Elkészült a negyeddöntő menetrendje
Egy hét múlva, március 14-én kezdi meg az NB I Liga negyeddöntőjének három nyert mérkőzésig tartó párharcát a DKSE felnőtt röplabda csapata.
Kép: DO-archív
Mint arról beszámoltunk, a negyedik helyen fejezte be az NB I Liga felsőházának küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabda csapata, ami egyben azt is jelentette, hogy Tomanóczy Tibor együttesének újabb csatát kell megvívnia ahhoz, hogy a hatcsapatos mezőnyben bejusson a legjobb négy közé. A versenykiírás szerint ugyanis a felsőház első két helyezettje, a Miskolc és a Szeged automatikusan bejutott a legjobb négy közé, míg a harmadik Dág és a negyedik DKSE az alsóház ötödik és hatodik helyezettjével vívhat csatát a továbbjutásért.
Röplabdázóink így az alsóház ötödik helyén végzett TFSE gárdájával vívnak majd három nyert mérkőzésig tartó csatát az elődöntő eléréséért, s mint azt Tomanóczy Tibor vezetőedző érdeklődésünkre elárulta, hétfőn sikerült megegyezni a fővárosiakkal a negyeddöntő mérkőzéseinek pontos kezdési időpontjairól. A párharc első mérkőzését Dunaújvárosban rendezik meg március 14-én, este nyolc órától, majd a folytatásban négynaponta húznak szerelést a játékosok, váltakozó pályaválasztással, s amennyiben szükség lesz ötödik, mindent eldöntő mérkőzésre, arra szintén a Dunaújvárosi Sportcsarnokban kerül majd sor március 30-án.
A DKSE és a TFSE negyeddöntős párharcának időpontjai
2023. 03. 14. 20:00 DKSE - TFSE
2023. 03. 18. 16:00 TFSE - DKSE
2023. 03. 22. 19:00 DKSE - TFSE
2023. 03. 26. 19:00 TFSE - DKSE (amennyiben szükséges)
2023. 03. 30. 20:00 DKSE - TFSE (amennyiben szükséges)
A rovat további hírei: Sport
Biztosan tovább a kupában
2025. szep. 01.
Nagyon sima, hétgólos győzelemmel jutott tovább a Nagykanizsa gárdáján a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Simple Női Kupa harmadik fordulójában.
Kiütötte mumusát a DFC
2025. szep. 01.
A második félidőben három gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet Iváncsán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál
2025. aug. 31.
Az eddigi legnépesebb külföldi mezőny indul a 40. Wizz Air Budapest Félmaratonon szeptember 7-én.
DSTV: hamarosan élesben játszhatnak
2025. aug. 30.
Győzelmekkel zárta utolsó két nyári felkészülési mérkőzését a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, melynek edzője, Zubai Gábor szerint sikerült elvégezniük azt a munkát az elmúlt hetekben, amit elterveztek, s már nagyon várják a bajnoki rajtot is. Hangkép.
Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták
2025. aug. 30.
A Dunaújváros FC női labdarúgói hazai pályán, míg a férfiak Iváncsán folytatják a Magyar Kupa és a bajnoki harmadosztály küzdelmeit vasárnap.
DSTV: idén is focival ünnepeltek
2025. aug. 29.
Idén is sokan voltak augusztus 20-án, akik az államalapítás ünnepe mellett a sport mellett is letették a voksukat. Jól sikerült az Augusztális Focikupa a DLSZ szervezésében. Hangkép.
Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje
2025. aug. 29.
Idegenben kezdi meg a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata, mely első hazai meccsét november 1-jén játssza az idei bajnokságban.