Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 14. Bódog
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Megduplázta fórját a DKSE

Sport
röplabda
DKSE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2023. már. 18., 17:45

A második szett hullámvölgye ellenére magabiztos, 3-1-es sikert aratott a fővárosban a DKSE felnőtt röplabda csapata a TFSE elleni bajnoki negyeddöntő második mérkőzésén.

A NB I Liga negyeddöntőjének második mérkőzését játszotta a DKSE felnőtt röplabda csapata a TFSE otthonában ma délután négy órától. A párharc első meccsét simán, 3-0-ra nyerték a mieink, akik az újabb siker reményében vágtak neki a találkozónak, bár azzal mindenki tisztában volt, hogy ezúttal sokkal nehezebb feladat vár majd együttesünkre.

Az első játszma eleje szoros, kiélezett csatát hozott, melyben 7-7-ig fej-fej mellett haladtak a felek. Ekkor sikerült meglépnie három egységgel Tomanóczy Tibor játékosainak, ám a házigazdák sem akartak leszakadni, s többször is feljöttek egy pontra (14-15). A folytatás meglehetősen változó játékot hozott, melyben hiába jött fel 19-20-ra a TFSE, a hajrában Pavliuk ászaival meglépett ellenfelétől együttesünk, mely egy 5-0-s sorozattal húzta be az első szettet (19-25).

Ahogy az első játszmában, úgy a másodikban is 7-7 után lépett el először ellenfelétől együttesünk, de a vendéglátók is produkáltak egy 4-0-s etapot, s átvették a vezetést (13-12). Jött is azonnal a DKSE időkérése, mellyel sikerült megtörni a hazaiak lendületét sőt, 17-16-nál már újra nálunk volt az előny. Nem sokáig, mert a fővárosiak egalizáltak, majd 19-19 után sorozatban három pontot szerezve léptek el a mieinktől, s végül 25-20-as szettsikerrel egyenlítettek.

Képek: DO-archív

Az újabb térfélcsere után gyorsan sikerült három-négypontos előnyt szereznie a Tomanóczy-csapatnak, mely a folytatásban is magabiztos játékkal őrizte sőt, növelte is fórját, a 9-15-nél már úgy tűnt, akár simán be is húzhatja a játékot. A hazaiak azonban ekkor sem adták fel a küzdelmet, nagy munkával visszajöttek kettő, majd egy pontra is, de a Laczi sikeres támadásával lezárta a játékot együttesünk, s újból előnybe került (23-25).

A negyedik játszmát a házigazdák kezdték erősebben, s bár hamar kétpontos előnybe kerülte, miután rendezte sorait a DKSE, egy 4-0-s sorozattal megfordította az állást (6-8). A lendületből szerencsére a folytatásra is maradt, így együttesünk fokozatosan növelte előnyét, így 13-20-nál már másodszor kellett időt kérnie a fővárosiaknak. Ez sem segített azonban rajtuk, mert a Tomanóczy-gárda biztosan tartotta előnyét, 25-15-re megnyerte a játszmát, ezzel a meccset is, így már csak egy győzelem kell neki ahhoz, hogy bejusson az NB I Liga legjobb négy csapata közé.

TFSE - DKSE 1-3 (-19, 20, -23, -15)

DKSE: Juhász, Winter, Laczi, Hechavarria, Kisházi, Pavliuk. Csere: Tóth, Velicsko, Göczi, Farkas, Pintér, Béres (liberó), Kuti (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Idegenben kezdi a szezont a DKSE

Idegenben kezdi a szezont a DKSE

2024. okt. 04.

A TFSE vendégeként vág neki az Extraliga 2024/2025-ös szezonjának a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton délután három órától.

DSTV: sporttal ünnepeltek

DSTV: sporttal ünnepeltek

2024. okt. 04.

Nem meglepő módon sportos programokkal készültek a Magyar Diáksport Napjára a Vasvári Pál Általános Iskolában. A múlt pénteki esemény volt egyébként a Vasvári hét nyitánya – ragyog a zöld és a sárga, programözön lesz az iskolában. Hangkép.

Erdélyi túrán az Acélbikák

Erdélyi túrán az Acélbikák

2024. okt. 04.

Két találkozó vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóira idei első erdélyi túrájukon pénteken és vasárnap.

A BL-ben kezdik a szezont vízilabdázóink

A BL-ben kezdik a szezont vízilabdázóink

2024. okt. 03.

Négy nagyon kemény mérkőzés vár a DFVE női vízilabda csapatára a Bajnokok Ligája kvalifikációs körében péntektől vasárnapig.

Végül a Fradi örülhetett

Végül a Fradi örülhetett

2024. okt. 03.

Hiába tartotta magát remekül bő negyven percig a DKKA női kézilabda csapata a Ferencváros elleni találkozón, végül a vendég zöld-fehérek szerezték meg a két bajnoki pontot szerdán este.

Három dunaújvárosi tornász vesz részt a Világkupán

Három dunaújvárosi tornász vesz részt a Világkupán

2024. okt. 02.

A DKSE három tornásza vesz részt a szombathelyi Waberer's Torna Challenge Világkupán október 4. és 6. között.

Simán nyert az éllovas

Simán nyert az éllovas

2024. okt. 02.

A Karmacsi Autó FC hat, a Hangover tizenöt gólt szerezve gyűjtötte be a három pontot a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjának ötödik fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Számtalan trükköt bevetnek az online csalók

  2. DSTV: jeges Dunaújváros

  3. DSTV: erős a jótékony oldal

  4. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  5. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő