kenusok

Dolgoznak tovább a kenusok

2020. már. 26.

Jó döntésnek tartja a tokiói ötkarikás játékok 2021-re halasztását Pető Zsolt, a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának elnöke.

Várakozó állásponton

Várakozó állásponton

2020. már. 26.

Egyelőre leálltak a munkával, s reménykedve várják a javuló híreket a Dunaferr SE tornászai.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő